|
15. rész
2015.04.09. 11:54
Persze, megírtuk a szöveget angolul is. Bár nem lett olyan jó, mint a Búcsúdal, de valamivel pörgősebb volt, pici r'n'b-s beütéssel. Gondoltuk, bepróbálkozunk ezzel is Amerikában, hátha. Miért kéne feladnunk, nem igaz?:)
És mivel sikerült megegyezni a németekkel, elkészült a Búcsúdal, vagyis a Verabschiedung is!
Baromi nehéz szövege van, az tény, de a világ meghódításához kell. Küszködtünk is a feléneklésével. Nekem sem volt egyszerű, bár anno tanultam németet, Kari pedig csak azt tanult. Tehát ezúttal nekem volt nehezebb dolgom. Képtelen voltam a rímek nélküli dalt megjegyezni, még hetekig csak papírral a kezemben voltam képes előadni, ami azért eléggé ciki, mert így nem állhatunk ki a hamburgiak elé...Ráadásul a kiejtésem sem volt tökéletes... Próbálkoztam én, aztán feladtam, és kerestem egy nyelvtanárt. Heti 3 órában tanultam németül beszélni. Három hét volt hátra a nagy hamburgi fellépésig, és muszáj volt addigra elsajátítanom a teljes szöveget. Élőben kellett előadnunk, és nem tett volna jót, ha valamelyikünk is bakizik...
Rengeteget próbáltunk a táncteremben és stúdióztunk is. Közben helyet kerestünk a legújabb klipünk forgatásához. Egyik alkalommal egy étteremben tartottunk megbeszélést. Ott volt velünk Jucus, Jojo, Kari és én is. Egyszer csak Joci és Tibike léptek be az ajtón. Tibi egy barna hajú lány kezét fogta, akit először fel sem ismertem... Aztán rájöttem, hogy ez Laura! Csak átfestette a haját. Szerintem jobban állt neki ez, mint a szőke...
- Sziasztok! - köszöntek oda.
- Ohh, Tibcsike, Jocika és... nem is tudom... Jé, csak nem Laura? Hová lett a szőke hajkoronád? - gúnyolódtam. Kari gyilkos szemekkel nézett rám, Jojo csak a fejét ingatta, Jucus pedig próbálta elfojtani feltörni készülő nevetését...
- Látom, te pedig egyáltalán nem változtál! - vágta oda Tibi.
- Áhh, szerintem meg sem ismernél, ha nem így beszélnék veled! - vigyorogtam, mire Jucusból kitört a nevetés. Ekkor már Kari sem bírta tovább, eleresztett egy mosolyt.
- Lehetséges - mosolygott Tibi is, majd leültek a szomszédos asztalhoz. Karit mintha zavarba hozta volna, hogy ilyen közel ültek le hozzánk. Képtelen volt rendesen figyelni a megbeszélésre, szinte semmit nem szólt hozzá. Amikor kérdeztük, mindig visszakérdezett, hogy "mi?". Már kezdtem unni.
- Idefigyelj kiscsaj! Ha nem vagy hajlandó figyelni, mi a frászkarikának vagy itt? Húzz innen! - keltem ki magamból a kétszázadik "mi" után. A többiek csodálkozva néztek rám, Kari feje pedig elvörösödött.
- Megyek is. Látom, ma nagyon harapós hangulatban vagy - azzal felállt, de Jojo visszanyomta a helyére.
- Álljatok le lányok! - mondta. - Menjünk inkább máshová.
- Ja! Én speciel hazamegyek. - jelentettem ki, majd felálltam és bevágtam magamat a kocsimba. Száguldva vettem utamat az autópálya felé. Kavarogtak a fejemben a gondolatok. Misi, Kari, Tibi, Laura... Amerika, Hamburg, Anglia... Már totál össze voltam zavarodva, miközben a mobilom megállás nélkül csöngött és az eső is elkezdett zuhogni. Kikapcsoltam a telefonomat, aztán mikor felnéztem, már csak a közeledő falat láttam... Minden elsötétült...
Egy hét múlva ébredtem fel a kórházban. Olyan volt, mintha a halálból tértem volna vissza, vagy csak egy hosszú álomból. Körülöttem gépek, belőlem csövek lógtak ki. Nem tudtam, miért élek még. Én akkor és ott, a becsapódás pillanatában feladtam mindent. Miért is éljek? Megbuktunk Amerikában, a németekkel sem lesz tutira szerencsénk, bebukjuk a fellépést. Gyerekem sem lehet már, meghalt a legjobb barátom... Nincs értelme az életemnek. Úgy érzem, csak az orvosok tartanak életben, a gépek, de ők sem tudják, hogy minek. Nem tudják, hogy én ezt nem akarom! Elkezdtem sírni, majd átment mindez zokogásba... Berohant a hangoskodásomra egy nővér, mire felpattantam, kitéptem a karomból az infúziót és ordibáltam, hogy meg akarok halni...
A következő tiszta képem két nappal későbbre tehető. Ott állt fölöttem egy nővérke, éppen valamit ellenőrzött. Ránéztem a bal kezemre, mert iszonyúan sajgott. Ott volt a nyoma annak, ahogy kitéptem az infúziót. Képtelen voltam behajlítani a karomat. Pánik kezdett úrrá lenni rajtam. Észrevette ezt a nővér is, akit ha jól láttam, Gittának hívtak.
- Ne kelljen fel! Nyugodjon meg! Semmi baj! A karja rendbe fog jönni, most a másikba kapja az infúziót. Minden oké! - és közben simogatta a karomat is. Kezdtem kicsit lenyugodni. Ekkor lépett be az ajtón Jojo. Láttam rajta, hogy rendesen ki van készülve. Nem akartam tudni ezek után, hogy Kari és Jucus hogyan néznek ki...
- Drágám! - sóhajtotta Jojo. Leült az ágyam mellé, a nővér közben kiment. - Miért? - ezt már csak suttogni tudta, mert a könnyek fojtogatták a torkát.
- Jojo, te nagyon jól ismersz. Tudod, miket éltem át. Nem akarom újra! Nem akarom ezt tovább! - és már mindketten sírtunk. Jojo felült az ágyamra és amennyire a csövektől tudott, átkarolt. Így voltunk percekig, amíg kicsit apadt a könnyünk.
- Minden újság rólad ír... Azt írták, hogy összevesztél Karival, kirohantál az étteremből és meg akartad ölni magadat... Egy újságírót sem engedtünk ide be, de tudnod kell, hogy ezek után nehéz lesz visszatérned...
- Tudom. Feladom. Kész, ennyi volt.
- Nem adhatod fel! - háborgott.
- De mondd meg, minek éljek? Nincsen semmim és senkim!
- Itt vannak a barátaid, a karriered!
- Milyen barátaim? Milyen karrierem? Misi meghalt, a dalom megbukott... Nincsen nekem semmim és senkim!
- Ne hajtogasd ezt, mert nem igaz! Itt vagyok én, Kari, Jucus, Attila, Ádi... Mi mind a barátaid vagyunk!
- Attila? Ő meg hogy jön ide?
- Ő is jó barátod...
- Nekem? Na, persze! Hagyjuk ezt Jojo! Nincsen értelme.
- Nem zuhanhatsz ennyire magadba!
- Már miért ne tehetném meg?!? Az én életem és én el akarom dobni magamtól! Hagyjál meghalni nyugodtan! - és megint készültem kiszedni magamból az infúziót, de Jojo lefogott. És mivel igen csak le voltam gyengülve, könnyedén sikerült neki. Gyorsan megnyomta a nővérhívó gombot is.
- Ha ilyen vagy, akkor én sem leszek kíméletes. Aludd ki magadból ezt a sok baromságot!
Mire kimondta, be is jött Gitta és beadott egy nyugtatót. Jó pár hétig feküdtem még a kórházban. Aludtam, ettem, bejárkált hozzám Jojo és beszélgetni próbált, de sokszor meg sem szólaltam. Ha mégis, akkor is csak azt hajtogattam, hogy meg akarok halni. Képtelen voltam rózsaszínben látni a dolgokat.
Közben persze nem állt meg az élet. Bár a kisebb fellépéseket lemondták, a nagyobbakon Kari sokszor fellépett. Bevett maga mellé egy másik lányt, Milát, hogy amíg felépülök, helyettesítsen engem. Ez nem segített egy kicsit sem az állapotomon, csak azt az érzést erősítette bennem, hogy már nincsen rám szükség. Időközben befutott dal lett Amerikában a Give a thought to me, és esedékes lett volna egy amerikai bemutatkozó fellépés is...
következő rész->
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó