-én nem teszem ezt!
-de igen! Lehet, hogy neked nem jelentett semmit, nálad ez lehet, hogy megszokott dolog, de nálam nem.
-ez nem egy megszokott dolog…nálam sem.
-nézd Krisztián…én nagyon kedvellek, meg minden…de…de ezt nem bírom elviselni. Én beleszerettem egy fotós srácba, akiről kiderült, hogy a szomszédom. Megcsókolt, majd amikor hazajöttem, arra is rájöttem hogy egy sztár. Emiatt még inkább kellett. Majd kiderült, hogy barátnője van. Bennem pedig egy világ tört össze. Tudod te milyen érzés ez? –a végén már sírtam.
-igen, tudom. – mondta még mindig higgadtan.
-menj el! – suttogtam sírva. Felállt, nyomott egy puszit a hajamba, én pedig ellöktem magamtól. Elment…de nekem még mindig kell. Nagy nehezen összeszedtem minden energiám és elmentem tusolni, majd beültem a tv elé. Másnap nem kellett bemennem fotózásra, de ha kellett volna, se mentem volna. Nincs az az isten, amiért megtenném. De most már mindegy. Krisztián nem szeret, és nem fog szeretni. Túl kell tennem magam rajta. Úgy döntöttem, holnap hazaugrok a szüleimhez. Gyorsan bevetettem magam az ágyba, és aludtam.
Másnap reggel:
Korán keltem, és indultam haza. Vagyis indultam volna…mivel nem tudtam hogy hogy jutok haza. De nem érdekelt. Majd megyek taxival. Nincs olyan messze, pénzem meg van. A lift előtt találkoztam Tomival.
-szijja Tomii – köszöntem rá boldogan
-csááááh – ölelt meg – merre mész?
-haza – mosolyogtam
-miii??? Elmész? Itt hagysz?
-jaj! Nem örökre. Csak hazaugrok a szüleimhez. Este jövök vissza. –nyugtattam nevetve.
-elvigyünk? Kölyök lent vár a kocsival.
-ha nem nagy gond…
-dehogy! Gyere! –húzott be a liftbe, majd megnyomta a ’F’ gombot.
-kösziii –öleltem át
-nincs mit. –vigyorgott… élvezte a helyzetet. A lift szép lassan ismét kinyitotta az ajtaját, mi pedig kiszálltunk belőle. Tomi átkarolt, így mentünk ki a kocsiig.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés