|
18. rész
2015.04.14. 09:14
Mondjuk én nem így gondoltam. De hát ez Kari, nem semmi csaj... Mila még nem ismerhette ilyen szinten, kapásból lesápadt, hogy na, most itt a világ vége... Nem is tudott mit mondani, csak tátogott, mint a ponty. Hol rám, hol Karira nézett. Rám úgy, mintha segítséget kérne, Karit meg szinte kérte, hogy ne üsse meg...
- Barátnője van, te rohadt ribanc, olyan nehéz ezt megérteni??? - kiabálta Kari. Na, ami ezután jött, attól meg én akartam seggre vágódni. Mila nevetni kezdett. Olyan megkönnyebbült, felsóhajtó nevetéssel. Kari már ölni tudott volna.
- Úgy? Kinevetsz, te... - de Mila közbevágott.
- Van barátnője, igen. Én vagyok az. Az egyetlen. Laurával már vége.
Erre Kari leült. Egyszerre szólaltunk meg:
- És mióta?
Újabb nevetés.
- Ti aztán tényleg nagyon egy húron pendültök. Pár hete csak. Mármint Laurával már vagy két hónapja szétmentek. Mi nemrég jöttünk össze.
- Miért voltál úgy megijedve, mikor neked szegeztem a kérdést? - érdeklődött Kari.
- Mert azt hittem, tudod, hogy szétmentek... És úgy vettem észre, neked bejön Tibi...
- Áhhá. Értem - bólintott Kari, majd kiment.
- Tényleg bejött neki. Legalábbis szerintem. Kettős dolog ez - mondtam. - Amúgy meg légy boldog. Kari egy külön sztori, nem könnyű vele.
- Ti mégis jól megvagytok. Sőt.
- Ismerem ezer éve. Együtt is lakunk jó régen. Szóval én már megszoktam őt és imádom. Majd csak megtaláljátok ti is a közös hangot! Csak egy kis idő kell. És ne áradozz neki Tibiről - adtam pár jó tanácsot Milának, dobtam egy mosolyt, aztán kimentem én is.
Napokig feszült volt a hangulat. Mila próbálta nem provokálni Karit, de néha Tibi benézett a táncpróbára, vagy érte jött 1-1 koncert után... Olyankor Kari ölni tudott volna a szemével. Próbáltam beszélni a fejével, de sikert nem értem el. Pedig az érzéseiről senki sem tehet... De próbáld megmagyarázni ezt egy olyan makacs embernek, mint Kari. Odáig fajultak a dolgok, hogy újra összejött Ádival.
- Te megvesztél. Biztosan rosszat ettél reggelire. Elgurult a gyógyszered... - soroltam mindent, ami az eszembe jutott. - Mert nem normális, amit teszel!!! Gondolkozz már! Megcsalt!
- Neked is vissza kéne fogadnod Attit. Eljárhatnánk újra négyesben, újra együtt laknánk, és minden olyan lenne, mint...
- Nem lenne! Évek teltek el azóta Kari! Elmúlt! Miért akarsz a múltban élni?
- Nem a múltban élek, Építgetem a jövőmet.
- A romokra épült vár újra összedőlhet! - vágtam rá, majd magára hagytam. Aki hülye, az is marad. Nem lehetett vele értelmesen beszélni. Az egész arra ment ki, hogy kizárhassa mindenből Milát. Csakhogy elszámította magát. Én egyre jobban húztam felé. Még Tibivel is sikerült úgy-ahogy kijönnöm. Kari pedig egyre többet lógott Ádival és Attival. Kezdett kikészítő lenni. Mindig, mikor tudta, hogy jön Tibi, odarendelte Ádit, és nyalták-falták egymást... Már sokszor hányinger kerülgetett.
- Nem hiszem el, hogy ezt műveli! - háborogtam az egyik koncert után. Kari és Ádi szinte előttünk szexeltek.
- Azt hittem, jól ismered őt - csodálkozott Mila.
- A régi Karit ismertem. Ez a nő nem Kari. Valaki, aki nagyon hasonlít rá, de mégsem ő - jelentettem ki. - Elviselhetetlen, amit művel. Rosszabb napjai is vannak. Olyankor leáll nekem szövegelni, hogy Atti csak rám vár, hogy mikor omlok végre a karjaiba. Sokszor fogom, és egyszerűen faképnél hagyom, de újabban jön utánam. Na, ekkor szakad a cérna, leordítom a fejét, hogy felejtsen már el, múltkor még rá is vágtam a szobám ajtaját - meséltem Milának. Közben észrevettem, hogy Atti felém tart.
- Beszélhetnénk? Négyszemközt? - kérdezte Milára pislantva.
- Megyek, hozok addig üdítőt. - mondta a lány. Atti leült mellém.
- Kari folyamatosan azzal traktál, hogy újra össze akarsz jönni velem - vágott a közepébe. Majdnem leestem a padról.
- Ohh, téged is? Engem meg azzal, hogy te akarsz velem.
- Mi lett vele? Rá sem ismerek! Ádi persze élvezi és kihasználja a helyzetet... - csóválta a fejét.
- Nem is Ádi volna. De ezt a Karit én nem ismerem.
- Mi váltotta ki nála?
- Bele van zúgva Tibibe, aki viszont összejött Milával, ugyebár. Azt hiszi, ezzel bosszút állhat rajtuk.
- De ez beteges! Csak magának árt vele!
- Azt hiszed, nem próbáltam megértetni ezt vele? Ahh - sóhajtottam. - De feladtam. Megnyugtató viszont, hogy nem volt igaza, már ami téged illet. Kezdtem attól félni, hogy egyszer rám ugrasz - mosolyogtam. Atti oldalba bökött.
- Még megtehetem - mosolygott vissza, majd elment.
- Mit mondott? - kérdezte Mila, aki éppen visszaért az üdítőkkel.
- Amitől féltem. Kari azt mondta neki, hogy minden vágyam újra együtt lenni vele.
- Elképesztő! - ámult Mila. - Azt hittem, nem tudja felülmúlni magát, de mégis összejött neki...
Ekkor megszólalt Mila telefonja.
- Tessék? Te...miről beszélsz? ... De hogyan történt? ... Mi közöd neked hozzá? ... Jól van, menjél! - azzal letette. Kérdőn néztem rá.
- Tibi volt az. Laurát baleset érte. Az intenzíven fekszik. - közölte. Felugrottam.
- Akkor húzzunk be a kórházba! Kell a támogatás Tibinek! - megragadtam a karját, majd bevágódtunk a Fordba. Siettem, ahogy tudtam, mellettem Mila már sírt. Nem értettem az egészet. Hamar beértünk, kerestük az információt, aztán felrobogtunk a szobához, ahol Laurát tartották.
- Mi történt? - estem neki a kérdéssel Tibinek, amikor megláttam. Csodálkozó fejet vágott, majd beszélni kezdett...
- Balesete volt. Megsérült a tüdeje, a mája... Gépek tartják életben. - már a könnyeivel küszködött. Mila csak állt mellettem. Nem értettem, miért nem öleli meg. Nem fogtam fel, mi történik itt.
Eltelt egy hét is. Mila egyre inkább magába fordult. Egyszer aztán eltűnt pár napra. Amikor újra megjelent, falfehér arccal nézett rám.
- Ne haragudj - mondta, majd elájult. Döbbenten ugrottam oda hozzá. Kezében orvosi papír... És már csak azon filóztam, miért tette. Valahogy sikerült felfektetnem az ágyra, aztán alkoholos vattát nyomtam az orrába. Köhögve riadt fel.
- Miért? - ugrottam neki.
- Visszament Laurához. Tudom. Nem akarta volna... És így én sem.
- A gyereked! Hogy tehetted? Tudtad, hogy mit éltem át! Tudtad, hogy meg foglak vetni érte! - kiabáltam vele. Nem tudtam türtőztetni magamat. - Honnan veszed, hogy visszament? Aggódik, mert emberi lény! Téged meg kinyír a féltékenység!
- Igen! Kinyírt, végleg! Ezért vetettem el! Nem akartam egyedül felnevelni!
- Minimum két anyja lett volna!! Te is tudod, hogy nekem nem lehet gyerekem! Felnevelhettük volna! Önző vagy, önző alak!
- Te vagy az önző! Ez az én életem! Az én sorsom! Én nem akartam apa nélkül nevelni őt! Hagyj ezzel békén végre!
- Jó, én leszálltam rólad. Élj így, a lelkiismeret furdalásoddal.
- Én nem tudtam volna visszaadni, amit te elvesztettél!
Ez volt az utolsó csepp. Felképeltem, majd elhúztam otthonról.
következő rész->
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó