|
29. rész
2015.07.19. 17:42
Otthon eléggé puskaporossá vált a hangulat. Kari és Mila folyton pakolásztak, neten lógtak lakást keresve... Alig szóltunk egymáshoz. Maximum annyit, hogy ki mikor akar próbálni, milyen fotózás lesz, hol lépünk fel... Szóval leginkább a munka volt a téma. A színpadon pörögtünk, mosolyogtunk, de amikor lejöttünk, már csak mint munkatársak társalogtunk. Én rettenetesen szenvedtem, mert ők voltak a legjobb barátnőim. Persze, ott volt nekem Jojo is, akit imádtam, Jucus, az aranybogár... De azt hittem, mi hárman örökre összetartunk majd. Sajnos, tévedtem. Végül is, ez a triumvirátusok sorsa: idővel felbomlanak. Nem volt ez másképp velünk sem. A kérdés csak az volt, hogy így hogyan tudjuk tovább vinni a csapatot? Elég lehet mindehhez a munkakapcsolat? Vagy a barátsággal együtt véget ér minden? Erről beszélgettünk Jojoval nagyon sokat.
- Te hogy érzed? Nem számít, mások mit gondolnak, csak az, ahogyan te érzel!
- Nehezen bírom ezt. És hosszú távon biztosan nem működhet.
- Látsz esélyt a békülésre?
- Ha ők nyitnak felém, én sem fogok bezárkózni. De eddig nem úgy fest, hogy kinyílnának. Passzívan elhatárolódnak tőlem és az egész témától. Otthon csak a munkáról tudunk beszélgetni. Mást szóba sem érdemes hozni. Ha mégis előkerül a téma, akkor hallgatás a válasz, majd terelés...
- Ez pedig így nem lesz jó - rázta a fejét Jojo. Gyorsan megettük a kajánkat, aztán indultunk is egy előadásra. A gondok mellett azért igyekeztem nem elhanyagolni a kötelességeimet. Főleg, hogy a mai téma végre az abortusz volt. Megrendítő volt hallgatni a storykat, látni a síró arcokat... Néha még az én szememből is el kellett morzsolnom egy-egy könnycseppet. Rengeteget segített a szakdogám megírásában ez az előadás. Ilyen letargikus állapotban értem haza. Mindenhol kartondobozok és utazótáskák fogadtak...
- Elmentek? - néztem körbe. Mila félvállról:
- Már elég régen megmondtuk, hogy költözünk. Düki már vár.
- Engem pedig, Andris. Egyedül maradsz a házban.
- Jobban jársz, ha idehívod Kriszt! - tanácsolta Mila. Amúgy sem rózsás hangulatomnak nem tett jót a flegmaságuk. Már éppen készültem volna futni, amikor csörgött a telefonom.
- Drágám! - Krisz volt az. - Végre, el tudtam szabadulni! Mondd, hogy ráérsz!
- Teljes mértékben -válaszoltam.
- Szuper! - lelkendezett. - Hol találkozzunk?
- Mindegy nekem.
- Valami baj van? - ijedt meg.
- Majd elmesélem.
- Rendben. Indulok érted! - és letette.
Fél óra múlva már a Duna-parton sétáltunk.
- Szóval ma költöznek.
- És még csak meg sem említették! Így is leamortizált a mai előadás. Az abortusz volt a téma.
- Jaj, istenem! - ölelt magához, mire elkezdtek ömleni a könnyeim. Képtelen voltam tovább visszatartani őket. Kiborultam. Szorosan hozzásimultam Krisztiánhoz, ő pedig addig karolt át, amíg le nem csillapodtam egy kicsit.
- Nem lesz semmi baj! - simogatta meg az arcomat. - Rendbe fog jönni minden. Sosem leszel egyedül. Nyugi! - ijedten néztem rá. - Eszemben sincs hozzád költözni! Inkább Jojot kéne meghívnod - nyugtatott meg.
- Nem is hülyeség - kezdtem lehiggadni.
- Nah, látod! Így szeretlek látni! Optimistán, ötletektől duzzadva! - humorizált. Egészen hajnalig sétálgattunk. Aztán hazavitt.
- Nem szeretnék... - kezdtem volna, de ő már zárta is le a kocsit. Kitalálta, hogy rossz volna most egyedül lennem a lakásban. Először aludt nálam. Csodálatos volt. Elképzelni sem tudtam volna jobbat. Gyengéd volt, figyelmes és nagyon szerető.
Nem kellett tehát arra ébrednem, hogy az üres lakás fogad. De mivel nem aludhatott velem minden este, így felhívtam Jojot, hogy nincs-e kedve hozzám költözni.
- Pont kapóra jött ez nekem! - mondta. - Felmentek a bérleti díjak, és egyedül már nem bírtam volna fenntartani a lakást. Jobb lesz így. Még a héten átcuccolok hozzád! - mosolygott.
A következő hetek, hónapok nagyon pörögtek. Kari és Mila végleg befejezték az éneklést velem. Szerződést bontottunk, Kari lemondott minden előjogáról, így ezután egyedül vittem tovább a Crazyt. Tibi tanácsát megfogadva kerestem két táncoslányt, akik ezután felléptek velem. Néha rossz érzés volt felmenni a színpadra és azokat a dalokat énekelni, amiket együtt hoztunk össze. Sokszor vártam, hogy majd Kari belép a következő taktusnál, s hamar döbbennem kellett, hogy már az is az enyém. Fájt, hogy így váltunk szét. Elvágva minden szálat, ami összekötött minket. Ahhoz képest, hogy anno milyen volt a kapcsolat közte és Mila között, most igazán egymásra találtak. Már csak hírből hallottam, hogy talán saját csapatot alkotnak... De többé nem tartottuk a kapcsolatot.
Kicsit úgy éreztem, magamra maradtam. Hiába volt velem Jojo és Jucus. Elvesztettem a legjobb barátnőmet és nem volt jó érzés. Persze, sokan tartották bennem a lelket. Orsiról sem feledkezhetek meg, akivel ugye sikerült nagyon jó kapcsolatba kerülnöm. Azt mondjuk sosem fogtam fel, hogy Kari és Mila hogyan találták ki, mikor ne jöjjenek SP koncertekre, de valami huszonnyolcadik érzékükkel rájöttek, hogy én mikor vagyok ott. Valahol bántott ez is, hogy még ennyire sem akarnak találkozni velem. Aztán egyszer Düki benyögött egy ilyet:
- Ezt akartad, nem? Csak a tiéd legyen a hatalom és a dicsőség, a pénz...
- És komolyan is gondolod, amit mondasz? - néztem rá.
- Teljesen. Mindig is te akartál a főnök lenni. Le se tagadhattad volna. Te írtad a dalokat, te intéztél mindent, tiéd volt az utolsó szó...
- Milyen jól értesült vagy! Látom, Mila többet pofázik a kelleténél! Csak azt felejti el, hogy mi együtt kezdtük Karival, méghozzá egy közös dal megírásával! Akkor még sehol sem voltunk! Lehet, hogy sok mindent én csináltam, de Milácska keze nem volt megkötve egy percig sem! Minden a segge alá volt rakva, de úgy látszik, neki ez nem volt elég jó! Akkor ennyi! Engem már nem érdekel az egész! - mondtam, majd elindultam a kocsi felé. Ekkor valakinek sikeresen nekiütköztem.
- Bocsika... - aztán felnéztem és... elkerekedett a szemem.
- Szia. Hogy vagy? - nézett rám.
- Re...Remekül. - valami nem stimmel. Ez tényleg ő volna? Elképedve néztem rá és még mindig nem értettem. Mit keres itt?
- Látom, megleptelek.
- Hónapok óta nem hallottam felőled. Hogy vagy?
- Éppen a koncertről kell tudósítást írnom. Te is fellépsz? Nem láttalak a listán.
- Nem is lépek fel. Újságíró vagy, biztosan tudod, hogy a SP-vel járok.
- Ó, igen, tényleg. Hát, ilyen az én formám. Mindig foglalt vagy. Én meg szinte sose.
- Sajnálom Rafi. Most megyek. Sok dolgom van még. Nos, légy jó! - adtam neki két puszit, aztán folytattam utamat a kocsi felé. Krisz jött utánam.
- Ki volt ez a srác? - kérdezte.
- Rafi, a PSB volt tagja - válaszoltam. Volt valami furcsa a hangjában...
- Helyes srác - jegyezte meg és vágott egy pofát. Hát, innen fúj a szél!
- Nem, nem az. Nekem sosem tetszett.
- Csak ezt akartam hallani! - mosolygott rám, megölelt, majd megcsókolt...
Ezentúl már nem szívesen jártam a koncertjeire, csak, ha muszáj volt, vagyis én is felléptem aznap ugyanott. Düki egyre rondábban nézett rám, Andris folyton húzta a száját... Fogalmam sincs, mit adagolhattak be nekik Kariék, de kezdtem úgy érezni, hogy széthúzó erő vagyok köztük. Krisz persze védett ezerrel.
- Hülyeség kicsim! Nem húzol szét minket! A lányok próbálkoznak, de nem fog bejönni nekik! - vigasztalt.
- Csak azt tudnám, hogy miket mondanak rólam. Biztos, hogy a fele sem igaz. Alig bírom még most is felfogni, hogy ilyen kegyetlenek velem.
- Ők vesztettek többet! - ölelt át szerelmem.
Jó, hogy itt volt nekem. Nélküle és Jojo nélkül ki sem bírtam volna. Képtelen voltam sokáig új dalokat írni. Aztán egy alkalommal pont úgy esett, hogy egy rendezvényen lépett fel SP és táncosai, a Crazy és Kariék csapata, a Kamill. Gondoltam, most talán megkérdeznék tőlük egy-két dolgot, de rám sem bagóztak. Felmentek a színpadra... Én meg majdnem kiköptem az ásványvizet. Borzasztó volt! Nem a hangjuk, hanem a dal! Körömlakkról, műkörmökről, shoppingolásról, szolizásról és egyéb baromságokról szólt. Mondanivalója kábé annyi volt, mint a Cuki vagyok című közkeletű értelmetlenségnek. Döbbenten meredtem a színpadra még akkor is, amikor már lejöttek. Krisz bökdösött.
- Te jössz! - suttogta. Kábultan mentem fel a színpadra. Azt is elfelejtettem, hogy mi az első dal. Már régen énekelnem kellett volna, hogy "Álmodtunk szerelemről, kapcsolatról, békéről, gyerekekről..." de én csak álltam, mikrofonnal a kezemben. Anett, egyik táncosom odajött.
- Jól vagy? - kérdezte suttogva. Ránéztem és megráztam a fejemet. Elvette a kezemből a mikrofont.
- Elnézést kérnénk, Rita váratlanul rosszul lett. Amíg sikerül rendbe jönnie, addig fogadjátok szeretettel SP-t!
Anett és Erika letámogattak a színpadról. Addigra már falfehér voltam. Krisz csak állt tehetetlenül, mennie kellett volna a színpadra, de közben ott voltam én... Intettem neki, hogy haladjon már, majd lerogytam egy padra. Erika elrohant vízért, Anett odaült elém.
- Mi lett veled? sosem történt még ilyen! - nézett rám kérdőn.
- Képtelen vagyok ezt a dalt elénekelni. Többé nem megy. Már nem érvényes, amiről szól... Ki fogjuk venni a repertoárból. Sőt, a legtöbb dalt ki fogjuk venni. Teljesen új dalokra van szükség. - mondtam. Végül SP után felléptünk, a Búcsúdal nélkül. A további fellépések többségét viszont lemondtuk. Alkotói szabadságra mentem. S megszületett az első olyan dal, amit teljesen egyedül hoztam össze.
Érzek
Refrén:
Mit érzek, szavakkal el nem mondható,
Mit gondolok, te meg nem tudhatod...
Eldobtad, mint a koszos rongyot,
Viszlát, mást ajkad nem is mondott.
Isten hozzád, s miegymás,
Árnyékunk a templomok falán...
Sírkövekre borulva,
Boszorkány módjára.
Általad kotyvasztott mérged,
Fojtott meg végleg!
-Refrén-
Értened kéne, ha valaha kedveltél,
Hogy velem mit is tettél!
Elárultál, hanyagul eldobtál,
Miközben elátkoztál!
De megvetlek, örökre!
Aprópénzre váltottad tehetségedet,
Ez az, amit megérdemelsz!
-Refrén-
Tehetséged elpazaroltad dacból,
Nem engedtél a makacsságodból,
Tégy csak úgy, mintha sosem lett volna,
Dobd el sosem létezett álmunkat!
-Refrén-
következő rész->
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó