Az esti vacsora is megvolt szuper volt, jól éreztük magunkat. Evés közbe minden bajunkat óhaj-sóhajt megbeszéltünk,
majd elköszöntünk egymástól.
- Köszönöm a vacsorát! -mondta Barbi.
- Szívesen és egészségedre. -feleltem.
- Na, akkor majd beszélünk még valamikor, jó éjt csajszi! -azzal adta a szokásos
három pusziját.
- Rendben, szia! -mondtam.
Mikor elment Barbi fáradtan dőltem neki az ajtófélfának, magam után hagyva a
mosatlant...
- Majd elmosogatok holnap, így is örülök hogy van még erőm fürdeni... - gondoltam
magamba, azzal fáradtan sétáltam be a szobámba törölközőt keresve, és pizsamát.
Miután megfürödtem kicsit tévéztem, de igazán semmi jó műsort nem találtam, ezért
elszenderedtem...
Másnap már korán reggel kukorékoltam, kiugrottam gyorsan a boltba valami kajáért,
s közbe azon töprengtem hogy be kéne menni újságot is venni, egyszóval állást keresni.
Vásárlás közbe vettem egy kis csokit, müzli szeletet, gabona pelyhet reggelire, és még pár
zacskós levest, mivel főzni nem igazán volt kedvem.
Egyszer csak az egyik sornál belém jött valaki...
- Ó ne haragudj, nem direkt volt... -válaszolta a fiú.
- Se-semmi baj. -feleltem dadogva, közben elvesztem a szép kék szemeiben.
- Had segítsek! -ajánlotta fel, ugyanis a kosaram felborult...
- Oké, köszi! -feleltem.
- Egyébként hogy hívnak? -kérdezte pakolás közbe.
- Öö... Nagy Tímea. És téged? -kérdeztem érdeklődően.
- Éder Krisztián, vagy ismertebb nevemen SP... -mondta.
- Ja, tudom ki vagy, barátnőm már sokat mesélt rólad. -mondtam mosolyogva.
- Te nem Budapesti vagy? -érdeklődött.
- Nem. Romániai származású vagyok. Ott nőttem fel, és ott születtem. -feleltem.
- Ó, értem. Egyébként hol tanulsz? -kérdezte.
- Az Arts Modell modelliskola tanulója vagyok mostantól. -dicsekedtem.
- Akkor nagyon szerencsés vagy, ugyanis nem minden lányt vesznek oda fel! -mondta.
- Igen, tudom. És te hol tanulsz? -kérdeztem.
- Egy művészeti egyetem tanulója vagyok. -válaszolt mosolyogva, de én végig csak
azt a gyönyörű két szép kék szemét bámultam, már szinte feltűnően.
- Látom tettszik a szemem... -mondta nevetve Krisztián.
- Öö... Igen, ne haragudj hogy ilyen feltűnően bámultalak. -pirultam el.
- Ugyan már, semmi baj, de szerintem jobb lenne inkább ha mennénk fizetni, mert
már vagy 20 perce itt álunk mint a tejbetök. -felelt, majd nevetett egyet.
- Jóötlet! -kacsintottam felé.
Miután kifizettünk mindent, együtt sétáltunk haza, ugyanis kiderült hogy ő is arrafelé
lakik amerre én...
Az út hazafele elég csendesen telt el, ugyanis nem volt igazán közös témánk, meg
ugye csak most ismertük meg egymást.
- Nos, itt is volnánk. -mondtam.
- Ó hát ez tök jó, én egy utcányival arrébb lakom. -mondta mosolygósan.
- Szuper! -válaszoltam.
- Esetleg lenne róla szó hogy a közeljövőben közelebről is megismerjük egymást? -kérdezte Krisz.
- Persze. -mondtam.
- Megadnád a telefonszámodat? -kérdezte szégyenlősen.
- Igen, máris. -majd leírtam egy cetlire.
- Itt is van, tessék! -feleltem.
- Ó, köszi! Itt pedig az enyém! -majd kezembe nyújtotta a cetlit.
- Igazán örülök hogy megismerhettelek! -mondta.
- Én is, de most mennem kell sajnos... -válaszoltam.
- Okés, rendben. Szia! -azzal adott az arcomra három puszit.
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó