-          Na mi történt? – kérdezte Ábel, mikor visszamentem a szobába.
-          Semmi. Csak erre járt és beugrott. Beszélgettünk.
-          Értem – mosolygott gúnyosan
-          Mi van már megint?? Miért nézel így??
-          ” Véletlen” erre járt mi?? Persze, képzelem… Réka, mi van köztetek?
-          Mi lenne? Barátok vagyunk, ennyi.
-          Ezt te se gondolod komolyan – nézett
-          Hagyjuk.. Inkább azt mondd el, mit keresel itt??
-          Jöttelek megnézni… Amúgy is beszéltük, hogy ma átjövök.
-          Láthatod, megvagyok. De szerintem most menj haza, én elleszek. És szeretnék egyedül maradni, ha nem gond.
-          Végül is te tudod. Akkor majd beszélünk – intett majd kiment az ajtón.

 

 Egyedül maradtam. A ház elcsöndesült.. megint. Elég rossz hangulatom volt, semmihez se volt kedvem. Gépeztem egy kicsit, befejeztem a munkát, bár a végén az agyam már máshol járt.

 Azon gondolkoztam, amit Ábel mondott pár órával ezelőtt. Honnan jött ez neki, hogy én valamit is érzek Krisztián iránt? Csak barátok vagyunk.. És ő kedves velem, segít amiben tud… Bár… Amikor a közelében vagyok, egyszerre lelassul a szívem, majd hirtelen, gyorsan kezd verni. És mikor meglátom, belenézek abba a gyönyörű, kék szempárba, azt érzem, hogy valahol máshol - egy másik univerzumban – vagyok. És vele sosem érzem magam egyedül és szomorúnak… Mellette nem lehet senki rosszkedvű.

 Gyorsan elhessegettem ezeket az illúziókat. Miket beszélek?? Hiszen barátnője van… Aki terhes, Tőle!!

Miért hagyná ott őt…miattam?? Ezt amúgy sem tehetem. Nem szakíthatok szét egy kapcsolatot, mert én talán érzek valamit iránta.

 És ha ő csak tényleg BARÁTként tekint rám? Nem hiszem, hogy érezne irántam valamit…

 Míg ezen gondolkoztam, álomba merültem… Álmomban egy klubban voltam. Táncoltam, teli volt a hely. Egyszer megjelent Krisz és elhívott beszélgetni. Majd visszamentünk táncolni, immáron ketten. Utána pedig valami parton voltunk, talán Duna-part… És Krisz megcsókolt.

 ’’ I wanna be a Billionaire, so f*ckin’ baad ’’ – riadtam fel erre

-          Halló, tessék – szóltam a telefonba, majd ásítottam egy nagyot
-          Jó Reggelt! Vermes Orsolya vagyok és Török Rékával szeretnék beszélni
-          Én vagyok az
-          Tegeződhetünk? – kérdezte
-          Aha
-          Szia! Szóval én a Kölyök menedzsere vagyok
-          Kölyök? – néztem furcsán, bár ezt a másik fél nem láthatta.
-          Bocs, szóval SP, Krisztián menedzsere
-          Ja, értem – válaszoltam, nagy nehezen kimásztam a konyhába és bekapcsoltam a kávéfőzőt.
-          Igazából azért kereslek, mert érdeklődöm, hogy ráérsz-e 27én délelőtt 11kor
-          Attól függ. Vagyis lehet hogy eltudok kéredzkedni munkahelyről. Miről lenne szó?
-          Ez meglepetés. Majd ott megtudod…. Elküldöm Twitteren a pontos helyszín címet.
-          Jó, rendben… De igazán mondhatnál valami támpontot.
-          Nem-nem. Ez külön kérés, hogy maradjon addig titok. Csak légy ott pontosan, és mindent megtudsz
-          Rendben. Viszlát.. Vagyis szia
-          Szia

  Letettem a telefont és néztem magam elé.. Nem tudtam elhinni. Egyre gyanúsabb volt, hogy valami telefon-betyár szórakozott. Viszont muszáj volt utánajárnom, így fogtam a kávét és leültem a laptopomhoz. Felmentem minél hamarabb Twitterre, közben ellenőriztem, hogy kaptam-e új mail-t.

 Valahogy nem lepődtem meg mikor ezt láttam kiírva hogy ” 0 új üzenet ” Egyre jobban kételkedtem, kiírtam Twitterre… ” Már ébren, volt egy fura hívásom ”  ” Tényleg igaz vagy telefonbetyár?? ”

 Nem kaptam választ, ezért elmentem reggelit készíteni. Összevágtam paprikát, uborkát és a sonkás szendvicsem mellé raktam, közben lefőtt a tea, amit beédesítettem és odatettem a gép mellé. ” Új tweet ” – néztem a kijelzőt.

 @TorokRekka elküldtem a pontos címet. Akkor jó a 27.e?? üdv. Orsi

 Megnyugodtam. Akkor se nem telefonbetyár volt, se nem a fantáziám szüleménye. Gyorsan küldtem egy választ.

 @vermesors Igen, jó lesz :-D De valamit tényleg mondhatnál róla…J
 @TorokRekka Okééé :-D Nem, majd ott megtudod J ..

 Eltelt 2 nap, 27e reggel 9 volt….

 Idegesen mászkáltam a konyhába. Még mindig nem tudtam meg semmit, csak hogy hova menjek. Milyen ügyből? Semmi sem jutott eszembe…

 Tanácstalanul álltam a szekrény előtt. Megint előjött a probléma. Elegáns legyen vagy laza, sportos?? Magas sarkú csizma vagy egyszerű magas szárú cipő?

 Végül felvettem egy sötétkék, répaszárú farmert, hozzá egy babakék felsőt. A már kicsit nyúzott, barna hosszúszárúmat vettem fel, gyorsan bedobáltam a fontosabb dolgokat a táskába és siettem is lefele, mert 10,05 volt.

 Egy kis késéssel, de odaértem. Egy étterem volt a helyszín, kicsit eldugott helyen. Akkor összejött a kép. Ha étterem, akkor valószínű megbeszélés, ha Orsival, akkor az valószínűleg a zenével kapcsolatos lesz, ha pedig zene, akkor az azt jelenti, hogy lehetséges, hogy énekelnem kell. Legszívesebben meghátráltam volna. Még nem tartottam magam késznek ehhez az egészhez. De ha már megbeszéltük, csúnya dolog lenne elmenekülni, így kinyitottam a hatalmas üvegajtót és beléptem az étterembe. Különféle illatok csapták meg az orromat. Pizza, rántott hús, kávé. Felkordult a gyomrom, pedig alig egy órája ettem. Szememmel fürkészni kezdtem az embereket, hátha meglátom Orsit, de mivel ez kudarcba fulladt, rácsörögtem.

-          Szia Orsi, itt Réka! Itt vagyok az étterembe. Merre vagy?
-          A bejáratnál állsz?? – kérdezte
-          Aham
-          Gyere balra, végig és ott vagyok
-          Oké – tettem le

 Elsétáltam az asztalok közt. Volt ahol egy szerelmespár romantikus ebédjét fogyaszotta éppen, mögöttük egy nagy család, 3 gyerek és a szülők… Igen, ők elég hangosak voltak. Ekkor észrevettem ,hogy valaki nekem integet. Odasiettem.

-          Szia – nyújtottam kezet
-          Szia, Vermes Orsolya vagyok – fogadta el

 Leültem és elkezdtünk beszélgetni. Én próbáltam a lényegre térni, de ő mindig megkerülte a dolgot és másról kezdett mesélni.

-          Hahó – hadonásztam mikor azt vettem észre hogy a távolba mered.
-          Ja, bocs, csak.. – nem fejezte be

 Ekkor megszólalt mellettem valaki. Ijedtségemben nagyot ugrottam. Ott állt mellettem. Ő. Igen, Krisztián. Tökéletesen nézett ki – mint mindig. Haja kissé felzselézve, tetőtől-talpig feketében, csak a cipője volt fehér. Gyönyörű szemei még itt, kicsit félhomályban is szinte világítottak.

-          Hogy-hogy te itt?? – néztem rá
-          Meglepi – vigyorgott és leült velem szembe, Orsi mellé
-          Mostmár mondjátok el hogy mi van, légy szíves
-          Jól van.. Kölyök? Mondd el neki – adta át a szót Orsi
-          Szóval… Arról lenne szó, hogy amit felvettünk számot Pixánál, tudod. Bevittem a suliba. Tetszett a tanárnak. Viszont Orsi cseles módon – nézett menedzserére Krisz – ezalatt meghallgatta. És beszélték Pixával hogy ez a dal elég slágergyanús…
-          Ahha
-          És utána megbeszéltük.. És arra gondoltuk, felraknánk ezt az új lemezemre, ami most kivételesen Áprilisban jönne ki, ne mindig November legyen. Aztán arról is volt szó, hogy csinálnánk belőle… Szóval egy klipet.

 Kikerekedett szemekkel néztem. Az ötlet, hogy felrakja Krisztián a lemezre, oké is lett volna, talán. De hogy még klip is belőle… Na nem! Igazából sosem akartam a középpontba lenni, kerülöm a nyilvánosságot, nem vagyok az a fajta ember. És látom, hogy mivel jár. Hírnév, rendben, egyértelmű. De annyi sok negatív is van. És igazság szerint nekem az életem már eddig is tele volt rossz dolgokkal, nem hiszem, hogy el tudnám viselni még több stresszt.

-          Sajnálom, de nem fog menni – hajtottam le a fejem, és felsoroltam az indokokat.
-          Az eleje tényleg stresszes, de van sok barátod, itt vagyok én is – halkult el kicsit – segítenénk túljutni, ha baj van, ott lennénk melletted.
-          Nem, sajnálom – gördült le az első könnycsepp

 Felálltam, nem akartam itt, előttük bőgni, felkaptam a kabátom és a táskámat és kiviharzottam.

Sétáltam hazafele egy ideig, átgondoltam az egészet. Van pozitív oldala is, elég sok. De túl sok ahhoz a negatív hogy belevágjak. Eszembe jutott Krisztián - mikor beléptem a lakásba – hogy mennyire letörhetett. Nem akartam megbántani, de én nem akarok híres lenni. Leültem a gép elé, gondoltam írok pár sort neki, hogy ne haragudjon. Előtte megnéztem a Twittert. ” Sajnálom, de nem fog menni. Bocs ha csalódást okoztam ” – írtam ki, nem címezve senkinek. Ezután megnéztem Krisz legutóbbi kiírásait, ami eléggé elszomorított, és bűntudatot keltett bennem…

 ” Félresikerült meglepetés… Pedig annyira akartam L ’’  ’’ Életem első klipje, ami duettből lett volna.. Jó lett volna, Vele… De ez nem fog összejönni ” ’’ Most retus aztán este fellépés ’’  ’’ És mi lesz a hellyel?? Már mindent kitaláltam…fck ’’
 Mit csinálok én? Mit nekem most egy klip? Szegényt is még lelombozom. Pedig látszott rajta, hogy őszintén, annyira szeretné. És most egy klip után úgyse leszek olyan népszerű, amit nem bírok ki. És ha nem bírom ki? Majd elvonulok valahova, és idővel már másról fognak csámcsogni…
 Felhívjam? Írjak neki? Menjek el hozzá? – járt a fejemben, majd az utolsó válasz mellett döntöttem…
 20 perc múlva az ajtója előtt toporogtam.. Mély levegő, és bekopogtam. Hallottam a csoszogást, majd Tomi áll az ajtóban.

-          Szia, Krisztiánhoz jöttem – öleltem meg
-          Bent van a nagyszobába, retusál
-          Köszi

 Mikor beléptem, láttam, hogy felkapta a fejét, majd ugyanolyan unottan visszafordult és belemerült a munkájába.

-          Beszélhetnénk? - álltam meg előtte
-          Mondd gyorsan, dolgom van, amint látod
-          Sajnálom… A kirohanást, meg hogy át se gondoltam, csak nemet mondtam… Hazamentem, gondolkoztam a dolgon. Még mindig azt mondom, hogy nem akarok nagy hírnevet meg minden, érted. De… - láttam hogy felnéz – Végül is mit veszthetek? A duettet imádom, a párom király, tehetséges, minden…Akkor miért ne?? – mosolyodtam el
-          Komolyan? – nézett kikerekedett szemekkel
-          Talán? ... Igen, benne vagyok – mosolyogtam

 Szinte felugrott a fotelból, odajött és megölelt. Köszönöm – suttogta.
 Tomi épp akkor jött ki a szobájából. Mi azonnal szétugrottunk.

-          Ej, fiatalok, mi folyik itt?? Mit vigyorogtok ennyire? Kölyök, te az előbb még be voltál emózva
-          Mégis lesz klip – közölte Krisz
-          Zsíír…. Mármint a Rékával közös?? Aaaa…
-          Igen, az
-          Király, gratula srácok… Na, izé, én nem is zavarok – fogta a chipses zacskót és visszament
-          Csak az a para… - kezdte, mikor leültünk – hogy lefoglaltam 2 nap múlvára a helyet. Először nem szóltam semmit, majd kiböktem.
-          És az miért is baj?
-          Nem baj?
-          Nem, ráérek. Egészen Január 3ig szabad vagyok.
-          Szupeeer… Viszont akkor meg kell beszélnünk sok mindent – pillantott az órára, ami 5öt mutatott
-          Oké, akkor hol kezdjük?

 Megbeszéltünk mindent. A helyet képeken megmutatta, a ruhák, kiegészítők, cipők és egyebek lerendezve, stylist, fodrász is… Fél 10re sikerült mindent kipipálni. Hosszú volt de sikerült hamar összehozni, és mindenki épp ráért akkor.

-          Hulla vagyok – dőltem el a kanapén, mikor Krisztián felállt
-          Csinálok teát, te is kérsz?
-          Ahha, köszi

 Egy pillanatra csukódott le a szemem, de szinte azonnal álomba merültem. Csak azt éreztem, amikor egy puha kéz megsimogat, és rám teríti a takarót. Motyogtam egy ’’ Kösz ’’ –t és tovább aludtam.

 Reggel hangos csörömpölésre és káromkodásra ébredtem. Krisz ágyában feküdtem. Ő nem volt ott. Valószínűleg kint aludt. Embert varázsoltam magamból a szobához tartozó külön fürdőben, majd kimentem.

-          Jó reggelt – ültem le a konyhapulthoz egy nagy ásítás kíséretében

-          Neked is – mondta Krisz, aki Tomi szobájából jelent meg – Jól aludtál?

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés