-    Na, sikerült intézni valamit? – kíváncsiskodott Timi egyből az után, hogy letettem a telefont.
-    Hát, mondhatjuk, egyik ismerősöm jártas a sztárvilágban és próbál intézni nekünk valamit, de nem mert semmit sem biztosra mondani – adtam választ a kérdésére. – Ezen kívül minden rendben van?
-    Igen persze, de véleményem szerint épp elég nagy probléma az is, hogy a buli előtt pár órával még nincs meg a fellépőnk. Mi lesz, ha az ismerősöd azt mondja, hogy nem tud segíteni? Akkor mihez kezdünk? – kezdett teljesen kikelni önmagából Timi. Őszintén szólva nekem sem kellett sok a teljes idegösszeroppanáshoz, vagy legalábbis egy kiadós hisztihez. Nagyon dühös voltam az egész világra, hisz nagyon fontos lenne nekem ez a születésnapi buli, sokat jelentene a karrieremnek, ha tökéletesen sülne el.
-    Nyugodj meg, tudom, hogy Krisztián minden tőle telhetőt megtesz annak érdekében, hogy szerezzen nekünk egy előadót – nyugtatgattam Timit, de legfőképpen magamat. El kellett terelnem a gondolataimat. Nem volt túl könnyű, hisz elég nagy problémával álltunk szemben. Megpróbáltam megkeresni a dolog pozitív oldalát, mint mindig mindennek, de nem nagyon sikerült rájönnöm, hogy ebből a szituációból, mi az, ami számomra még jól is elsülhet. Éppen a virágokat rendezgettem, amikor megcsördült a telefonom. Amikor megláttam, a kijelzőn Krisztián nevét villogni, a vérnyomásom pillanatok alatt az egekbe emelkedett. Mély lélegzetvétel után felvettem a telefont.
-    Szia! Sikerült intézni valamit? – kíváncsiskodtam.
-    Szia! Igen, sikerült. Tudtam beszélni Bereczki Zolival és be tud vállalni egy 45perces műsort – közölte Krisztián a jó híreket.
-    Úristen! Ez szuper. Annyira nagyon köszönöm. Hanem is az életemet, de a munkámat és a karrieremet megmentetted. Hogyan hálálhatom meg, ezt neked? – majdnem repdestem az örömtől, hogy végül mégsem ment csődbe az egész buli. Ezt csak is Krisztiánnak köszönhetem.
-    Ugyan, természetes volt, hogy segítek neked. De, ha ragaszkodsz ahhoz, hogy meg akarod köszönni nekem, akkor megelégszem annyival is, ha eljössz velem egy második randira. Mivel az elsőt már megbeszéltük, ezért gondoltam bebiztosítom magamat, arra az esetre, ha véletlenül rosszul sülne az amúgy tökéletesen megszervezett találkánk – felelte Krisztián lelkesedve. Ezek után nem mondhattam nemet neki, illetve, nem is akartam.
-    Áll az alku.
-    Rendben, akkor holnap este hétre érted megyek, rendben?
-    Persze, az úgy pont jó lesz. De ne haragudj, most mennem kell. Minden a feje tetején áll. Még annyi dolgom van – sóhajtottam olyan erővel, hogy a kitóduló levegő simán eltolt volna egy megpakolt teherautót is.
-    Ne is mond, szalad az egész stúdió itt is. Holnap találkozunk, már alig várom. Szia, kislány – köszönt el.
-    Szia – búcsúztam én is el röviden. – Timi! – kiáltottam a másik asztalnál sürgő-forgó szőke lánynak.
-    Mond, hogy jó hír – emelte rám reménykedve a tekintetét.
-    Hát, ha az jó hírnek számít, hogy Bereczki Zoltán lesz a sztárfellépőnk ma este, akkor igen, jó híreim vannak – közöltem vele is a fejleményeket.
-    Úristen, hihetetlen, hogy sikerült elintézned, hogy ő lépjen fel? – hüledezett Timi, miközben az álla körülbelül a padlót verdeste a meglepettségtől.
-    Az ismerősöm elintézte nekem – mondtam mosolyogva. Annyira jó volt a hangulatom, hogy szinte lehetetlen lett volna, akkor és ott lehervasztani a mosolyt az arcomról. Vidáman folytattam tovább a munkát. Minden a legnagyobb rendben haladt. Egésznap telefonálgattam, rengeteg telefont lerendeztem. Meg sem lepődtem, amikor vagy már századszorra vettem fel aznap a telefont.  – Igen, tessék? Fehér Dorka – mutatkoztam be szokás szerint a telefonba.
-    Jó napot! Bereczki Zoltán vagyok. Éder Krisztián említette, hogy be kellene segítenem magának, csak a cím és az időpont miatt érdeklődöm.
-    Ó, jó napot! Nagyon szépen köszönöm, hogy időt szakít a partyra – hálálkodtam, majd hosszas útvonal magyarázás következett.
-    Rendben, oda fogok találni, de szerintem tegeződjünk – mondta kedvesen Zoli.
-    Ahogy szeretnéd. Ez esetben, délután találkozunk. Szia!
-    Szia! – alig tettem le a telefont, ismét csengetésbe fogott. Meglepetten láttam, hogy Krisztián neve villog a kijelzőn.
-    Helló – köszöntem bele meglepetten a mobilba.
-    Fordulj meg! – utasított Krisztián.
-    Mi? Miért? – értetlenkedtem.
-    Csak csináld, kérlek! – még mindig nem értettem semmit, csak megtettem, amire kért. Amikor megláttam, hogy épp előttem áll, a meglepettségtől, majdnem eldobtam még szegény telefonomat is. Két lépéssel átszelte a köztünk lévő távolságot. – Látnom kellett téged – fogta a kezébe az arcom.
-    Annyira aranyos vagy – mondtam ki, ami épp a fejemben volt. Rögtön meg is bántam elöntött a pír.
-    Te is édes vagy, főleg amikor ilyen zavarba jössz – mondta a kedvenc mosolyommal az arcán. – Hoztam neked ebédet, Zita mondta, hogy ilyenkor nem nagyon eszel – lobogtatta meg a zacskót, amit a kezében tartott. Nagyon jól esett a figyelmessége. Teljesen igaza volt, hisz már javában elmúlt dél, de én még egy falatot sem ettem.
-    Nagyon szépen köszönöm.
-    Ugyan, nincs mit. Hoztam magamnak is, hol tudjuk elfogyasztani?
-    Hát, gyere velem, mutatok egy helyet – fogtam meg a kezét és húztam magam után. A buli egy gyönyörű szép réten volt, ám én tudtam egy még szebb tisztás. – Piknikezhetünk, ha szeretnél – vetettem fel.
-    Remek ötlet, kár, hogy nem nekem jutott eszembe.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés