- Na, jó, ebből elég! - jelentette ki Jojo. Fogta, finoman, de határozottan felültetett. Odahozott egy tükröt.
- Ide nézz! Látod? Hogy nézel ki? Így! Látod, egy senki lettél, elérted a célodat! Senkiként akarsz meghalni?? A Give a thought to me sikeres lett, érted? Amit te írtál! Mehettek Amerikába, előttetek a pálya! Útban van a Crazy a siker felé és te ki akarsz belőle maradni? Misi elment, na és? Szerinted ezt akarná látni, hogy hetekig fekszel egy kórházi ágyon azon keseregve, hogy milyen szar az élet? Ezt akarná? Szeretett téged, tiszta szívéből imádott! Nem ezt kívánta volna tőled, ebben biztos vagyok! És, ha szerelmes volt beléd, mi van akkor? Elment és nem tudsz ellene tenni! legalább érte tedd meg, hogy felépülsz és folytatod a sikeres pályafutásodat! Emlékszel a mappára? Az utóbbi időben csupa szomorú hír került bele. Ezt akarod folytatni? - a végén már ordibált velem, majd jól meg is rázott. Én pedig, mint, aki végre felébredt, rámeredtem és csak néztem... Aztán észrevettem az ajtóban Karit, Milát és Jucust.
- Misi szerelmes volt beléd? - kérdezte szájtátva Kari.
Láttam a döbbent arcokat, és kezdtem azt érezni, hogy nevetséges ez a helyzet. Mindannyian csodálkozva néztünk egymásra...
Eleresztettem egy gyenge mosolyt, aztán kiböktem:
- Igen. Leírta. Nem mertem elmondani, mert ha az özvegye fülébe jut...
- Értem. - mondta Kari. Leültek körém. - Most pedig mondj el mindent. - kérte. S én elmeséltem, hogyan bukkantam rá az írásra a mappában. Hogy mennyire össze voltam zavarodva, nem találtam a helyemet a világban. Féltem és nem akartam, hogy másoknak is ekkora fájdalmat kelljen átélnie. Ők csak hallgattak, Kari szemében könny csillogott, Jojo, mivel már tudott mindent, kicsit félrehúzódott. Aztán elmondtam, hogy mennyire megviselt eleve Misi halála, és előhozta a régi dolgokat bennem, a gyerekeim halálát... Mire mindezt elmondtam, már sokkal jobban voltam. Mintha mázsás súlyoktól szabadultam volna meg. Mindenki megölelt és biztosítottak róla, hogy mellettem állnak. Segítenek felépülni.
- Neked külön köszönöm, Mila. Természetesen továbbra is a csapat tagja maradsz, ez egyértelmű. Nélküled most már nem lennénk sehol, szükségünk van rád. - mondtam az "új lány" felé fordulva. Ő aranyosan elpirult, megölelt, és elsuttogott egy köszönöm-öt.
Hamarosan normálisan ettem, sokat mozogtam. Elkezdtem tornázni, elernyedt izmaimat jól megmozgatni. Minden nap egyre többet edzettem. Betanultam az új koreográfiákat, amiket ezentúl hárman adtunk elő. Átvettük a dalokat hárman. Tisztára triumvirátus lettünk, de mégsem, mert ugyebár azok mindig megszűnnek egy idő után. Mi viszont elválaszthatatlanok voltunk.
Eljött a nap, amikor végre kiengedtek a kórházból. Hogy megköszönjem többek között Gitta és a kezelő orvosom fáradozásait, egy rögtönzött, acapella koncertet adtunk az udvaron. Majd pedig elbúcsúztam a zöld falaktól és a szobámtól, ami hetekig otthonom volt. Végre beülhettem az új kocsimba, mivel a régi totálkáros lett, vettem Kariék közvetítésével egy Fiatot. Jó volt újra vezetni, belépni a lakásomba, a szobámba, a régi életembe...
Végignéztem a polcokon, a falakra erősített képeken... Egy fotó, amin Misivel vagyok, van vagy öt éves kép... Egy másik, ultrahangos felvétel a fiamról és a lányomról... Sztárfotó, amin Karival vagyunk... Elővettem a mappát, megkerestem az írást és kimentem a szobából. Kari és Mila a konyhában ültek, leültem hozzájuk teázni. Odaadtam nekik, hogy olvassák el, mit írt Misi.
- Értem. És most? - nézett rám Kari. Felsóhajtottam.
- Arra gondoltam... Mégiscsak el kéne égetni. Nem akarom, hogy az özvegye kezébe kerüljön. Ha véletlenül valaki elszólja magát, az nem baj, mert el lehet tussolni tréfával... De ez, ha a kezébe kerül, ott világvége lesz!
- Rendben van. Ez a te döntésed. - azzal elővett egy hamutálat. - Tedd meg.
Feltartottam a papírt, majd meggyújtottam. Végignéztük, ahogy porig ég az egész. Azt akartam, hogy csak hamu maradjon utána, semmi más. A hamut kiürítettem a kukába. Megint könnyebb lettem pár mázsával...
Felépülésem után pár héttel elindultunk Amerikába. Már nagyon izgultam a fellépések miatt. Először New Yorkba mentünk, aztán indultunk tovább Washingtonba, majd Atlanta, Chicago, New Orleans, San Antonio, Dallas, San Diego, Los Angeles és végül San Francisco következett. Ezután gondoltunk egyet, átmentünk Seattle-be, Vancouverbe, Reginába, majd onnan Montreálba is. A kis turnéból hamarosan nagy turné lett, Ottawa és Toronto is meghódításra várt, majd visszatértünk az USÁba és Bostonban, Providence-ben, Columbusban is adtunk koncertet. Ezután újra New York várt minket, ahonnan kicsit szomorúan, de annál nagyobb élményekkel megtelve tértünk vissza kis hazánkba.
Itthon aztán interjúk sora várt minket. Viva tv, Popcorn, Story, Bravo... A nagy mélyrepülésem után rendkívül jót tett, hogy újra volt miért élnem. Együtt zenélhettem a barátaimmal, hírnevet szereztünk magunknak. Az amerikai lemezeladási listákon a dobogót ostromoltuk, a németek el voltak ájulva, az angolok nem különben. Készültünk egy új lemez kiadására. Próbákkal, interjúkkal, énekléssel teltek napjaink.
Mellette igyekeztünk helyt állni az egyetemen,főiskolán is, ahonnan sajnos én kihagytam jó sokat, de már közeledett a vizsgaidőszak és oda kellett figyelnünk. Féltem, hogy a nagy nyomás majd rossz hatással lesz rám, de egyelőre jól bírtam a strapát. Ez is egyfajta terápia volt nekem. Elterelte a figyelmemet a gondokról, segített felépülni, önbizalmam megnőtt, és bár a magánéletemben nem volt senkim, a barátaim megmaradtak nekem.
Szerettem így élni, szerettem egyáltalán létezni. Sokat nevettem, még olyankor is, amikor amúgy nem sok okom volt rá. Erőt merítettem az új dalokból, amikbe mindent belevittem, az elmúlt időszakból. A számomra legkedvesebb dal pedig a Barátomhoz lett. Szerintem kitaláljátok, hogy kihez írtam...
/Rita/
Fiatalon ragadta el őt az ég,
Nem élhetett eleget még,
Lánya, felesége, családja siratta,
Álmait mind a sír eltakarja.
/Kari és Rita/
B: Hittük, hogy az álmok egyszer teljesülnek,
Higgyük, hogy az élet megy tovább!
És érezzük a mesék csodáját,
Hogy a halál nem a végső megoldás!
/Kari, Rita és Mila/
Refrén: Barátok voltunk, a legjobbak,
Miénk volt örökké a holnap,
De nincsenek már csodák,
Megmaradtak a mendemondák,
Hogy a reinkarnáció létezik,
S minden fű érted kinyílik,
Barátok maradunk, mindaddig,
Míg a világ forog is!
/Rita/
Azt hittem, nem fogom túlélni,
Elhagyott az egyetlen normális pasi,
Belőle csak egy volt,pótolhatatlan,
S nem csak az én számomra!
B, Refrén
/SAJÁT dalszöveg, ellopni, máslni TILOS!!!/
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó