|
25. rész
2015.06.28. 08:50
Nem tudom, mi ütött belém. Hogy miért akartam még magamnak is bemagyarázni, hogy nekem semmit sem jelent. És az sem volt világos, hogy miért akartam annyira titkolózni. Csak azt éreztem, hogy megőrülök... Egyfolytában mozognom kellett. Naponta eljártam futni, aztán táncpróbára... Igyekeztem kitörölni a fejemből Krisztiánt.
Azt hittem, a munka majd eltereli a figyelmemet róla, de mindig csak ő járt az eszemben. Százszor is eszembe jutott a vacsoránk Egyiptomban, a kedvessége, a beszélgetéseink... És odáig jutottam, amikor rányomtam a telefont a Vivás interjú után...
Nem hívott újra. Nem keresett. Ezt akartam, hát elértem. Míg Mila és Kari párjaikkal karöltve nyilatkoztak a Popparazzi stábjának, én otthon ülve néztem őket a tévében. Kari képes volt újra szeretni. Meg tudta tenni, amit én nem. Bár az is igaz, hogy neki nem kellett úgy leélnie az életét, hogy soha nem szülhet... Igaz, Ádi nem egyszer megcsalta őt. Mégsem lehetett ez akkora fájdalom, mint a gyermekeink elvesztése úgy, hogy sosem tarthattuk a karunkban. Féltem egy újabb kapcsolattól, egy újabb csalódástól...
Félénken pillantottam mindig a telefonomra, ha megcsörrent. Félve néztem meg az e-mailjeimet... De semmi. Nagy marhának éreztem magamat... És ezen semmi sem változtatott. Arra viszont jó volt, hogy írjak egy új dalt.
Várlak
Minden este várlak,
A karodban lennék,
Nem a magányban,
Még él a remény.
Kinyitom az ablakot,
Magam előtt látom az arcod,
Nem csak esténként várlak,
Hogy mindent megmagyarázzak.
Refrén:
Várlak, amikor felkel a nap,
Várlak, amikor a rózsák nyílnak,
Várlak örökké, minden órában,
Várlak, hogy elmondhassam...
Hallom a hangodat,
Látom az arcodat,
Csak téged várlak,
Hogy lássam mosolyodat!
Nem tudom, szeretlek-e,
Más az életem, mint neked.
Talán fontosabb vagy nekem,
Mint ahogyan éreztem...
-Refrén-
Felhívtam Jucust.
- Van egy dal... Fel szeretném énekelni.
- Egyedül? - csodálkozott.
- Nagyon személyes jellegű. Majd meg akarom mutatni a többieknek is, de egyelőre felénekelném.
- Beszólok a stúdióba, hogy mész. Ott találkozunk - és letette.
Merész vállalkozás volt, tudom. Nem akartam, hogy elinduljon a feloszlásunkról szóló pletyka, vagy bármi más. De először hallani akartam, hogy tényleg úgy sikerült-e ahogyan szerettem volna. Amikor végül meghallgattam a kész dalt, nagyon elégedett voltam. Jucus is el volt ájulva.
- Jól sikerült! A következő albumon mindenképpen rajta kell lennie!
- Én mást szeretnék. Klipet forgatok hozzá, és kiadjuk kislemezben.
- A többiek nélkül? - csodálkozott. - Szóltál már nekik?
- Még nem. De nem kell ez engedélyük. Arról nincs szó a szerződésben, hogy a többiek tudomása nélkül nem adhatok ki szólóban semmit. Úgyhogy kiadjuk.
A kiadónk el volt ragadtatva a daltól. A kislemezre felkerült magyarul, angolul és egy átmixelt változata is. Leforgattam hozzá a klipet. Aztán a kész tényekkel szembesítettem Karit és Milát.
- Biztosan okod volt rá, hogy ezt tetted.
- Te mindig csak mentegeted őt! - kiabált Mila Karival. - Nélkülünk adta ki, még csak nem is szólt róla!
- Ha ennyire zavar, írj te is egy dalt és add ki - vágott vissza Kari. Mila soha egyetlen sort sem írt, csak kiállt, és énekelt. Talán az irigység is beszélt belőle... Nem tudom és nem is érdekelt. Most önző akartam lenni, eddig elég sokat tettem a csapatért...
A klipet persze a Vivában mutattam be először. Meghívtak az Interaktívba, ahol aznap ismét Eszti volt a műsorvezető.
- Eléggé szokatlan módon szólólemezt adtál ki. Mi késztetett erre? - érdeklődött.
- Ez csak egy kislemez. Nagyon bennem volt egy érzés. Elszúrtam valamit, és fogalmam sincs, hogyan tehetném jóvá. Alkalmaztam a "nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek" dolgot, megírtam, felénekeltem, kiadtam, klipet forgattam.
- Tehát a nóta szól valakihez?
- Szerintem ez egyértelmű. A klipben is erős utalások vannak rá.
- Igen, Egyiptomot idézi az egész.
- Ott ismertem meg a srácot. A klipben felhasználtam a csajokkal közös nyaralásunk videóit is. A legjobban mégis a ruhám, a parókám és a sminkem tetszett. Úgy néztem ki kb., mint Nefertiti - mosolyogtam.
- Valóban találó lett. Jól sejtem, hogy a srác, akit megismertél, szintén híres énekes?
- Nagyon is jól. Eléggé világos az egész. Remélem, hogy a számára is - bólogattam.
- Ez ugye nem jelenti a Crazy végét?
- Nem, ez egy új kezdetet jelent. Legalábbis nagyon remélem.
Ezután leadták a klipet, én pedig indultam a próbaterembe. Fél órát táncoltam, aztán mentem zuhanyozni. Mikor kiértem a kocsimhoz, valaki megszólalt mögöttem.
- Szerintem ideje volna beszélnünk - Krisztián állt előttem. Fogalmam sem volt, mit kéne erre reagálnom. Ő hozzám lépett, én el akartam ájulni... Rámutattam a kocsira, mire nemet intett. Bedobáltam a cuccaimat, majd lezártam az autót és elindultunk sétálni a közeli parkba. Leültünk egy padra.
- Szép a dal - mondta.
- Nem tudom, mit mondjak. Elszúrtam, sajnálom - nem mertem ránézni. - Jobban megijedtem, mint ahogy kellett volna. Ment már tönkre nyilvánosság előtt élt kapcsolatom, átéltem a szakítás minden kínját, az újságírók és a média vájkálását... Nem akartam újra gúnyolódás céltáblája lenni.
- Nézz rám! - kérte és végre a szemébe néztem. - Én is sajnálom. Nem kellett volna olyanokat mondanom a tévében... Nem voltam eléggé megértő veled. De nem tudhattam, mit éltél át. Ha nem engedsz magadhoz közel, nem ismerjük meg egymást soha.
- Igazad van. Csak nehéz közel engednem magamhoz bárkit is. Túl nagy csalódás ért. Túl nagy megrázkódtatás.
- Értem én. Akkor haladjunk kis lépésekben. Egy mozi? - ajánlotta fel.
- Jöhet! - mosolyogtam rá, majd elindultunk.
következő rész->
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó