Jánossal lementünk a kórház kávézójába.
- Emili és én már vagy egy éve együtt voltunk. Tudtam, hogy eljegyezte őt SP, de azt is, hogy csak engem szeretett. Az én családom viszont nem gazdag, nem is híres. Átlagos szüleim vannak, szakmunkás bátyám. Én kiemelkedtem egy kicsit, jól menő vállalkozásom van. Így találkoztunk egy évvel ezelőtt egy céges bulin. Azonnal egymásba szerettünk - mesélte el röviden a történetüket.
- Ezt értem, világos - mondtam. - De hogyan hitettétek el Krisztiánnal, hogy övé a gyerek?
- Igazán egyszerű volt. Amikor kiderült, hogy Emili terhes, leitatta őt, majd altatót kevert a piájába, a teljes hatás kedvéért. Másnap meztelenül ébredtek egymás mellett. Teljesen egyértelműnek tűnhetett a dolog - tárta szét a karját.
- Ajj, valahogy éreztem... Tudja már? - néztem rá kérdőn.
- Tegnap este érkeztem, amikor ő még itt volt. Beszéltem vele - bólintott.
- És most mi lesz?
- Eredetileg Emili után jöttem... - komorult el az arca, most látszott először, hogy mennyire megrázta az egész. - Itt maradok, amíg a lányom meg nem erősödik. Aztán hazaviszem. Ennyi. Veled? Veletek? Tudom, hogy szereted őt... - sandított rám.
- Nincs munkám. Nincs életem - panaszkodtam.
- De ott van neked SP! - biztatott. - Láttam rajta, hogy szeret téged! Minden második szava a Rita volt. És bármily csúnya is ezt kimondani, megszűnt a köztetek lévő akadály. Szerettem Emilit... S ő is engem... A maga módján - sóhajtott, majd felállt, s magamra hagyott.
Belegondolva, igaza volt Jánosnak. Mégsem lépett egyikünk sem. Magam sem értem, miért... Büszkeségből? Talán...

Emilit végül Miamiban temették el. Mi is megtiszteltük a szertartást jelenlétünkkel. Utána hazarepültünk, mindenki a saját otthonába ment. Ledobtam bőröndjeimet az előszobába, majd bekapcsoltam a telefonomat. Legalább húsz üzenet várt a hangpostámon. Róberttől is jött egy.
- Itthon vagyok, és csak rád gondolok... Rita! Ha hazaértél, hívj fel! Munkáról van szó.
Na, persze! - gondoltam magamban. De azért csak felhívtam.
- Róbert? Rita vagyok. Most értem haza - hadartam.
- De jó, hogy hívtál, Rita! Az a helyzet, hogy Ralf felmondott nekünk. Szükségünk lenne valakire, aki ért a szakmához, és ismeri, hogyan mennek itt a dolgok.
- Ralf műsorvezető volt...
- Pontosan. Megkapnád a műsorát.
Megfordult velem a világ. Az egyik legnézettebb show házigazdája lehetnék? Minden héten egyszer külföldi sztárvendéget is meghívnak...
- Semmi hátsó szándékod nincsen? - érdeklődtem gyanakodva.
- Egy szál sem! Tudom, hogy kit szeretsz... - sóhajtott. - És jött egy új producerlány a sorozathoz... - titokzatoskodott.
- Akkor rendben van - nyugodtam meg. - Holnap bemegyek a szerződés miatt.
- Várunk Rita! - tette le a telefont.

- Most mi van veled és Ritával? - kérdezte Andris Krisztiánt.
- Fogalmam sincs - tárta szét a karját. - Nem beszéltem vele Emili temetése óta.
- Miért nem hívod fel? - értetlenkedett haverja.
- Egyszerűen nem merem.
- Pedig a sült galamb nem repül csak úgy a szádba!
- Hé, srácok, kapcsoljátok be a tévét! - rohant be Düki.

"Üdvözöljük kedves nézőinket! A Showtime mai adásában..."

- Ez Rita! - kiáltott fel egyszerre SP és Andris.

- Csodás voltál! - fogadott a műsor után Róbert. - Azt hiszem, jól döntöttünk, amikor felvettünk téged - paskolta meg a kezem.
- Köszönöm szépen! - mondtam, miközben kicsit elpirultam. Róbert hirtelen átölelt. SP éppen ekkor lépett be, de erre azonnal kifordult az ajtón.
- Nos? - kérdezte Andris, amikor kiért.
- Azt a Róbertet ölelgeti - durrogott ökölbe szorított kézzel.
- Biztosan csak gratulált neki - vélte Andris.
- Nem érdekel. Arról sem szólt, hogy itt dolgozik - makacskodott.
- Nehogy már besértődj - vágta őt fejbe haverja. - Menj oda hozzá! - biztatta. Ekkor értem ki a stúdióból.
- Krisz! - kiáltottam, ahogy megláttam őt. - Láttál a tévében? - lelkendeztem.
- Ja, sok mindent láttam - erre Andris megbökte őt. Furán néztem rá. "Most meg mi a baja?" - gondoltam.
- Az jó. És tetszett? - érdeklődtem kedvesen.
- Mondhatjuk - szűrte a fogai között.
Most már erőteljesen felhúztam a szemöldökömet. Vajon mit akarhat ezzel az egésszel?
- Hát, további sok sikert. Csak szólni akartam, hogy holnap utazunk Párizsba, fellépni. De mivel a munkád ide köt, gondolom, fölösleges meghívnom téged - mondta SP, azzal elindult a kocsihoz.
- Andris! Mi van Krisztiánnal? - fogtam meg a karját.
- Látott Róberttel ölelkezni.
- De hát... Csak gratulált a műsorhoz! - háborogtam.
- Én tudom. De ő nem érti meg.
- Akkor menjetek csak! Jó utat! - kiáltottam úgy, hogy ő is hallja.

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó 3 hozzászólás

1

2012.02.04. 17:58 mircsi55 óó már megint besértődött.. Amúgy nagyon-nagyon izgi ez a rész és szomorú is.De a következő részben remélem mindenki boldog lesz.:) negatívumot nem tudok mondani a részre.:) Jöjjön a következő

2012.02.01. 20:10 Moncsi21 jó lett, de nem örülök h Krisztián megsértődött :S ********************************************* Ő már csak ilyen :P:D

2012.02.01. 14:33 Egy lány álmai Szia. Nagyon tetszett a rész, nem tudok negat0vumot kiemelni, talán csak azt, hogy nem lesz néhánz napig új... Na jó komolyabbra ford0tva a szót, talán az nem tetsyett, hogz még a hazautazásuk után nem beszéltek, ez furcsa, hiszen végülis elég érdekes dolgok derültek ki Emiliről... sajnálom, hogy nem beszélték meg. A végén Krisztián besértődése annyaira gyerekes volt, mégis tetszett, olyan Krisztiános hiszti volt... jól leírtad :-) ********************************************* Nos,igen, nem is Krisztián lenne :P. Majd az is ki fog derülni,h miért nem beszéltek...

1