|
11.fejezet-The demon of the past
2011.04.06. 18:26
A wc-ben bezárkóztam egy fülkébe. Elkezdtem töprengeni, azon, amit az előbb láttam. Lehet, hogy csak túlreagáltam. Viszont a csaj, annyira természetesen viselkedett, hogy rajongó nem lehetett. Akkor ez meg mi volt? Totál idiótán viselkedtem, nem kellett volna elrohannom. Eldöntöttem, hogy nem mutatom, hogy mennyire nem esik jól ez az egész. Kitaláltam egy remek mentséget a viselkedésemre. Kifele menet épp összefutottam a húgommal, aki valószínűleg épp felém igyekezett.
- Jól vagy? – kérdezte ijedten. Válasz helyett csak bólogattam. Visszasétáltam az asztalhoz és Krisztián helyett, Tomika mellett foglaltam helyet. Csodálkozó pillantásokat kaptam.
- Minden oké? – kérdeztem Tomi aggodalmasan.
- Persze, csak rám jött a hányinger. Egésznap nem voltam jól – füllentettem, holott utáltam a hazugság eme apró változatát is. Zita szemén egyből láttam, hogy tudja, nem az igazat mondom. Krisztián nem szólt egy szót sem, csak szemlesütve ült a lány mellett. Hirtelen ötlettől vezérelve felpattantam és elindultam a tánctér felé. Csak mozogtam a zeneritmusára és nem érdekelt, hogy hányan figyelnek. Előjött belőlem az a lány, aki öt évig táncolt szívvel-lélekkel. Hirtelen egy kar ölelte át a derekam. Hátrapillantottam és abban a pillanatban, ahogy a tekintetem találkozott a zöld szempárral, lefagytam. Az izmaim nem engedelmeskedtek nekem, csak néztem azt a régi ismerős szempárt. Végig nézett rajtam, majd ajka elismerő mosolyra húzódott.
- Semmit sem változtál – bökte ki végül. A torkom egy hang sem jött ki, csak álltam előtte, mint egy szobor. – Beszélnünk kéne egy nyugisabb helyen, van mit rendbe hoznunk. Ezen a ponton elszakadt a cérna.
- Nekünk nincs miről beszélnünk, Ákos. Elhagytál, amikor a legnagyobb szükségem volt rád – sziszegtem gyűlölettől és haragtól izzó hangon.
- Kérlek, ne viselkedj velem így, megváltoztam. Szeretlek, még mindig, nem tudlak kiverni a fejemből – győzködött.
- Pedig ideje lesz, mert már sosem leszek veled – vágtam rá és elindultam vissza az asztalunkhoz. Éreztem, ahogy megragadja a kezem hátulról és a következő pillanatban maga felé fordított. Mielőtt azonban ismét szemtől-szembe kerültem vele, láttam, ahogy Krisztián felpattan az asztaltól. Az arcom a két kezébe fogta. Mielőtt megcsókolt volna, éreztem, ahogy valaki kiszakít az öleléséből. Krisztián állt előttem védelmezően.
- Hé, haver, nyugodj le, minek szólsz bele? – kérdezte Ákos.
- Ahogy láttam, Dorka semmit sem akar tőled, szóval ne erőltesd.
- Ennyire megváltozott az ízlésed? Azt hittem, hogy nem buksz a kisfiúkra, hanem a rosszfiúkért rajongsz. Most ezzel az énekes sráccal tolod? – kérdezte Ákos rám nézve.
- Képzeld, igen, megváltoztam és már nem tudsz rám hatni a mosolyoddal, sem más egyéb eszközöddel - szóltam vissza. A szemeim már szikrákat szórtak.
- Ó, azt majd meglátjuk – kacsintott rám. Ebben a percben megérkezett mellénk Zita és Tomika is. – Jajj, ne már te is celebekkel lógsz? – kérdezte a húgomnak címezve, amikor meglátta Tomit. – A Fehér lányok, már csak hírességekkel hajlandóak ágyba bújni? Régen nem voltál ilyen válogatós, Dorka – mondta gúnyosan. Éreztem, ahogy felmegy bennem a pumpa. Legszívesebben képen töröltem volna, de tudtam, hogy épp ezt akarja elérni. Ezért inkább felvettem az ő stílusát és válaszoltam neki:
- Igaz, még veled is képes voltam lefeküdni, annál lejjebb már úgy sincs.
- Látod, most pont olyan pimasz voltál, mint régen. Mondtam én, hogy kihozom belőled. Ne haragudj, szívem, de most mennem kell. Ne félj, még találkozunk – köszönt el. Most már tényleg a hányinger kerülgetett. Mikor Ákos eltűnt a tömegben, Krisztián felém fordult.
- Hogy érzed magad? – kérdezte kedvesen. Annyira ideges voltam, hogy nem bírtam válaszolni, csak egy könnycsepp szaladt végig az arcomon. Nem akartam, hogy bárki is észrevegye, de Krisztiánnak sikerült. Vigasztalóan átölelt, én pedig fejem a vállába fúrtam. Nem tudtam rá haragudni, olyan kedvesen megvédett. Az sem érdekelt, hogy ki az a másik lány. Csak az számított, hogy rá számíthatok. – Ami Adélt illeti, kérlek, ne haragudj miatta. Már annyiszor kidobtam, hogy az már hihetetlen, de mindig visszajön. Folyton hívogat és rám akaszkodik. Számomra csak te létezel – suttogta a fülembe. Ettől a pár mondattól hihetetlen nyugalom áradt szét a testemben.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés