Mivel remek volt az idő, ezért teljes nyugalomban leülhettünk a fűbe. Krisztián az egyik nagy kedvencemet, tortellinit hozott nekem. Most is teljesen meglepődtem, hogy tökéletesen kiismeri az ízlésemet. Az ebéd jó hangulatban telt.
-    Olyan szívesen, maradnék még, de, sajnos így is sok időt lógtam el a munkából – szomorodtam el.
-    Hé, semmi baj, holnap úgy is találkozunk – emelte fel finoman a fejemet az államnál fogva.
-    Igaz – feleltem és kikísértem őt. Búcsúzóul még megöleltem, majd figyeltem, ahogy a fekete autó távolodik, mindaddig, míg végül eltűnt a messzeségben. Egyszerre éreztem szomorúságot, amiért el kellett mennie és boldogságot, amiért itt volt. A buli kezdéséig maradt idő, bár az is nagyon gyorsan szaladt el. Mire észbe kaptam már kezdtek befelé szállingózni a vendégek. Mindenkinek kedvesen köszöntem, ha kérdeztek valamit készségesen válaszoltam. Ez volt a feladatom. A háttérből irányítottam mindent. A bulinak hatalmas sikere volt. Mindenki nagyon jól érezte magát.  Szépen lassan elérkezett az este fénypontja is, ami nem más volt, mint a sztárfellépő. Szerencsére Zoli időben érkezett, nem volt semmiféle teljesíthetetlen kérése, semmi nagyképűsködés. Nagyon jó fej volt végig. Rágtam a körmömet az izgatottságtól, hogy milyenek lesznek a reakciók a vendégek részéről, ha meglátják Zolit. Megkönnyebbültem, amikor láttam, hogy szinte mindenki elcsodálkozik egy pillanatig, majd lelkes tapsolásban tör ki. A mini koncertnek eszméletlen sikere volt, Zoli pedig kedvesen osztogatta az aláírásokat és készítette a közös képeket. Mikor már minden elcsitult, a szülinapos felesége, félrehívott. Megrettentem, hogy talán valami kivetni valója volt a partyval kapcsolatban, ám kiderült, hogy annyira tetszett neki az egész, hogy már ad is egy következő megbízást. Amikor megérkezett a takarító brigád, Timi mondta, hogy ő marad, menjek csak haza pihenni. Elfogadtam az ajánlatát, hisz már nagyon fáradt voltam és még fél órát kellett vezetnem. Az utat viszonylag rövid idő alatt megtettem. Mikor hazaértem, beosontam a bejárati ajtón, nehogy felébresszem Zitát. Észrevettem, hogy a cipők közt, van egy ismeretlen férfi csuka is. Halkan kinyitottam a húgom szobájának ajtaját, szinte meg sem lepődtem, amikor őt és Tamást felöltözve, ölelkezve láttam aludni az ágyon. Elmosolyodtam, s gyorsan elmentem tusolni. Bezuhantam a párnák közé. Még szinte le sem ért a fejem, már is mély álomba merültem. Össze-vissza álmodtam mindenfélét. Másnap reggel, mikor felébredtem, nem emlékeztem egyik álmomra sem. Azt tudtam, hogy egyik sem volt rossz, de másra nem emlékeztem belőlük.  Kipihenten keltem, nem kellett munkába menni, pihenőt kaptam, a tegnapi átdolgozott nap után. Kicsoszogtam a konyhába, hogy magamba töltsem a napi koffein adagomat, Zita és Tomika épp reggeliztek.
-    Jó reggelt! – üdvözöltem őket.
-    Helló! – köszöntek vissza nem túl energikusan.
-    Tamás, te már beköltöztél? – kezdtem el piszkálni.
-    Persze, már ki is pakoltam a bőröndömet – szólt vissza.
-    Amúgy nem történt semmi, filmeztünk. Elálmosodtunk, Tomi fáradt volt, ezért itt maradt – magyarázta a tesóm.
-    Rendben, nekem nem kell mentegetőznöd – kacsintottam rá. Egész nap takarítottam, hogy kevesebbet gondoljak az esti randira. Még így is egyfolytában az járt a fejembe. Két órával a randi előtt elkezdtem készülni, mégis alig készültem el. Mivel Krisztián semmit nem árult el a randiról, ezért kevertem az elegáns és sportos stílust. Fekete nadrágot vettem fel egy pánt nélküli, hosszított felsővel és egy telitalpú magas sarkúval, amivel akár a világból is ki tudnánk sétálni, de mégis nagyon elegáns. A hajamat laza copfba kötöttem. Enyhe sminket tettem fel. Krisztián szinte másodpercre pontosan érkezett. Egy fehér rózsát tartott a kezében. Beletűzte a hajamba. Elköszöntem a tesómtól. Krisztián kinyitotta előttem a kocsija ajtaját. Egy fekete Alfa Romeoja volt. Egy, a Lánchídra néző lakásnál álltunk meg. Nem értettem semmit. Krisztián egy kendőt vett elő. Sejtettem mire készül.
- Kizárt, hogy az én szememet bekötözöd azzal.
-    Na, kérlek – nézett rám azokkal az ellenállhatatlanul szép szemeivel. Olyan tekintettel vizsgálta a barna szemeimet, hogy úgy éreztem, átlát rajtam, akárcsak a röntgensugarak.
-    Rendben, de, ha elesek, nem röhögsz ki.
-    Soha – egyezett bele.  A hátam mögé lépett, majd óvatosan bekötözte a szemeimet. Éreztem a nyakamon a leheletét. Jóleső borzongás futott végig a hátamon. Finom megfogta a kezem és vezetett. Hirtelen felkapott az ölébe.
-    Hékás, mit csinálsz? – kérdeztem ijedten. A vér is megfagyott az ereimbe, hisz csak azt vettem észre, hogy a talaj eltűnik a talpam alól.
-    Lépcső volt – felelte nevetve. – Most leteszlek – szólalt meg.
-    Megérkeztünk? Levehetem a kendőt? – kérdeztem türelmetlenül.
-    Igen, de majd én leveszem – izgatottan topogtam. Miután megszabadultam a kendőtől, körbenéztem. Egy gyönyörű szép tetőn álltunk. Egy asztal volt középen, két székkel. Minden tele volt rózsákkal és gyertyák ezrei pislákoltak a sötétben. Azt asztalon két pohár és egy üveg rosé bor állt. Egyszerűen gyönyörű volt minden, pont olyan, mint amilyenről kiskoromban álmodtam.  Szóhoz sem jutottam. Éreztem Krisztián tekintetét az arcomon. A szemem megtelt könnyel, nagyon meghatódtam. Nem mondtam egy árva szót sem, csak megöleltem. Ez az ölelés jobban kifejezte az érzéseimet, mint ezer szó. Krisztián is megértette, hogy mit jelent ez a gesztus, és visszaölelt. Nem tudom, meddig álltunk így ölelkezve, végül Krisztián szakította meg azt. Az ő szemében is mérhetetlen boldogságot láttam. Ettől, ha lehet még jobb lett az én kedvem is. Kihúzta nekem a széket és leültünk beszélgetni. Az egész olyan volt, mint egy tündérmese, nem akartam, hogy vége legyen. Krisztián tartogatott még egy meglepetést. Egy leterített pléd várt ránk, miután elfogyasztottuk a bort. Leheveredtünk hát rá és néztük a csillagokat. Az egész olyan megható volt. Krisztiánra néztem. Az arca szép lassan közelített az enyém felé. Az ajka súrolta az enyémet, majd végül csókban forrtunk össze. Egyre szenvedélyesebb lett a csókunk. Alig kaptam levegőt, de nem érdekelt, teljesen átadtam magam az érzésnek. Az elszakadás szinte fizikai fájdalmat okozott.
– Dorka, mondanom kell valamit. Soha senkinek nem mondtam még ezt ennyire komolyan, főleg nem ilyen rövid ismeretség után. Nem számít, mióta ismerlek. Nem voltam még ilyen biztos az érzéseimben, mint most. Dorka, én szeretlek – mondta ki végül. A gyomrom cigánykereket vetett, mikor kimondta azt a szót, ami már bennem is megfogalmazódott.
-    Én is szeretlek – vallottam be végül. Olyan boldog voltam, hogy szinte elrepültem a nagy boldogságtól. Ezt az érzést nem tudtam mihez hasonlítani, Ákossal sosem éreztem ilyet. Csak ültünk csendben, egymást ölelve és néztük a gyönyörű szép panorámát. Nem volt szükség szavakra.

Súgó 2 hozzászólás

Új hozzászólás Frissítés

1

2011.05.16. 17:39 lilla Ez a rész is nagyon jó lett :]. Imádom ezt a történetet. :)

2011.05.15. 21:11 Timii :) Ez nagyon jó *-* annyira szeretem ezt a történetet :)