|
32. rész
2015.08.02. 18:32
Hatalmas volt az egész! A fények, a beállítások, a tánc... Kiálltunk hárman, Erika vokálozott a refrénben, mi énekeltünk, táncoltunk, mondhatni, hogy egy hatalmasat buliztunk! Amikor lejöttünk a színpadról, Gery jött felénk.
- Oh, This was wonderful! Your success was huge kind! Spoken a concert with an organizer. You may give a concert in more cities! - mondta Gery.
- A tour in England? - kérdezte Erika elámulva.
- Okey! - vágta rá Kari.
- We may go from me! - mondtam.(Aki nem értette volna:Ez csodálatos volt! Hatalmas sikeretek volt kedveseim! Beszéltem egy koncert szervezővel. Adhattok koncertet több városban is!
Egy turné Angliában?
Oké!
Felőlem mehetünk!)
Amikor felértem a szobámba, máris hívtam Kriszt.
- Szia Kicsim! Láttalak titeket, iszonyú jók voltatok! - mondta a telefonba. - Mikor jöttök haza?
- Nem tudom - bizonytalankodtam.
- Nem tudod? Ja, biztos szétnéztek még. Akkor csak holnap jöttök?
- Nem - sóhajtottam egyet. - Még maradunk pár hétig. Meghívtak minket koncertezni.
- Aham. És mikor akartál szólni róla?
- Mi ez a hangnem? Most tudtam meg, és egyből szóltam is. Mi a gond?
- Mi? Emlékszel még, anno valaki sokáig turnézott Angliában, és aztán tragédiára kellett hazajönnie...
- Rohadék vagy, tudd meg! - és letettem a telefont. Hogy lehet ilyen velem? Miért kellett ezt felemlegetnie? Ez egy jó lehetőség, még nem turnézhattunk Angliában. És időben szóltam, egyből, ahogy megtudtam. Jah, és ő nem terhes! Áhh, kész. Ezek után bementem Karihoz dumálni.
- Mi a baj csajszi? - kérdezte, amikor meglátta az arcomat. Elmeséltem neki, amit Krisztián mondott.
- A szemét! Ez totál más helyzet! - háborgott. - Most... áhh, ilyen adódhat, ez nem olyan! Fel nem foghatom...
- Én sem. Valamin nagyon kiakadt.
- Te, szerintem Dükiék traktálják baromságokkal.
- Valószínűleg - sóhajtottam.
- Mit tegyünk? - kérdezte.
- Minél hamarabb rendezzük le ezt a pár fellépést - jelentettem ki. Persze, minden igyekezetünk ellenére is bő egy hónapot sikerült Angliában töltenünk. Voltunk Cambridge-ben, Edinburgh-ben, Glasgow-ban, Manchester-ben, Birmingham-ben és Newcastle-ben is. Szinte minden nap próbáltam hívni Kriszt. Sokszor fel sem vette, ha pedig mégis, akkor mindig veszekedtünk. Türelmetlenkedett, hogy miért nem megyek már haza. Totálisan kiborított minden beszélgetés. Legutóbb órákig bőgtem miatta. Úgyhogy nem is hívtam fel aznap, amikor elindultunk. Egyből a lakásunkra mentünk.
- Felhívod őt? - kérdezte Jojo, amikor már kicsomagoltunk és éppen teáztunk az étkezőben.
- Kéne... - mondtam bizonytalanul.
- Biztosan örülne neki, hogy már itthon vagy.
- Azért mérget ne vegyél rá - és elővettem a telefonomat.
- Szia - szóltam bele.
- Szia. Mi a helyzet? Anglia még mindig csodás? - kérdezte unottan.
- Öhm, itthon vagyok. Hazajöttünk. Véget ért a turné - mondtam. Egy ideig csend volt a vonal túlsó végén.
- Értem. Jó, hogy szólsz. Örülök, hogy kimehettem eléd.
- Már megint kezded? Annak sem tudsz örülni, hogy itthon vagyok? Pont ezért nem szóltam, mert tudtam, hogy kiakadsz! Meglepetést akartam szerezni!
- Sikerült. Most örülhetsz. Na, mennem kell próbára, ma fellépünk. Szia!
- Letette. - mondtam a többieknek.
- Menjünk el a koncertre. Ha szemtől szemben álltok, biztosan nem fog tudni neked ellenállni - biztatott Kari.
- Jó, menjünk. Egy próbát megér.
Jojo vitt el minket kocsival, de nem jött be velünk. Természetesen beverekedtük magunkat az első sorba. Krisz, amikor meglátott, egy pillanatra elkomorult az arca, de aztán végig vigyorogta a koncertet. Utána bementünk az öltözőkhöz.
- Szia - köszöntem rá. Pár pillanatig egymás szemébe néztünk, aztán hirtelen... felkapott és magához ölelt! Alig akartam elhinni. Karinak lett igaza. Amikor meglátott, egyszerűen elhatalmasodott rajta az érzés, hogy mennyire hiányoztam neki és nem bírt nekem ellenállni. Úgy csókolt, mintha évek óta nem láttuk volna egymást.
- Őrülten hiányoztál. Azt hittem, haza sem jössz - mondta, amikor végre el tudott engedni. A többiek diszkréten elvonultak valamerre.
- Kis buta! Te is hiányoztál nekem! Sajnálom, hogy így elhúzódott a koncertkörút, de...
- Csitt! Ne mondj semmit. Csak az számít, hogy itthon vagy. Nálam alszol? - kérdezte reménykedve.
- Egyértelműen! - mosolyogtam rá.
következő rész->
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó