|
8.fejezet - Secrets
2011.03.31. 11:36
Végül arra fele mentünk, amerre én akartam. Pár méteren keresztül, csak szótlanul lépdeltünk a másik mellett, míg nem végül Krisztián törte meg a csendet.
- Szeretnéd, hogy legyen köztünk valami? – kérdezett rá kerek-perec. Gondolkodtam egy kicsit a válaszon, majd végül őszintén válaszoltam.
- Szeretném, de ez nem jelenti azt, hogy sikerülne is. Nagyon bonyolult az életem és alig van időm a tesómra a munka, a suli és a háztartás mellett és nem tudom, hogy beleférne-e egy kapcsolat is. Ugyanis, ha én belevágok ebbe az egészbe kettőnk közt, akkor nem csak egy egy éjszakás kalandot akarok. Egy, hogy nem vagyok ezeknek a híve, kettő, hogy példát kell mutatnom a testvéremnek.
- Az én életem is nagyon bonyolult, de még is, úgy gondolom, hogy adnunk kell egy esélyt kettőnknek. Őszintén szólva, én már az első pillanatban, amikor megláttalak tudtam, hogy köztünk kell, hogy legyen valami. Olyan voltál, mint egy mágnes, sőt azóta is olyan vagy számomra. Valamit, muszáj tudnod rólam, mielőtt belevágunk ebbe az egészbe. Szinte tudom, hogy nehezen fogod megemészteni, de kérlek, ne utasíts el egyből.
- Rendben van – feleltem nagyon izgatott voltam, hogy megtudhatom, mi az, amit rejteget előlem. Menet közben megálltunk egy padnál és letelepedtünk rá.
- Nem hittem volna, hogy ilyen nehéz lesz. Tudod, eddig minden barátnőm tisztába volt ezzel a dologgal. Igazából, örülök is, hogy te nem tudod, mert így, engem vettél észre, az igazi énemet és nem azt, akinek mások, idegenek látnak – mély levegőt vett. Ahogy ő egyre inkább körítette, húzta, úgy nőtt bennem a feszültséget, hogy talán mégis jobb, ha nem tudom. – Nem tudom, hogy hallottál-e SP-ről?
- Épp ma hallottam egy dalát a rádióban, mert?
- Eddig nem is ismerted?
- Nem – állítottam biztosan.
- Szerintem pedig de.
- Ezt meg honnan veszed?
- Onnan, hogy itt ül melletted – olyan szinten nem esett le, hogy miről beszél, hogy zavaromban körbe néztem, hogy ki van még mellettem rajta kívül. Aztán szép lassan eljutott a tudatomig, hogy miről is van szó. Ő csak csendben figyelte az arcomat, hogy mi lesz a reakcióm, ha felfogom végre a dolgokat. Én csak elmosolyodtam és hatalmasat sóhajtottam, akkora kő esett le a szívemről.
- Csak erről van szó, énekes vagy? Amekkora körítést adtál ennek az egésznek, azt hittem, minimum egy szökött gyilkos vagy, vagy ilyesmi. Persze ez kicsit bonyolít a dolgokon, de nem olyan drasztikus.
- Ennél sokkal rosszabb reakcióra számítottam. Kérdezhetek valamit? – aprót bólintottam. – Miért veled lakik a húgod, hogy hogy nem a szüleitekkel? – ez a kérdés szíven ütött, nem szerettem elmesélni ezt az egészet, de tartoztam neki ennyivel, miután ő is színt vallott nekem. Láthatta, a fájdalmat az arcomon vagy csak a habozásomra figyelt fel, de így szólt: - Ha neked ez kellemetlen, akkor hagyjuk, csak kíváncsi vagyok.
- Nem, elmondom, de készülj fel, hogy nem egy vidám történet. Az egész úgy kezdődött, hogy szerelmes lettem, akkor még nem tudtam, hogy rossz emberbe. Anyáék próbáltak lebeszélni, de én hajthatatlan voltam. A szerelem teljesen elvette az eszem. Ákos sem segített a dolgokon, hisz egyre rosszabb dolgokba vitt bele és én pedig vak voltam, nem vettem észre semmit. Egy napon nagyon összevesztem anyáékkal. Összepakoltam a táskám, felkaptam a motorom kulcsát és elindultam Ákoshoz. A szüleim persze nagyon aggódtak, folyton szólt a telefonom, meguntam és ezért kikapcsoltam. Semmi hírt sem kaptam róluk, nem is nagyon érdekelt. Ákossal egy hotelben szálltunk meg. Egy hét múlva aztán jött a rendőrség, nem tudtam, hogy mit akarhatnak. Közölték, hogy a szüleim meghaltak, mikor a keresésemre indultak. Autóbalesetük volt, ők ketten a helyszínen meghaltak, a húgom pedig kómában fekszik. Ákost, csöppet sem hatották meg a történtek, ő továbbra is csak a piti ügyeivel foglalkozott, pont akkor nem állt mellettem, mikor a legnagyobb szükségem volt rá. Szakítottam vele. Én lettem a tesóm gyámja és felköltözünk Pestre. Ákos nem is keresett, nem is érdeklődött utánam. Én pedig borzasztóan megbántam mindent – mondandóm végére már megállíthatatlanul potyogtak a könnyem. Krisztián átölelt, a hajamat és a hátamat simogatta. Teljesen megnyugodtam a közelségétől. Mélyen beszívtam az illatát. Be kellett látnom, hogy teljesen megbolondított a közelsége.
- Istenem, ha tudom, hogy ez egy ilyen fájó pont akkor nem kérdezek rá – mondta bűnbánóan, miközben a sírástól vörös szemeimet nézte. Fáradtan elmosolyodtam.
- Remélem, érted, miért nem akarok beleugrani egy kapcsolatba. Nem akarom, elveszíteni a fejem. Épp ezért, kérlek, adj egy kis időt. Szükségem van egy kis egyedül létre, hogy át gondoljam ezt az egészet.
- Annyi időt kapsz, amennyit csak akarsz. Bármeddig megéri rád várni – annyira kedves volt. Közben elindultunk hazafelé.
- Ma csütörtök van, hétfőig átgondolok mindent és felhívlak – ígértem.
- Rendben van, de csak, hogy tudd, én soha nem hagynálak úgy cserben, mint az az Ákos gyerek – mondta és adott egy jóéjt puszit a homlokomra. Elköszöntünk egymástól és pedig megkönnyebbülve mentem fel a lakásba.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés