Kisétáltam az épületből, és megálltam a fal mellett. Szememmel az utcába bekanyarodó kocsik között kerestem az ezüstszürke Opelt. Amikor már végleg feladtam, a mobilom után nyúltam. Szinte abban a pillanatban lépett ki Krisztián az ajtón. Amikor éppen odalépett volna mellém, Zsolti lassított, majd megállt a járda szélén.
-majd beszélünk. –vágtam oda és beültem a kocsiba. Még hátranéztem, és láttam, hogy csalódott, szomorú szemekkel nézett a kocsi után.
-állj meg. –szóltam Zsoltinak. Kérdőn nézett rám, majd megállt. Kiugrottam a kocsiból és visszafutottam az éppen saját kocsijába beszálló Krisztiánhoz.
-várj! –kiabáltam. Körül nézett, észrevett és tekintetét mosolyogva rám emelte, majd mellém lépett.
-ő a barátod? –utalt a kocsinak nekidőlve felénk néző srácra.
-igen. –mosolyogtam. –de most nem ezért jöttem.
-gondoltam…szóval?
-sajnálom ami történt. Én nem így akartam, hogy vége legyen.
-semmi baj, csak kérlek ne lökj el magadtól. Nagyon rossz…én próbáltam másfelé terelni ezt az egészet.
-elhiszem..csak olyan hirtelen bukkantál fel és…nem is tudom…-de itt félbeszakított egy hang.
-kicsiim! Gyere mert elkések! –hallottam Zsolti hangját.
-öhm. Nem lenne kedven egyszer meginni valamit? –invitált
-de legyen. –mosolyogtam –és mikor?
-hát mondjuk holnap?
-jólvan.-mosolyogtam
-majd érted megyek.
-rendben. szia. –köszöntem el és visszamentem Zsoltihoz.
-ezer bocs. De már itt vagyok adtam kis puszit a szájára.
-semmi. –mosolyott. – és ő aaaa…
-Krisztián. –segítettem ki miközben beszálltam a kocsiba.
-ja értem. SP…így nekem könnyebb lesz. –nevetett és beindította a kocsit.

-holnapra mi a program?
-nem leszek otthon sajnos. Csak este
-jólvan. semmi baj. Úgyis el akartam menni vásárolni délelőtt. –mosolyogtam.
Miután Zsolti elment bedőltem az ágyamba és elaludtam.
Másnap reggel korán ébredtem…viszonylag. Kikeltem az ágyamból és mivel este nem volt rá időm, se erőm, lezuhanyoztam. Felvettem egy fekete farmert és egy szintén fekete felsőt, majd elindultam a westend-be. Célba vettem a kedvenc üzleteket, és gazdagodtam pár cipővel, kiegészítővel és felsőkkel.  Mikor hazaértem ledobtam a cuccaim és leültem az asztalomhoz. Kihúztam a fiókot és kivettem belőle egy füzetet. Amikor toltam volna be, valami megcsillant a sarkában. Lassan benyúltam a kezemmel, és kivettem belőle az aranyláncot. Az ujjamra akasztottam, és úgy néztem a jobbra-balra billegő szivecskét rajta. Elmosolyodtam, a nyakamba tettem és bekapcsoltam. Átolvastam a jegyzeteimet és kerestem ruhát, amit felvehettem volna, mire Krisztián ideérne. Végül egy fehér, világos mintás, ejtett vállú blúz, szaggatott farmer és az elmaradhatatlan magassarkú mellett döntöttem. Kerestem hozzá kiegészítőket, feldobtam egy enyhe sminket, majd elégedetten mentem ki az udvarra és a lépcsőn ülve twittereztem, és felnéztem facebook-ra is. éppen felnéztem a kijelző mögül, mikor az ismerős fekete kocsi kanyarodott be az utcába, és állt meg a ház előtt. Beléptem a táskámért és kimentem Krisztánhoz.
-szia –köszöntem neki.
-he….-tartott szünetet a két szótag között, közben pedig szeme megpihent a nyakláncomon, majd mosolyogva folytatta –lóó
-öhm…mehetünk? –mosolyogtam ártatlan kislány szemekkel
-ja…persze. Mondta és kinyitotta nekem az ajtót. Beültünk a kocsiba, majd elindultunk egy számomra ismeretlen kis kávézóba. Csendes hely volt, szolíd emberek, bordós-barnás letisztult színek, mécsesek. Leültünk egy asztalhoz, rendeltünk és beszélgetni kezdtünk.

Súgó 1 hozzászólás

Új hozzászólás Frissítés

1

2011.05.07. 16:09 -Klarissza97- Szia! Most olvastam el a történetet! Nagyon tetszik! Hogy lehet így abbahagyni! Áhhh....Siess a kövi résszel!