- ilyen rossz?

- mi? Nem. Abszolút nem azért mondtam. – mosolyogtam, és hozzábújtam, ő pedig átölelt, és megpuszilta a hajam.

- elmegyünk moziba? – simogatta a hátam

- hát én nem tudom….a rajongóid…és…tudod, hogy félek. –húztam a szám.

- nem…nem tudom…miről van szó? –húzódott el, és a szemembe nézett.

- öhm…Tominak már mondtam…csak…nem akartam elrontani az estéd… -ültem fel

- szivem….ha valami bánt, mondd el nyugodtan. Majd megoldjuk valahogy. –puszilt meg –szóval mi a baj? –mosolygott, én pedig visszadőltem az ágyba, és magamra húztam a takarót.

- velem van baj? –fogta meg a kezem.

- dehogyis. Szeretlek….nagyon. nekem a Krisztián „éneddel” , aki itthon, velem, Tomival és mindenkivel vagy semmi bajom…csak…

- már értem. –sütötte le a szemeit.

- de…kérlek ne haragudj. –mondtam, és a könnyek folyni kezdtek a szememből. –én…én sajnálom… csak azt nem akarom, hogy neked…nekünk rossz legyen.

- cssssss. Ne sírj –ölelt át.

- kérlek ne haragudj….

- dehogy haragszom. Csak ne sírj. –mondta és továbbra sem engedett el. Hagyta, hogy a könnyeim végig folyjanak az arcomról indulva a hátán. Nagyjából 1 percet tölthettünk így, csendben, majd elhúzódtam tőle.

- jobban vagy? –nézett rám szomorú szemekkel. Válasz helyett csak bólogattam, és kerestem egy zsepit. 

- köszönök mindent…azt hiszem…én most elmegyek… -mondtam és öltözni kezdtem.

- ez most azt jelenti, hogy ennyi volt?

- igen… vagyis nem…én csak…nem tudom. Tartsunk szünetet. Ennek így nincs értelme… majd ha te is, és én is úgy gondoljuk, akkor talán. De addig jobb lesz, ha nem nagyon találkozunk…max munka ügyben. –erőltettem enyhe mosolyt az arcomra.

- és ezt mégis hogy akarod elérni? –kérdezte flegmán, és ő is felöltözött. –itt laksz a szomszédban.

- hazaköltözünk. –vágtam rá.

- Szilvi. Kérlek...

- sajnálom. –mondtam, felvettem a táskám, megöleltem Krisztiánt és elmentem. Otthon szóltam Pankának, hogy mennünk kell. Másnap ki sem tettem a lábam a lakásból. Vasárnap délelőtt olyan 11 körül értek ide a szüleink, és mi pedig bepakoltuk a bőröndöket a kocsikba, majd hazafelé indultunk.

 [ 2 hónap múlva ]

- cicaa. Kész vagy már? –kiabált be a fürdőbe Zsolti.  4-5 hete ismertem meg. ő „segített” elfelejteni Krisztiánt. A kapcsolatunk valamivel oldottabb volt, mint Krisszel, és ez tetszett benne a legjobban.

- mindjáááárt. – nevettem. És gyorsan vasalni kezdtem az azóta már alig vállig érő, Rihannás beütésű hajam. (lásd.: http://www.frizurak.hu/data/468/5857_1.jpg) 

- de bejöhetsz –éppen kimondtam, és már be is nyitott.

- hmm. Dögös. –puszilt meg. 

- tudom, köszi -vigyorogtam

- jó az így is, de menjünk már. –vette el a parfümjét a polcról.

- nem, nem jó. De mindjárt kész vagyok. –mondtam és kihúztam a hajvasalót. Megigazítottam a ruhám a tükörben, és kisétáltam az előszobába. Felvettem a magassarkúm, és megálltam az ajtó előtt.

- mehetünk drágám – nevettem el magam. Odajött mellém én pedig adtam egy puszit a szájára. Kinyitotta az ajtót, én pedig meg sem álltam a kapuig. Persze ahhoz is kulcs kellett, úgyhogy álldogáltam még 2 percig a vaksötétben, mire ő is odaért. 

- ahhoz képest, hogy magassarkú van rajtad, gyors vagy. –karolt át. beültünk a kocsiba, én pedig elővettem a mobilom. Amikor feloldottam a kijelzőt megakadt a szemem a dátumon. : 2011. 03. 19. 

Akaratlanul is eszembe jutottak az emlékek. Hogy Krisztián mennyire várta ezt a napot. Keresni kezdtem a számát, és reménykedtem, hogy nem töröltem ki. Szerencsére még megvolt, ezért küldtem neki egy sms-t, majd rezgőre állítva a zsebembe csúsztattam a mobilt.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés