Reggel arra ébredtem, hogy nem kapok levegőt. Be is pánikolhattam volna, de ez már lassan mindennaposnak számított. Macskám Keedie előszeretettel hasalt rá reggelente az arcomra, ha úgy tartotta kedve. Ébresztőórának több volt, mint tökéletes.

Miután a macskát lekergettem a fejemről, morogva kikeltem a paplanhegyek alól, megdörgöltem álmos szemeimet, majd lementem a nappaliba felmérni a terepet. Egyedül Lo üldögélt a kanapén fehér köntösében és éppen valamiféle divatbemutatót lesett a televízióban.

- Jobbat és szebbet. – mosolygott rám kedvesen, látva morcos ábrázatom.

- Reggelt, díva! – ültem mellé.

- Nehéz éjszaka?

- Én inkább úgy mondanám, hogy nehéz nap és zavaros éjszaka.

- Stresszes ez a hírnév dolog, de jól bírod. Jó kis figyelemelterelő.

- Ne is mondd. Tudod néha megértem, hogy te miért is adtad fel a közszereplői státuszodat.

- Aha, csak te meg én kicsit más dolgokban utazunk. Neked ez az életed, nekem mellőzhető szórakozás.

- Mondasz valamit.

- Na és mi a mai program?

- Tv2, Viva, táncterem, stúdió, otthon.

- Fúj. Mennyi időd van még?

- Szerintem úgy 40 percem, beleértve JT fontoskodását is.

- Akkor nincs időnk egy reggeli sétára.

- Most sajnos nem fér bele. Sajnálom.

- Én is. De bepótoljuk. Ígéret? – nyújtotta felém kisujját.

- Ígéret. – akasztottam bele kisujjamat az övébe.

*

- Médea, mondd el, életbevágóan fontos különben nem tudom, hogyan élem tovább zavartalanul az életem. Mi a kedvenc színed? – ironizált Jay, úton a Viva-ba.

- Ne legyél suttyó JT. Én a rajongóimból élek, nélkülük nem lennék sehol. Az álmaim mind beteljesületlenül lógnának a fejem fölött, ha ők nem hallgatnák a zenémet és nem néznék a filmjeimet. Úgyhogy te csak ne parodizáld ki őket, ha kérhetlek.

- Azért valld be, hogy a huszadik ilyen kérdés után legszívesebben már megfejelnéd a monitort párszor.

- Nem mondtam, hogy nem. De ha erre kíváncsi a nép, akkor én egye fene boldoggá teszem őket ezzel. Hiszen ők is boldoggá tesznek engem nap, mint nap.

- Büszkeségem határtalan. – röhögött Jay.

Lassan a Viva stúdiója elé értünk. JT-nek hála már adáskezdésre beértünk, hogy annyi időnyi kihagyás után újra átérezhessem a Viva-nal uralkodó életérzést. Habár menedzserem nekem azt mondta, hogy útlezárások várhatóak és csak azokat szeretné elkerülni a korai indulással, én azonban már akkor tudtam, hogy ezt az egészet értem csinálta, csak nem akart nyíltan a kedvemben járni.

Boldoggá tett a tudat, hogy újra ott lehettem, ahol már annyiszor azelőtt. Azonban a boldogságom csak addig tartott, míg belepillantottam JT hirtelen betegesen ragyogni kezdő szemeibe.

Mert ami utána jött az felért egy hideg zuhannyal.

Elnéztem abba az irányba, amerre menedzserem is bambult és azonnal megpillantottam eddig reménytelennek tűnő szerelmének tárgyát Orsit, aki egy nagyon is ismerős, baba kék sapkát viselő sráccal diskurált. Ekkor értettem meg, hogy JT kivételesen nem csodálattal, hanem kétségbeesetten nézett a kettős irányába. Mégpedig amiatt, mert attól félt, hogy mi lesz miután én is arra pillantok.

Félelme jogosnak bizonyult. Mert amint megláttam Krisztiánt, kétségbeestem. Futni akartam, de a lábaim gyökeret eresztettek. A körmeim erősen vájtak bele Jay karjába, a fejemben pedig csak egyetlen mondat ismétlődött szüntelenül:

,,Ez nem lehet, nem lehet, nem történhet meg velem!”

Alig volt időm gondolkodni, mert mikor azt hittem már rosszabb nem lehetne a helyzet, beigazolódott ennek az ellentéte.

A folyosó másik végén sminkes barátnőm Dorka bukkant fel, aki amint meglátott örömének hangot adva rohant felém a folyosón.

Azt a pillanatot még elkaptam mikor JT és Orsi egy kétségbeesett pillantást váltottak egymással, láttam, hogy a sapkás alak felém fordult, utána pedig már csak barátnőm szorítását éreztem a nyakam körül.

A szemeimet behunytam és próbáltam nem sírva fakadni kínomban, a helyzet abszurditásán.

Mindez pár másodperc alatt zajlott le, azonban én úgy éreztem mintha vészesen hosszú órák történései nehezedtek volna a vállaimra. Ezek után nehezen tudtam eldönteni, hogy mi a legrosszabb a mai napban.

Az, hogy Dorka egy erőtlen bábuként vonszolt végig a folyosón, hogy mindeközben alig pár centiméter választott el engem és Krisztiánt mikor elhaladtunk mellette, hogy újra láttam őt és éreztem jellegzetes parfümének illatát, vagy a stúdióban eltöltött hihetetlenül hosszú és kínos 2 óra.

Míg barátnőm a sminkemet készítette izgatottan mesélt az elmúlt hónapok történéseiről. Én próbáltam figyelni rá, esküszöm, de nem sikerült. Ehelyett erőltetett mosollyal ültem a kezei között és közben a tükörből JT tükörképével szemeztem. És túl sok mindent ki tudtam olvasni az engem figyelő szomorú szempárból. Többek között azt is, hogy tulajdonosuk beszélt Orsival.

És én bármennyire is próbáltam elhitetni magammal, hogy nem érdekel, hogy miről folyt a beszélgetés, mégis ez volt az egyetlen dolog, ami foglalkoztatott.

Nem érdekelt hol vagyok és miért. Nem érdekeltek az üveg másik oldaláról nekem integető rajongók. Nem érdekeltek az ismerős arcok, akik egymást váltották a plüsskanapén.

Én csak egyedül azt akartam tudni, hogy neki is fáj-e még, hogy vége…

*

Amikor én kerültem sorra azt sem tudtam hol vagyok. Próbáltam megemberelni magam, de nem igazán sikerült összeszednem magam. Végig egy díszpárnába kapaszkodtam és az idióta, arcomra fagyott műmosollyal válaszoltam a kérdésekre.

A pohár akkor telt be teljesen, mikor a ’Szörnyű románc’ c. klipemet kérte az egyik betelefonáló, ami voltaképpen a Krisztiánnal való kapcsolatom kifordított verziója volt.

Azt hittem ott helyben elbőgöm magam. De szerencsére erre csak később került sor.

Miután túlestem a dolgok nehezén pár udvariassági kör lefutása után már ismét a kocsiban ültünk menedzseremmel és mindketten a megfelelő szavakat kerestük az imént történtekre. Eltelt egy kis idő míg Jay megtörte a csendet.

- Zola minél idősebb annál szimpatikusabb. Helyén van a humora.

- Jah, örülök, hogy ő volt ma bent. – mondtam színtelen hangon.

- Ma jó sok vendég fordult meg a stúdióban. Hihetetlen mennyi embert sűrítettek bele 2 órába. Az előadók csak bementek, elmondtak 3 kis jelentéktelen mondatot és már végeztek is. Mikor vált ennyire egyszerűvé a csatorna?

- Nem tudom. Régen nem hívtak már adásba.

- Igen, mert elfoglalt voltál.

- Jah, lekötöttem az orvosokat.

- Sok filmszerepet vállaltál. És rengeteget dolgoztál az új dalokon.

- Sokat sajnáltattam magam.

Ekkor lett JT-nek elege. Félrehúzódott az autóval, leállította a motort, majd idegesen kikapcsolta biztonsági övét. Kiszállt az autóból, kétszer körbejárta a kocsit, majd kinyitotta az én oldalamon is az ajtót és leguggolt elém.

Addig várt szótlanul, míg rá nem emeltem szomorú tekintetem. A kezét a térdemre helyezte és halkan ennyit mondott:

- Tudom, hogy fáj. Tudom, hogy most nagyon rossz. De nem kerülgethetitek egymást örökre. Túl kell esni pár ilyen találkozáson ahhoz, hogy te is túl tudj jutni rajta.

Ezek a szavak leromboltak bennem valamit, ami által végre utat tudtam engedni könnyeimnek, amiknek hosszú ideig semmi sem tudott gátat szabni.

*

Nem emlékeztem már arra, hogyan kerültem Jay kanapéjára. Arról pedig még csak sejtésem sem volt, hogy mennyire járhatott az idő.

Jobban éreztem magam, mint mielőtt ide kerültem és valószínűleg álomba szenderültem, de kétségbe is estem amiatt, hogy a felesleges picsogásommal egy csomó kötelességemnek nem tudtam eleget tenni. Erre a gondolatra lerúgtam magamról a plédet és lassú léptekkel körbejártam a hatalmas és üresnek hitt házban, menedzserem nyomait keresve.

A nappali ajtajához érve neszezést hallottam így megálltam és óvatosan bedugtam a fejem.

Meglepetten láttam, hogy JT társaságban volt. Mégpedig ahogy elnéztem igen jó társaságban.

A szőke lány, akinek szájában nyelve, éppen felfedezőútra indult nem más volt, mint Orsi, amin kicsit meg is lepődtem. Hiszen a lány már annyiszor és annyi módon kosarazta ki Jay-t, hogy már én szégyelltem magam miatta.

Így most igen nagy meglepetést okozott a szituáció, amiben hirtelen találtam magam.

De ami azt illeti nagyon is szépek voltak együtt.

Jay, már több mint egy éve szemet vetett Orsira, még annak idején, mikor én is megismerkedtem Krisztiánnal egy munka során.

Emlékszem, hogy JT első látásra szerelembe esett, azonban ez nem volt kölcsönös. Bár jelen pillanatban inkább hittem abban az opcióban, hogy a gyakran komoly maszkot húzó, szintén menedzseri szerepet betöltő hölgyemény csak kérette magát.

Mivel nem akartam megzavarni a meghitt pillanatot, a cuccaim keresgélése nélkül, egy fogasról leakasztott férfi pulcsiban indultam taxit fogni, ezen a borongós reggelen.

Az ég a nyakamba szakadt míg végre megállt nekem valaki. A tapasztalat tehát azt mutatta, hogy ha az ember nem tündököl hollywood-i sztárként egy férfi pulcsiban is, akkor már egy taxit sem képes akadálymentesen leinteni. Bizalomgerjesztő.

*

Hazaérve kifizettem a taxist, majd a furcsán rám meredő Barnára mosolyogtam, aki gyanúsan méregetve követett szobámba és figyelte szétszórt pakolászásomat.

Percekig hallgattam hümmögését és elnyomni próbált röhögését, mikor már kénytelen voltam rákérdezni arra, mi a fene baja lett hirtelen.

- Barna, elmondanád nekem mégis mi ütött beléd?

- Belém? Semmi. Te jöttél haza egy idegen férfi pulcsijában hajnalok hajnalán. – somolygott megállás nélkül.

- Már 10 óra is elmúlt.

- Kiragadtad a mondanivalóm lényegét. – ironizált.

- Jaj Barni, ne gyerekeskedj már. Tudod, hogy nem szokásom összejönni fűvel fával. Kisebb bajom is nagyobb annál. De kielégítvén gyermeki kíváncsiságodat elmondanám, hogy JT kanapéján töltöttem az éjszakát egy kevésbé sikeres interjút követő kiborulásom után. Reggel Jay-nek dolga volt, én meg szimplán csak nem akartam zavarni őt, szóval a cuccaim nélkül eljöttem. Tüdőgyulladást meg nem akartam kapni, ezért elvettem a legközelebbi melegnek tűnő ruhadarabot, ami a kezem ügyébe került.

- Milyen interjú, mi történt? – huppant le Barna az ágyam szélére.

- Kiragadtad a lényeget. – ismételtem el korábbi mondatát.

- Nem, most komolyan.

- Számoltam én minden eshetőséggel csak azzal nem, hogy a Viva stúdiójában összefutok Krisztiánnal, aki most még sármosabb, mint valaha, már ha ez lehetséges.

- Beszéltetek?

- Dehogy beszéltünk, mit képzelsz! Már attól kész voltam, hogy egy helyiségben tartózkodtunk.

- És milyen volt újra látni őt?

- Felkavaró. De azt hiszem, most már túl tudok lendülni a dolgon. Eddig mindig attól féltem, hogy mi lesz majd, mikor újra találkozunk. Most, hogy túlestem rajta és megbizonyosodtam arról, hogy borzalmas, már nem kell félnem a többitől. A dolgok legrosszabb része már megvolt, mostantól csak szimplán kellemetlen lesz egymás közelében tartózkodni.

- Bonyolult lány vagy.

- Ezért vagy Andi barátja és nem az enyém.

- Nyilván, de csak is ezért. – nevetett maga mellé rántva az ágyra.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés