|
19. rész
2015.04.18. 08:31
Nem ültem kocsiba. Emlékszem még rá, hogy mi történt, amikor legutóbb azt tettem... Nem akartam újra. Helyette elmentem a parkba futni. Kavarogtak a gondolataim. "Megtarthatta volna. Tibi nem is biztos, hogy Laurával marad. Ha Milát szereti... És egy gyerek! Gyerek a háznál! De nem csak ez... Hogy vetethette el? Ronda dolog egy meg nem született életet megszüntetni..." Ahogy így elmélkedtem, szembefutott velem Tibi.
- Hát te? - meredt rám, majd leült egy padra. A mellkasát szorította. Szerintem régóta futhatott már.
- Ezt én is kérdezhetném. Amúgy csak futok. Levezetem a feszültséget. - ültem mellé.
- Az jó. Én is.
- Laurával mi van?
- Ma jött ki. Felépül. Mila? Nem veszi fel a telefont.
- El tudsz most jönni hozzánk?
- Gáz van? - kérdezte, mert kiérezte a hangomból, hogy valami nem stimmel.
- Majd ő elmondja - válaszoltam. Felmentünk hozzánk. Mila éppen aludt, Tibi felébresztette, aztán magukra hagytam őket. Pár perc múlva...
- Hogy tehetted ezt? - hallottam, ahogy Tibi ordít. Hát, elmondta... Azt nem értettem, hogy Mila mit válaszolt, mert igen halkan beszélt. Ajtók csapódtak, Tibi elment.
- Kiborult - jött oda hozzám Mila. - Akarta a babát. Képzeld, Laura is terhes volt, de elvetélt...
- Anyám borogass! - most én akartam elájulni. Két gyerek rövid időn belül... - Elképesztő!
- Ezzel vége. Visszamegy hozzá. Azt hiszem, így van rendjén. Hozzá való.
- Ahogy gondolod - mondtam, de éreztem, hogy ez nem ilyen könnyű...
Ekkor berobogott Kari. Szemei vörösek voltak, látszott, hogy sírt. Ránk nézett, majd zokogásban tört ki.
- Megcsalt! Megint!
Átkaroltam őt. Immáron mindhárman újra szinglik voltunk...
A nyárral tehát eljött a pasimentes korszak az életünkben. Mégis volt, ami kicsit kárpótolt bennünket: az új albumunk nagy siker lett itthon és több országban is!:) A munka és a sok csalódás után viszont szükségünk volt pihenésre, feltöltődésre. Úgy döntöttünk, elutazunk Egyiptomba. Jött velünk Jucus és Jojo is, így öten felszálltunk a repülőre a jól megérdemelt pihenésünket tölteni. Jojo és Jucus két hétig marad velünk, de mi hárman egy hónapig haza se megyünk!:)
Egy ötcsillagos szálloda elé gördült be a taxink. Öt miniszoknyás, napszemüveges, csini csajszi indult el a porta felé... Mint valami amerikai filmben, úgy vonultunk be!:) Haláli volt :). Minden hapsi jól megnézett minket... De nem izgattuk magunkat miatta. Magunkhoz vettük a szobáink kulcsát, lepakoltunk, aztán irány a tengerpart!:)
- Isteni érzés itt lenni! - sóhajtott fel Kari, miközben leterítette törölközőjét a nyugágyára. Persze, pár óra múlva elunták, hogy csak úgy sütkérezzenek a napon, elindultak a vízbe. Úgy pancsikoltak, mint a kisgyerekek!:) Mosolyogva néztem őket egy ideig, aztán magamhoz vettem egy könyvet, amit kb. 10 másikkal együtt bepakoltam még otthon. Végre, kicsit olvashattam, mivel máskor sajnos nincsen ilyenekre időm. Egy nagyon izgi résznél jártam, a gyilkos éppen közel került áldozatához... Nekem meg árnyék vetült a könyvemre! Hunyorogva néztem fel "támadóm"ra...
- Mi a fene? - fél szemmel próbáltam beazonosítani a személyt, aki volt olyan "kedves" és megzavart kulturális feltöltődésemben... Aztán majdnem leestem a nyugágyról, amikor leesett, kivel hozott össze a sors...
- Hi, do not be angry, but here let the others, and I believed it since I saw that you are alone, I may ask it, that
may I join you?(Szia, ne haragudj, de itthagytak a többiek, és úgy látom, te is egyedül vagy. Csatlakozhatok?) - kérdezte. Eleresztettem egy bájvigyort.
- Köszi, de tudok magyarul! - a srác arca majdnem földig hullott. - Ami azt jelenti, hogy angolul is... Értettem, amit mondtál, és nem vagyok egyedül. Csak a többiek fürdenek én pedig olvasok.
- Ohh, értem - csalódott képet vágott. - És te miért nem fürdesz velük?
- Most nincs kedvem - feleltem. Még mindig nem akaródzott nekem hellyel kínálni őt, bár azt sem akartam már, hogy elhúzzon. Halál édes volt, ahogy állt ott tehetetlenül... Végül megkegyelmeztem neki.
- Felajánlhatom Kari barátnőm ágyát. Egyhamar úgysem jön vissza, ahogy elnézem - és a tenger felé pillantottam. Kari éppen Jojoval karöltve igyekezett Jucust belefojtani a vízbe, miközben Mila a hasát fogta a nevetéstől.
- Milyen jó kedvük van - nézett arra a srác is, miután leült.
- Az a jó. Ránk is fér a pihenés. - mondtam. Meglepett arcot vágott.
- Szóval te nem ismertél fel - állapítottam meg. - Pedig elég híresek vagyunk... - kezdtem megsértődni, amikor egyre nagyobb szemeket meresztett rám ez a fickó. Mit képzel, ki ő? Na, jó, tudom, de akkor is!!!
- Ne haragudj, de nem ugrik be, ki vagy.
Fel tudtam volna pofozni. De persze hamar lenyugodtam. Gondoltam, előnyömre fordítom a dolgot.
- Nem is baj. Jó végre olyan sráccal beszélgetni, akinek nem lóg a szobája falán a poszterünk! - vigyorogtam, majd újra a könyv fölé hajoltam.
- Most komolyan olvasni akarsz? - dőlt hátra.
- Szándékomban áll a fejezet végéig eljutni, ha leszel olyan kedves, és megengeded - gúnyolódtam.
- Ja, hogy izgalmas résznél zavartalak meg? Azt hittem, csak unalomból olvasol.
- Nem. Terveztem, hogy végre áldozok eme tevékenységnek, miután annyit koncerteztünk.
Elolvastam az aktuális fejezetet, bár őszintén szólva kb. a felére emlékszek csak. Valahogy zavart a srác jelenléte, mintha vibrált volna a levegő... Furcsa érzés volt.
- Na, végeztem - mondtam, letettem a könyvet, és felé fordultam. - Fogadjunk azon agyalsz, hogy ki vagyok! - és megint eleresztettem egy vigyort.
- Eltaláltad. De azt hiszem, jobb ötletem van. Bemutatkoznék. A nevem Krisztián, énekes és fotós vagyok.
- Szia Krisztián! Én pedig Rita vagyok, a Crazy énekesnője!
következő rész->
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó