|
1. fejezet – Újra a nyeregben
2011.04.13. 19:33
JT-vel, a menedzseremmel éppen egy étteremben egyeztettük a heti programokat. A szemeim már kopogtak az éhségtől, de mégsem tudtam meghozni azt az egyszerű döntést, hogy végülis mi kerüljön a tányéromra. Már vagy tíz perce fixíroztam nagyon erősen az étlap oldalait, mikor egyetlen megállapításra jutottam.
- Utálom a paradicsomot.
- Mégis mindig olasz kajákat eszel.
- Nem értem az összefüggést…
- Az olasz kaják 90%-ának az alapját a paradicsom teszi ki. De ezt biztosan tudod, hiszen mint már mondtam mindig olasz kajákat eszel.
- Aha, aha, köszi a felvilágosítást JT. Tudod mit, akkor a változatosság kedvéért megint spagettit fogok enni, extra nyúlós sajttal és annyi ketchuppal, hogy azt fogod hinni, hogy lemészároltam egy baromfiudvart a számmal mire a dolgok végére érek.
JT erre csak egy szívdöglesztő mosolyt küldött felém.
- Azt hiszed, ezzel leveszel a lábamról? Bocsi, de én vagyok az az 1%, akinél ez nem jön be.
- Nem is lenne túl sikeres a munkakapcsolat, ha fülig belém lennél habarodva.
Jay fantasztikus menedzser volt, már az énekesi és színészi pályám legelejétől kezdve ő egyengette az utamat. Mindig jókedvű és mosolygós volt, de ha munkáról volt szó soha nem ismerte a tréfa fogalmát. Persze ő mindig is sokkal többet jelentett nekem egy üzlettársnál. Olyan volt, mint egy felelősségteljes és megértő báty, akire mindig számíthattam, ha baj volt.
- Holnap reggel 9-kor forgatás az Aktív stábjával, a cím:… - itt jelentőségteljesen rám nézett – „Így készül az új Médea lemez” fél 4-kor Interaktív Zolával, a téma pedig a visszatérésed lesz. Csütörtökön Reflektor forgatás, ott leginkább a filmes szerepeidről fognak faggatni. Egyeztettem mindenkivel, hogy a kényes, januári témát ne feszegessék, ha mégis szóba hozzák az adásnak ott nyomban vége szakad és mindenféle egyéb következmény nélkül otthagyjuk a forgatást.
- Éééés péntekre tényleg szerveztél nekem egy fellépést? – kérdeztem lassan elnyújtva a szavakat, kilesve a papírtömb mögül.
- Bizony ám. Egy jótékonysági eseményen fogsz énekelni a Viva jóvoltából, sok-sok kedvelt előadóval egyetemben.
- Izgi. – forgattam a szemem.
- Nem vagy valami lelkes.
- Lehetnék is akár… De az igazat megvallva aggódom egy kicsit a társaság miatt. – itt olyan pontjához érkeztünk a beszélgetésnek, amitől még az étvágyam is elment. A villát hozzávágtam a tányér széléhez és a kezeimbe temettem az arcom. JT megszorította a csuklóm, majd bíztatóan rám mosolygott.
- Túl leszel rajta.
- Tudom.
- Nem kell feltétlen találkoznotok.
- Tudom.
- Vagy beszélnetek.
- Tudom. – sóhajtottam lemondóan.
- Desszertet? – kaptam a félénk kérdést.
- Igen. Valami epreset. És abból jó sokat.
*
Délután csak a puha ágyam társaságára vágytam, azonban a számításaimat csúnyán keresztbehúzta a sok kíváncsi sajtós és paparazzi. Gyűlöltem ezt.
Amikor összeomlott a gondosan felépített kis világom, akkor senkinek sem kellettem. Csak addig volt szükség rám, amíg hanyatlottam. Mikor pedig a földön fetrengtem segítőkezek helyett csak rúgásokat kaptam. Most pedig, hogy összeszedtem magam hirtelen mindenkinek újra szüksége lett rám.
Otthon gyorsan bevetettem magam a zuhany alá, felvettem egy vállalhatóbb összeállítást, majd szabadjára engedtem immáron 1 hónapos, hosszú fonataimat.
Jó szokásomhoz híven ismét késésben voltam és nagyon kellett sietnem, hogy időben odaérjek a Starbucks-ba, ahol egy meghitt hangvételű interjúra voltam hivatalos. Frissen szerzett jogosítványomat azonban mégsem szerettem volna kockára tenni, így csak a sebességhatárok feszegetésével próbáltam a lehető leghamarabb megérkezni.
A kávézóba végül 35 perces késéssel estem be. A stáb már előkészítette a felszerelését, az interjúztató lány, Kata, pedig túl lehetett már jó pár csokis kekszen, ahogyan az asztalon heverő tányérokat elnéztem. Mikor meglátott vidáman felpattant a székről, megölelt majd félrehívott pár másodpercre.
- Szia Médea drágám, örülök, hogy végre személyesen is megismerhetlek. Mielőtt belevágnánk az interjúba jó lenne megbeszélni, hogy milyen témákat nem szeretnél még csak érinteni sem. Nem szeretném, ha ebből később problémánk lenne, ha érted mire célzok. – nézett félre Kata, kínos mosollyal az arcán.
- A januári hercehurcáról semmiféleképpen nem akarok beszélni. A magánéleti témákat érinthetjük egy bizonyos fokig, de lesz egy határ, amin belül már nem fogok válaszolni a kérdésekre, ha nem bánod.
- Bánom én, de ez a munkával jár. Te parancsolsz én pedig az általad megszabott határokon belül lépkedek és megpróbálom kihozni a maximumot a lehetőségeimből. Bármennyire nem szeretnék emberként tekinteni az interjúalanyaimra, sajnos ez nekem már nem megy. A munkám érzelgőssé és együttérzővé tett.
- Ez nem éppen szerencsés egy riporternél.
- Ne is mondd. Na, de… további felesleges csevegés helyett munkára fel kislány! Az idő pénz.
Kata odaterelt a kiszemelt asztalhoz, rendelt nekem és magának is egy extra karamellás jeges kávét és szép sorjában feltette kérdéseit. A legtöbb tipikus sablonkérdés volt.
Volt szó a készülő albumról, a turné tervekről, a sorozatról, hogy hogyan tudom összeegyeztetni az éneklést a színészkedéssel. Azonban egy idő után a riporter kezdett érdekesebb vizekre evezni.
- És mi a helyzet a magánéleteddel? Van barátod?
- Jelenleg nincsen.
- Mióta tart ez az állapot?
- Tudod, az ember mindig próbálkozik. Próbálom nem lekötni magam, jelenleg nem lenne időm egy komolyabb kapcsolatra. Ha jönne, nem zárkóznék el előle, de egyenlőre csak ismerkedek, szórakozok. Tudod, hogy megy ez az én koromban. Fiatal vagyok még.
Ez a válasz is csak egy volt a kalapból. Erre a kérdésre rengeteg előre legyártott mondatom volt. Egy ideje mindent megtettem annak érdekében, hogy a sajtó ne kezdjen szaglászni a szerelmi életem körül.
- Fiatal és mohó. Értem én. – bólogatott hevesen Kata.
Az interjú nem tartott sokáig. Másfél órás anyagot hagytam a vágóknak, akik majd egy érdekes kis műsort állítanak össze az én teljesen hétköznapi válaszaimból.
Soha nem értettem miért is jó az, ha egyvalamit húszszor is lenyilatkozok ugyanannak a csatornának. De ha őket ez az, ami elégedetté teszi, akkor egészségükre.
*
Sötétedett már mire hazaértem a délutáni nyilatkozataim után. Otthon a lakótársaim Andi és Barna éppen Andi egyik szerencsétlenül járt gitárját nyúzták. Az ajtón belépve odaintettem nekik, majd tudván, hogy nekem jelen pillanatban nincs a közelükben keresnivalóm továbbálltam a konyhába. Készítettem egy forró teát majd fáradtan felvonultam a szobámba. Az egész napos teendők után a fáradtság hamar átvette rajtam az irányítást és pár perccel később már el is nyomott az álom annak tudatában, hogy holnap egy ugyanilyen fárasztó nap vár majd rám.
Akkor azonban még nem is sejtettem, hogy a holnapi napra minden jelző igaz lesz csak az ugyanolyan és a fárasztó nem.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Tetszik a felvezetés.Kíváncsian várom a folytatást.:))))