|
5. fejezet - Rose
2011.03.25. 10:36
Egy gyönyörű szép fehér rózsa állt egy üveg vázában. Amint megpillantottam tudtam, hogy kitől kaptam. Egy percig minden elhatározásom a porba hullott. Az asztalomhoz közelebb sétálva megláttam egy papírt, amire ez volt írva: Úgy lennék veled, csak fognám a kezed. Annyira szép volt ez az egész gesztus, hogy teljesen elbizonytalanodtam. Miért ne adhatnám magam át én is ennek az érzésnek? Miért ne lehetnék egyszer végre megfontolatlan? Csak gyönyörködtem a rózsa szépségében, még soha senki nem tett értem ilyen romantikus dolgot. Volt már 2 éves kapcsolatom is, de ilyet még nem tapasztaltam. Jön ez a srác, és egy nap alatt felforgatja az egész eddigi életemet. Azt se tudtam, hogy ő mennyire akar ezzel az egésszel kezdeni valamit, mert biztos voltam benne, ha belevágunk ebbe az egészbe, akkor ez nem csak egy-két randi lesz. Rájöttem, hogy abba kellene hagynom a gondolkozást és neki kéne kezdenem a munkának. Az üzenetet nekitámasztottam a vázának és neki kezdtem az adminisztrációnak. Ez volt az a része a munkámnak, amit ki nem állhattam. Sehogy sem akart telni az idő közben, pont, mint gimnáziumban matek órán. Az ember azt hinné, hogy már 2 órája csinálja, pedig még csak 5 perc telt el. Az sem segített, hogy a gondolataim mindig elkalandoztak. Ebédszünetig végül csak be tudtam fejezni a munka nehezebbik felét. Elindultam eltölteni a szünetemet a közeli plázába. Eldöntöttem, hogy valami kínai kaját veszek, mert imádom és régen ettem. Beálltam, hát a sorba. Türelmesen vártam, hogy sorra kerüljek, amikor valaki befogta a szemem hátulról.
- Na, ki vagyok? – kérdezte egy ismerős hang. A szívem hangosan dobbant. Már megint?
- Szia, Krisztián! – köszöntem. Hihetetlen, az ember ebédelni sem mehet anélkül, hogy összefusson vele. Gondolatban szidtam magam, hogy miért nem felelt meg nekem a szokásos szendvics, akkor nem futottam volna össze vele. Közben levette a kezét a szememről, én pedig kénytelen-kelletlen hátra fordultam.
- Hát te? Nem dolgozol? – kérdezte meglepetten.
- Tudod, néha nekem is meg kell állnom kicsit pihenni, meg enni. Ha zavarok el is mehetek – mondtam nem túl kedvesen. Haragudtam rá, amiért nem hagyja, hogy elfelejtsem, amiért mindig a fejemben jár. Amikor megláttam a szomorú arcát, mégis megesett rajta a szívem. – És te? Azt hittem egész napra programod van.
- Az is van, csak mi is tartottunk egy kis szünetet – mondta.
- Kölyöök! Nekem is vegyél egy édes-savanyú csirkét, légyszi – jött oda hozzánk egy magas barna hajú srác. Így ismeretlenként is, tudtam, hogy nagyon vicces fiú. Baseball sapkában és színes ruhákban volt.
- Persze! Amúgy Dorka, ő itt a lakótársam Tamás. Tomika, ő itt Dorka.
- Ó, szia kiscsaj, már sokat hallottam rólad. A Kölyök, másról sem tud beszélni – mondta Tomi, miközben kezet nyújtott. Kezet fogtam vele. Elmosolyodtam, látva, hogy Krisztián elpirult, azon, amit Tomi mondott. Végre sorra kerültem, fizettem, majd leültem egy asztalhoz. Pár perc múlva Krisztián és Tomi álltak meg az asztalom mellett.
- Leülhetünk? – kérdezték szinte egyszerre.
- Persze! – mondtam és meg sem lepődtem, amikor Krisztián mellém telepedett le. Jókat nevettünk evés közben, a sejtésem beigazolódott, miszerint Tomika nem normális. Már én is Tomikáztam, hisz olyan volt, mint egy rosszcsont, hiperaktív kisfiú. Hirtelen megszólalt Justin Timberlaketől a Cry me a river, Krisztián előkapta a telefonját és megnézte, hogy kikeresi.
- Bocsi, ezt muszáj felvennem – mondta és felpattant, egy csendesebb sarokban kezdett el beszélni.
- Csajszi, ugye tudod, hogy elvarázsoltad a cimborámat? – kérdezte Tomika. Válaszul, csak megráztam a fejem. – Sok szép lány veszi körül, de még sosem beszélt ennyit egy lányról sem. Főleg nem olyanról, akit szinte nem is ismer. Te tudsz valamit! Mi a titkod? – vicceskedett Tamás. Közel hajoltam a füléhez és belesuttogtam:
- Tudod, ha elmondom, nem hagyhatlak életben – feleltem komolyságot színlelve.
- Ó, tudom már, boszorkány vagy és szerelmi bájitalt itattál meg vele – játszotta a rémültet.
- Basszus, ráhibáztál – feleltem. Nem bírtuk tovább, hangos hahotázásban törtünk ki. Nem érdekelt minket az sem, hogy mindenki minket néz. De, azért kicsit elgondolkoztam azon, amit Tomika mondott, arról, hogy Krisztiánnak sem szokása ilyen romantikusan viselkedni lányokkal, rövid ismeretség után. Meg mondom őszintén, ez imponált. Hirtelen, egy csapat tini lány rohant az asztalunkhoz. Csak úgy záporoztak a kérdések.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó