A busz lassan zötykölődött a keskeny utcákon, a forgalom nagyon nagy volt, és ezt tetőzte, hogy még a hó is esett, de szerencsére nem annyi, mint általában Decemberben végén. Az idő miatt a hangulatom álmoskás volt, nagyokat ásítottam. Már majdnem ülve elaludtam mikor bemondták ” Jászai Mari tér következik” A busz tömve volt, nagy nehezen felálltam, épp hogy arrébb léptem, egy néni azonnal elfoglalta a helyem - hát igen, ehhez nem tudtam hozzászólni - inkább furakodtam tovább, mígnem elértem a jelzőt. Az ajtó, lassan, de kinyílt, én, pedig siettem a táncstúdióba.

 Hamar odaértem. Az ajtó nyitva volt, bent csak Andris volt egyedül, épp egy koreot találhatott ki. Kopogtam az ajtón, jelezve, hogy itt vagyok. Természetesen ez nem ért semmit, mert a zene maximum hangerőn ment. Beléptem, Andris a tükörből megláthatott, mert odament a lejátszóhoz, lehalkította a zenét majd odajött.

-          Szia Réka! – ölelt meg

-          Szia. Táncolgatunk – táncolgatunk?

-          Igen, próbálok összerakni valami ütőset Düki csoportjának

-          Amit láttam, az tetszik – mondtam

-          Akkor jó. És te mi járatban erre?

-          Őszintén, nagyon unatkoztam otthon, így gondoltam megleslek… És talán még én is beállok – néztem a srácra vigyorogva

-          Úgy van, egyértelmű.

  Megmutatta kétszer a táncot, majd próbáltam elsajátítani, több – kevesebb sikerrel. Már több órája táncolhattunk, mikor úgy éreztem, kell egy kis levegő.

-          Kis pihi? – néztem rá

-          Jó, legyen. Amúgy jó sokáig bírtad

-          Hát igen, nem vagyok puhány – nevettem

 Épp beszélgettünk, amikor zajra lettem figyelmes. Hátrafordultam és ott állt az ajtóban Düki és Tia.

Odarohantam, Andris szorosan mögöttem jött.

-          Sziasztok! – öleltem át Dükit óvatosan – Hogy-hogy erre?

-          Kiengedtek – válaszolt

-          És egyből ide akart jönni – tette hozzá Tia

-          Ja, értem – közben lepacsiztak Andrissal is

 Elmesélte hogy minden rendben van már, nemsokára jöhet is vissza, táncolni.

-          Szívem, most már menni kéne, jó? – szólalt meg Tia

-          Jó, menjünk – egyezett bele

-          Hazavigyünk titeket?

-          Ahha, jó lenne – mondtuk szinte egyszerre Andrissal, majd nevetésben törtünk ki

 Hazavittük először Andrist, mivel ő messzebb lakott, majd engem is kitettek a ház előtt. Mikro kiszálltam, megcsapott a hideg levegő, kirázott a hideg, ezért gyorsan besiettem a lépcsőházba. Lassan, kicsit fáradtan, felbaktattam az emeletre. A lakásban ledobtam a cuccaimat a kanapéra és elmentem venni egy forró fürdőt. Több mint félórát a fürdőben töltöttem. Ezután a szokásos esti program következett, tévézés és közbe Internet. Válaszoltam pár levélre, beszéltem Brigivel. Már nem volt mit csinálnom a gépen, így kikapcsoltam, és ledőltem a kanapéra.

 Reggel 5kor az ébresztő hangos zajára keltem, gyorsan lenyomtam, és visszadőltem. Aludni akartam, de eszembe jutott hogy be kell mennem, dolgozni. Bár nem értettem, miért pénteken. Mikor felálltam, éles fájdalom nyilallt a hátamba. Kellett nekem itt elaludni – jegyeztem meg. Kivettem az első felsőt, amit találtam a szekrényben, hozzá egy nadrágot. Ez alatt lefőtt a kávé, gyorsan tettem egy adagot a termoszomba, hogyha később kell egy kis energia. Felkaptam a cipőm, siettem, mert 6ra be kell érnem, délelőttös vagyok.

 Mintha meg lett volna írva, a busz nem jött. Álltam már ott 5 perce, 10. Eléggé idegesített már ez is. Ez a nap nagyon rosszul indul eddig – gondoltam – Nyakfájás, busz is késik, hideg is van…

Már ott tartottam, hogy elindulok gyalog, amikor megláttam a lámpák fényét, ezután a házak közül előbukkant a buszom is. Felpattantam rá, és lecsaptam az első ülőhelyre, amit megláttam. Igaz, nem volt hosszú az út, 10-15 perc, de nem volt kedvem ácsorogni. Leszálltam a buszról és lassacskán beértem a munkahelyre.

-          Szia Réka, jó látni megint – jött oda Detti még az ajtóban, épp lent cigizett

-          Szia – öleltem meg jó szorosan – Felmegyek, köszönök a többieknek is, majd beszélünk később

-          Oké – intett, majd bementem

  Aki bent volt épp, mindenkinek köszöntem, szinte egytől – egyig elmondták, hogy örülnek, hogy itt vagyok, jól esett ezt hallani. Beléptem az irodámba. Jó érzés volt megint itt lenni, igaz hogy csak kb. 1 hetet nem voltam, de hiányzott. Ábel nem volt bent, láttam, hogy a másik gép ki van kapcsolva. Az enyémet bekapcsoltam. Felakasztottam a kabátomat a szekrénybe, kipakoltam a fontosabb dolgokat a táskámból az asztalra és neki is láttam a munkának. Csak ebédelni mentem ki, nagyon sok munka gyűlt fel, és minél hamarabb túl akartam esni rajta.

 Fél 3kor eszméltem rá, hogy már ennyi az idő. Ránéztem az asztalra. Örültem hogy kevesebb minden volt ott, de még mindig sok volt ez nekem. Egy gyors mozdulattal beraktam az iratokat és egyebeket a táskámba, felvettem a kabátom és indultam haza.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés