|
24. rész
2015.06.20. 08:45
- Humuhumunukunukuaquaa, Humuhumunukunukuaquaa - így szoktam beénekelni, nem ér röhögni. Szerintem sokan tudják, hogy honnan vettem. Minden koncert, felvétel vagy próba előtt beénekelek. Muszáj, hogy nehogy túlságosan megerőltessem a hangomat. Bemelegítek, aztán ugyanezt előadom pár táncmozdulat közben is. Szoknunk kell a táncolós éneklést, durva volna egy élő koncert közben hörögni, lihegni a mikrofonba... Legrosszabb rémálmomban se történhet meg! Ezután egy dalrészletet énekelek, majd ugyanúgy tánc közben, és így tovább... Fokozatosan szoktatom a hangszálaimat az énekléshez. No, persze, ezt nem minden koncert előtt van időm eljátszani, de már van villámbemelegítésem is. Gyorsan pár korty citromos víz, vagy tea, aztán beéneklés tánc közben... Most persze a hosszabb változatot alkalmaztam. Éppen befejeztem az egyik dalunkat énekkel, tánccal együtt, amikor szólt Jucus, hogy próbáljunk akkor. Ilyenkor leginkább beállunk hárman a mikrofon elé és csak úgy előadjuk a dalokat, utána pedig fejmikrofon elő és mindezt tánccal együtt is megcsináljuk. Természetesen sokkal fárasztóbb egy sima táncpróbánál, mert közben figyelnünk kell a helyes hangképzésre a megfelelő lépések mellett. Próba után általában gyors zuhany, aztán beültünk valahová. Ezúttal azonban...
- Megbeszéltem Andrissal, hogy felhívom, ha végeztünk és elnézünk valahová - közölte Mila.
- Öhh, én meg Dükinek ígértem meg... - szabadkozott Kari.
- Akkor ketten megyünk kajálni - állapította meg Jucus. Én nem ígértem semmit, sőt! Krisz mondta, hogy majd hív. Úgyhogy elmentünk Jucussal a Mekibe.
- Mi van most köztetek Krisztiánnal? - szegezte nekem a kérdést.
- Nem tudom. Találkozgatunk és kész. Nem is akarok semmit elsietni.
- Az jó, végül is. Öhm... Tegnap találkoztam Ádival. Összevesztek Attival és felbomlott az Álmok.
- Nem semmi. Áh, de ők nem is voltak nagy barátok! Inkább csak Kari és én tartottuk össze őket. Túl sok mindenben különböztek.
- Az igaz. Ádi most a lemezboltot akarja továbbvinni.
- Nem nagy üzlet az manapság...
- Neki ez tetszik... Atti viszont koreográfus lett egy új csapatnál.
- Na, az mindjárt jobb! És testhezálló feladat neki. Amúgy ezer éve nem hallottam Sárkányról. Mi lett vele?
- Még Zsoltival dolgozik. A többiekről mit tudsz?
- Én semmit. Rafiról legutóbb azt hallottam, hogy cikkeket ír valami bulvárlapnak. Tomyról meg passz... Semmi hírem.
- Szétszéledt a banda rendesen. Mintha ezer év telt volna el azóta...
- Nekem is ez az érzésem. Amúgy pont a múlt miatt félek új kapcsolatba kezdeni.
- A baba kérdés miatt?
- Arról igazából beszéltem neki. Szerintem érthetően elmondtam, hogy mi van... - vakartam a fejem. - Inkább a csalódástól félek. Hogy valaki újra megsebez. Hogy mire megszeretem, közel engedem magamhoz, elhagy és újra át kell élnem azt a fájdalmat, az elvesztés fájdalmát... Nem tudom, hogyan élném túl.
- Nagyon nehéz ez, én tudom jól. De ha meg sem próbálod, sosem leszel boldog.
- Jojo is ezt mondja.
- Akkor hallgass rá! Mégis csak pszichológus! - nevetett.
- Majd meglátom még, hogy alakulnak a dolgok. Az is lehet, hogy semmi sem lesz az egészből.
- Úgy érzed?
- Őszintén? Nem - mire mindketten elnevettük magunkat.
Ezután otthon...
- Összejöttünk végre, újra kék az ég - Kari dudorászva masírozott be az ajtón. - Megcsókolt! - ugrott a nyakamba. Én még ilyennek nem is láttam. Totálisan el volt varázsolva. Mila sem volt kevésbé feldobva...
- Szerintem fel kéne hívnod Kriszt! - tanácsolta.
- Azt ígérte, hogy majd ő hív. Nem fogom én itt hívogatni össze-vissza. Ha akar valamit, akkor megemeli szépen a telefont és zöld gomb...
Még be sem fejeztem a mondatomat, csörgött is a telefonom.
- Szia! Krisztián vagyok. Most keltem fel - szólt bele.
- De édes vagy, hogy hívtál - mondtam, miközben Kariék elkezdtek vihogni. Leintettem volna őket, de annál hangosabbak lettek, úgyhogy inkább bevonultam a szobámba.
- Szóval, mit csinálsz ma? - érdeklődött. Elgondolkoztam.
- Nem sok mindent. Te?
- Mennem kell a Viva Interaktívba... Velem jössz?
- Cuki vagy, de inkább nem. Még a végén elindulna a pletyka rólunk, azt pedig nem szeretném.
- De Egyiptom lenne a téma. Mondanám, hogy ott ismertelek meg, nem ismertelek fel, meg ilyesmi. Tök vicces volna.
- Az lehet. De akkor is pletykálnának, faggatnának... Nekem ez nem kell.
- És, ha utána találkoznánk?
- Rendben van. Majd hívj, ha végeztél.
- Nem jössz elém?
- Nem szeretnék.
- Jó, rendben, megértettem.
Délután bekapcsoltam a tévét. Gondoltam, megnézem az interjút. Ott volt az egész csapat.
- Úgy hallottam, megismerkedtetek Egyiptomban néhány lánnyal... - kezdte Eszti.
- Így van. Meg sem ismertük őket, csak amikor hazaértünk, akkor szembesültünk vele, hogy világhíres énekesnők, a Crazy tagjai. - mesélte Düki. - Nagy volt a megdöbbenés részünkről.
- Pedig a frontember, Rita, bizonygatta nekünk, hogy ők milyen híresek, nem akartuk elhinni, mert mi addig nem is hallottunk róluk. Meg is kaptam érte a fejmosást - vigyorgott Krisz. Nagyot dobbant a szívem, ahogy kimondta a nevemet...
- Másról is pletykálnak ám... Andris, mesélj Miláról, kérlek! - somolygott Eszti. Andris halálra pirult...
- Nagyon rendes, kedves, aranyos lány. Többet nem mondhatok.
- És én sem - vágott közbe Krisztián. Azt hittem, átnyúlok a tévén keresztül és megfojtom.
- Talán te is hajtasz Milára? - nézett rá csodálkozva Eszti. Krisz zavarba jött.
- Nem, szó sincs róla. Én úgy gondoltam, ne beszéljünk többet a lányokról, szerintem mindenki számára kényes téma és jelenleg nem szeretnénk a magánéletünkről nyilatkozni - jelentette ki kategorikusan. Szerintem még ez a magyarázat is sántított, tutira sikerült bogarat ültetnie mások fülébe... A műsor további részében leadtak egy kis részletet a tegnapi koncertjükből, meg az egyiptomiból is, majd elbúcsúztak. Nekem pedig máris csörgött a telefonom. Csak sokára vettem fel.
- Láttalak titeket. Szerintem hagyjuk az egészet - majd letettem.
következő rész->
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó