A hazafele utam, nagyon hosszúnak tűnt. Nem volt kivel beszélgetni, a rádióba sem voltak jó, hallgatható számok. Ráadásul elkaptam minden létező piros lámpát és még az ég is beborult. Már elkezdett besötétedni is, ami túl korán volt, hisz a tavasz közepénél jártunk. Végre hazaértem és ráébredtem, hogy milyen fáradt is vagyok. Tomika és Zita még mindig a szobában voltak. Nem akartam zavarni őket, ezért összeszedtem a fürdéshez szükséges dolgokat és bezárkóztam a fürdőszobába. Hosszan pihentem a kádban, majd nagy nehezen kikászálódtam. Kifésültem a hajam, meg mostam a fogam, felvettem a pizsamámat. Bekopogtam Zitához.
-    Szia! Elmegyek aludni, mert holnap kemény napom lesz. Csináljak neked reggelit vagy menni fog neked is?
-    Aha, majd összedobok valamit, pihenj csak.
-    Oké, köszi. Ésszel legyetek! – emeltem fel figyelmeztetően a mutatóujjamat.
-    Csak természetes hölgyem! – viccelte el szokás szerint a helyzetet Tomi. Megcsóváltam a fejem. Visszacsuktam az ajtót és elindultam a szobámba. Mire arra került a sor, hogy már tényleg aludhattam volna, nem is voltam olyan álmos. Bekapcsoltam a laptopot és bekuporodtam az ágyba. Úgy döntöttem, hogy rákeresek Krisztiánra. Be is írtam a keresőbe a nevét. Pillanatok alatt rengeteg találatot hozott ki. A legtöbb tini lányoktól származó rajongói oldal. Hosszas böngészés után, végül megtaláltam a hivatalos fotósoldalát, amit érdekesnek találtam, ezért rákattintottam. Oldalt megjelentek a kategóriák, én pedig szépen sorjában végig néztem a képeket, egytől-egyig remekül sikerültek. El kellett ismernem, hogy tényleg gyönyörű fotókat készít. Aztán átpislantottam a zenész weboldalára is, belehallgattam pár dalba. A lassabb számai egyszerűen magával ragadóak voltak, tökéletesen kifejeztek egy-egy lelkiállapotot, míg a gyors számok közt is volt pár, ami elnyerte a tetszésemet. Lehet, hogy rosszul tettem, hogy utána néztem a munkásságának. A fejem ismét tele volt vele, az arcával, az illatával. Kikapcsoltam a gépet és megpróbáltam elaludni. Egyszerűen nem sikerült, csak feküdtem és néztem a plafont. Aztán megcsörrent a telefonom a párna alatt. Egy új üzenete érkezett. Állt a képernyőn. A feladó pedig Krisztián volt. A szívem hangos dübörgésbe kezdett. Remegő kézzel nyomtam meg a gombot, hogy szeretném elolvasni az írását.
Nem tehetek róla, csak rád tudok gondolni. Aludj jól, királylány.
Mint valami varázslat úgy hatott rám ez az az üzenet, perceken belül mély álomba merültem. Kivel is álmodhattam volna mással, mint Krisztiánnal? Az ébredéskor már nem emlékeztem az álomra, magára, csak arra, hogy mérhetetlenül boldog voltam. Elmentem a fürdőbe, hogy elvégezzem a szokásos reggeli teendőimet. Majd immár frissen-fitten felöltöztem, megcsináltam a hajam és a sminkem. Elegánsabb ruhába kellett bújnom, hisz ez egy ünnepélyes alkalom, mégsem lehetek melegítőnadrágba, bár leginkább ahhoz lett volna kedvem. Gyorsan megittam a kávém, felkapkodtam a dolgokat, amire szükségem lesz a nap folyamán, majd cipőt húztam és már indultam is a buli helyszínére. Rövid autókázás után már meg is érkeztem. A sátrak már fel voltak állítva.
-    Jó reggelt, Dorka – köszönt az egyik munkatársam vidáman. Igazából, a beosztottam volt, de nem szerettem főnökösödni, ezért nem kezeltem őket úgy, mintha a felettesük lennék. Szerintem épp ezért szerettek engem. Elmondásuk alapján, örülnek, hogy én legalább nem akarok uralkodni felettük.
-    Szia! Minden rendben van? – kérdeztem kedvesen mosolyogva.
-    Hát…- kezdte Timi sokkal idegesebben.
-    Na, mi a baj? – kérdeztem hatalmasat sóhajtva.
-    A musical énekesünk, lemondta a szereplés, mert begyulladtak a hangszálai, nem tud énekelni – vallotta be végül, olyan tekintettel, mint aki épp a kivégzésére vár.
-    Jól van, nyugi nem harapom le a fejed, vagy tán olyannak ismersz? – kérdeztem, ő pedig válaszol megrázta a fejét. Forogtak az agytekervényeim, hogy mi lehetne a legjobb megoldás. Végül egyetlenegy lehetséges opció jutott eszembe. Előkaptam a telefonom és tárcsáztam.
-    Ó, szia! – szólt bele Krisztián meglepetten. – Nem számítottam, a hívásodra. Azt hittem, hogy dolgozol.
-    Szia! Ne haragudj, hogy ilyen korán zavarlak, de egy szívességre lenne szükségem.
-    Neked bármit, miről lenne szó? – kérdezte készségesen.
-    Igazából, lemondta a szereplést a musical énekesünk, nem tudsz megkérni valakit egy fél órás szereplésre? Délutánról lenne szó.
-    Huh, most aztán jó feladatot adtál. Körbekérdezek, de nem ígérek semmit sem. Ha mást nem, majd én beugrok, úgyis szeretnélek látni.
-    Aranyos vagy, de nem hiszem, hogy a sok idősúr értékelni a te műfajod.
-    Ki tudja – felelte.
-    Na, jó, vissza kell mennem, dolgozni. Bocs, hogy felkeltettelek – szabadkoztam.
-    Semmi baj, örülök, hogy kerestél. Majd visszacsörgök, hogy mi a helyzet – ígérte.
-    Köszönöm szépen, majd meghálálom. Szia!
-    Szavadon, foglak – köszönt el ő is, hallottam a hangján, hogy mosolyog.
 

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés