X X X X X 1héttel később X X X X X

Csörög az óra. Nem hiszem el...felidegesít. Nyöszörögve keltem fel. Ma menni kell suliba~ hasított belém a tudat.Nehezen összeszedtem magam és kikeltem az ágyból.Elvégeztem a reggeli teendőket, majd felöltöztem. Kibattyogtam a konyhába. Krisztián már ott ült az asztalnál, de csak meredt magaelé.

-Jó reggelt- köszöntem

-Jó...reggelt-préselte ki magából azt a kér szót.

-Valami baj van ?- ültem le mellé

-Áhh... szétszakad a fejem-panaszolta

-Háth mit ne mondjak, nem festesz valami jól-

-Nah kössz-morogta az orra alá

-Ne légy már ilyen Macii itt morogsz magadnak, minthogy már rég bevehettél volna valami fájdalom csillapítót.Amúgyis nem az én hibám.Csak az igazságot mondtam.- kötöttem ki

-Nem vagyok Macii-mondta durcásan

-Látod most is azt csinálod-nevettem

-Nem is-majd elfordult

-Jaj nyugi nem azért mondtam tudod-bújtam a hátához

-Tudom-majd szép lassan visszafordult felém

-Ajh olyan szarul érzem magam-nyűgösködött

-Gyere csak ide-hívtam, mire ,,engedelmeskedett".Eltűrtem a homlokáról a kócos haját.Ahogy gondoltam...lázas volt.

-Nah jó lázas vagy-közöltem vele a tényeket-ezt vedd be-adtam neki lázcsillapítót a szekrényből

-Ühümm-majd bevette

-Nah menny és feküdj le, majd ha hazajöttem a suliból meglátjuk mi lesz-

-Okés, de siess-motyogta 

-Okééé...Macii-vigyorogtam.Megforgatta a szemét, majd bement.Csináltam reggelit magamnak meg Tomikának is,mert tudtam hogy ő lusta lesz rá.Bementem a szobájába.

-Tomiii...-keltegettem

-Hmm?-nyöszörgött

-Megyek suliba, de itt van a reggelid majd az asztalon hagyom-

-Imádlak-motyogta és a fejére húzta a takarót.

-Tudom.kuncogtam, majd adtam egy puszit az arcára és otthagytam.Átballagtam a mi halálos betegünk szobájába.Benyitottam.Nem aludt, csak nézte a plafont.Rám emelte zöld szemeit.

-Nah én megyek.Próbálj meg pihenni én meg megpróbálok sietni-adtam neki is egy puszit az arcára

-Tudod most olyan vagy mint anyu-mosolygott, de nekem lehervadt a mosoly az arcomról.Anyukám már nem él. Még akkor meghalt mikor meg születtem.Igazából nem is ismertem, de apu sokat mesélt róla.Hiányoltam. Nagyon nehéz volt anya nélkül felnőni, pedig már majnem 20 éves vagyok. Mikor rágondolok a vidám napsütés helyett, valami borongós idő lepi el a fejem. Sokat sírtam miatta, főleg amikor láttam más gyerekeket az anyukájukkal. Apu mindig próbált vigasztalni, én is mindig próbáltam mosolyogni és nem rá gondolni.Valjuk be...volt amikor nem ment.

-Valami baj van?-kérdezte Krisztián, mikor látta , hogy nagyon elgondolkoztam

-Nem.Semmi.Jólvagyok.-szedtem össze magam

-Okéééé-nyújtotta el a szót

-Nah majd jövök-kiindultam, de utánam szólt.

-Krisi-

Hm?- fordultam meg

-Csak ügyesen-mosolygott.Visszamosolyogtam, majd kiléptem az ajtón.Már késésben voltam.Összekaptam a cuccom és elindultam a suliba.Kb. olyan 1 órára hazaértem.Orsi és Bence fent voltak.

-Sziasztok-adtam nekik 2-2 puszit

-Ajh Kölyök-tépdelte a saját haját Orsi

-Mi a baj?-kíváncsiskodtam miközben lepakoltam a cuccaimat

-Egy heti fellépést, interjút kellett lemondani, mert beteg-húzta a száját

-Orsiiii ... menjünk, mert menni kell-nyavalygott Bence

-Nyugii már, hova szaladsz?-támaszkodtam rá a válára

-Ajh...mennie kell majd az interaktívba-szólt közbe Orsi.Ő csak bólogatott.

-Majd küldj nekem szivet a kamerába-nevettem

-Okés-nevetett-majd névre szólóan-kacsintott rám

-Nah mennyünk.A Kölyöknek meg jobbulást-ölelt meg 

-Okééé...Sziaaaa Krisiii-integetett még Bence.Hogy ez milyen dili~ De nem ér fel Mr.Tamáshoz.Bementem a szobámba. Átöltöztem.Egy szürke melegítő, pink atléta és egy szürke DC-s pulcsi. Megkajáltam majd felhívtam Tomikát.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés