Arra keltem ahogy valami gyakornok nővér vagy ilyesmi éppen sikeresen leejtett valamit.

-          Elnézést. A doktor úr mindjárt jön vizitre.

-          Jó, akkor se így kéne kelteni. Vagy itt ez a módszer? – rivalltam rá – Bocs, csak nincs jó kedvem.

-          Semmi gond. Akkor.. Én megyek is.

-          Jóóó reggelt! – toppant be szinte abban a pillanatban az orvos

-          Jó reggelt önnek is

-          Na.. Lássuk az eredményeket – mélyült el egy vastag jegyzettömb-szerűben

-          Semmi maradandó sérülése sincs, csak a ficam, ami miatt majd vissza kellene jönni, úgyhogy szerintem akár ma haza is mehet, ha valaki önért tudna jönni.

-          Haza? Ma? – néztem kérdően, hogy biztos jól értettem-e

-          Igen, haza és igen, ma – mosolygott a doktor, aki maga se lehetett több 30nál

-          Ezazz

-          Az infúziót mindjárt ki is veszem és készülhet. A zárójelentésért még jöjjön be kérem a 158ba

-          Rendben

 Dr. Horváth el is távolította, ami kicsit fájdalmas volt. Nem volt bent szinte cuccom, így hamar elkészültem. Gondoltam gyorsan benézek Dükihez, majd rácsörgök Ábelre hogy vigyen haza.

 Mivel az ajtó előtt nem volt senki, így bekopogtam Düki kórtermébe

-          Réka? – hallottam Tia fáradt ám csodálkozásokkal teli hangját

-          Szia – suttogtam majd odamentem az ágyhoz

-          Hogy van?

-          Az orvosok bizakodnak, de még nem ébredt fel – mondta

-          Ó, értem. Maradhatok egy kicsit.

-          Persze. Addig én feltöltöm magam kávéval.

-          Rendben

-          Sietek – mondta majd elrohant

 Leültem mellé.. Nem tudtam mit csináljak, és mivel azt hallottam hogy van aki hallja a beszélnek hozzá, így én is ezt tettem.

-          Szia Düki, Réka vagyok….Most..ez a helyzet olyan rossz. Te csak jót akartál, és… Most miattam fekszel itt. Köszönöm tényleg. De basszus, nagyon sajnálom. Annyira helyet cserélnék veled, hogy inkább én feküdjek itt… - csak beszéltem és beszéltem, közben már a könnyem is potyogott.

-          Nem… Nem a te… Hibád… - szólalt meg egy hang, majd láttam ahogy Düki kinyitja a szemét..

-          Düki. Végre! Istenem, de jó hogy felébredtél… Mindenki úgy aggódott… Tia is itt van, mindjárt jön, szegény egész végig itt volt veled – öleltem meg óvatosan mire ő egy kis mosolyt eresztett el.

-          Mi.. történt?? – kérdezte

-          Nem emlékszel?

-          Hát valami olyasmi… hogy valahova mentünk, és belénk kötöttek, asszem aztán…. Úristen, és te jól vagy?

-          Persze semmi bajom, csak egy kis ficam.

-          Sajnálom hogy nem tudtalak megvédeni – szomorodott el

-          Ne hülyéskedj – néztem a szemébe – Hősiesen kiálltál mellettem, és nem a te hibád, én sajnálom.

-          Nincs mit sajnálni, inkább fejezzük be a sajnálkozást.

-          Düki !! – lepődtünk meg mindketten, aztán megláttuk Tiát az ajtóban – Végre, annyira jó hogy felébredtél. Jobban vagy? – jött oda

 Úgy éreztem itt most nincs keresnivalóm, és amúgy is már láttam hogy Düki jobban van, így lementem a zárójelentésért. Várnom kellett úgy 45 percet míg megkaptam, mert az orvos épp nem ért rá, vagy fontosabb dolga volt, de olyan délután 4 körül már a kezemben tartottam a hatalmas nyomtatott papírt.

 Nem akartam bunkónak tűnni, így még egyszer felugrottam indulás előtt Dükihez. Már az ajtóban hallottam hogy bent nyüzsgés van, így gondoltam, gyorsan elköszönök és megyek is. Így is volt mikor beléptem. Ott volt már Andris, Tia, Mady, ReeCo, az ikrek táncról. Körbenéztem és megláttam Krisztiánt is. Természetesen neki mindig ott kell lennie, ahol én – gondoltam. Így most már egy ürüggyel több, hogy siessek haza.

-          Szia te táncos – köszöntem

-          Szia Réka

-          Hogy vagy?

-          Kösz, egyre jobban, főleg hogy azok vannak itt akik sokat jelentenek nekem – nézett a mellette ülő Tiára

-          Ennek örülök. Én csak azért jöttem, hogy elköszönjek, hazaengedtek. Majd holnap vagy azután bejövök megint természetesen, jó?

-          Persze, menj csak. És pihenj sokat – mondta

-          Rendben. Te is, mert egyébként nem lesz kit levernem táncban

-          Ahha, azt csak hiszed – nevettünk

-          Na, akkor szia – pacsiztam vele

-          Szia

 Gyorsan kislisszoltam majd unottan a lift felé mentem. Megnyomtam a lefele mutató nyilat, ami ezáltal zölddé vált és vártam. Nem telt bele fél percbe, megjelent mellettem Krisztián.

-          Hello – köszöntem

-          Szia

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.