Hajnalig egymás karjaiban beszélgettünk. Akkor is csak azért indultunk el haza, mert már rettentően fáztam és Krisztián kölcsönadott kabátja sem segített. Akárhogy is vacogtam, a naplementét még megvártuk együtt. 
- Nem akarok elmenni, nem akarom, hogy hazamenjünk – nyafogott Krisztián, mikor felálltam, hogy készülődjek. Olyan aranyos volt.
- Én sem akarok, de muszáj, nem maradhatunk örökre itt, bármennyire is szeretnénk – simogattam meg vigasztalóan az arcát. Nyugodtan ültem be az autóba, hisz tudtam, hogy az a pár korty bor, már rég kiürült a szervezetéből. Otthon, az ajtó előtt, fájdalmas búcsúzás következett. Végül, amikor sehogy sem jutottunk egyről a kettőre, felajánlottam, hogy nálam aludhat, feltéve, hogy csak alszunk. Hazaugrott ruhákért. Addig én csendesen letusoltam, megfésülködtem és lemostam a sminkem. Mire végeztem éppen kopogtatott. Nincs félórája, hogy elváltunk, még is úgy ugrottam a nyakába, mintha napok óta nem láttam volna.
- Gyakrabban kell elugranom tíz percekre a jövőben, ha ilyen fogadtatásban részesülök – mosolygott. Nem válaszoltam csak megpusziltam az arcát. – Hm, ez tényleg beválik – folytatta.
- Jaj, ne bolondozz, inkább menj megfürdeni, mert mellém aztán nem fekszel be koszosan – bokszoltam bele játékosan a vállába.
- Hihetetlen, rögtön az első randi után testi erőszakot alkalmazol velem szemben – háborgott Krisztián színpadiasan.
- Borzalmas egy hárpia vagyok, tudom – mentem bele a játékba. Nagyon úgy tűnt, hogy Krisztiánnak még nem állt szándékában aludni. Letusolt és bebújt mellém az ágyba. Már fenn ragyogott a nap az égen, de mi még mindig beszélgettünk.  Hirtelen Krisztián hatalmasat ásított. – Ez vetekedett egy víziló ásításával, örülök, hogy a fejem a helyén maradt – hecceltem tovább.
- Na, mindig csak bántasz – bújt el a párna mögé, játszva a sértődöttet.
- Ne vedd a szívedre, na! – engesztelgettem.
- Ha adsz egy csókot, megbocsájtom minden ellenem elkövetett bűnödet – színészkedett tovább.
- Ám legyen – egyeztem bele és gyengéd csókot leheltem az ajkára. – De most már tényleg aludjunk. Nem tudod, milyen kiállhatatlan vagyok, ha nem alszom ki magam. Egész nap hisztizem – vallottam be.
- Ne viccelj, te is? Én teljesen ugyanígy viselkedem.
- Köszönöm a mai napot, ez volt életem egyik legszebb napja – váltottam témát. Még szorosabban hozzábújtam.
- Nem, én köszönöm, hogy tolerálod, hogy nem vagyok hétköznapi, és hogy ennek ellenére is adtál egy esélyt. El sem hiszem, hogy most veled vagyok itt. Olyan ez, mint a legvadabb álmaimban – válaszul adtam neki egy újabb csókot.
- Jó éjszakát, Krisztián. Szeretlek!
- Én is téged, mindennél jobban – suttogta bele a fülembe. Jó kedvűen aludtam el. Délelőtt arra ébredtem, hogy a nap a szemembe süt. Szokás szerint elfelejtettem leengedni a redőnyt. Krisztián egyenletesen szuszogott. A mellkasán feküdtem, remek érzés volt hallgatni, ahogy a szíve dobog. Rettenetesen elfeküdtem a nyakam. Megpróbáltam leemelni a kezét magamról, de csak azt értem el vele, hogy álmában még jobban magához ölelt. Pár percig még próbálkoztam, de aztán inkább feladtam, nem volt szívem felébreszteni. Csak néztem, ahogy békés, rezzenéstelen arccal fekszik. Annyira hihetetlen volt, hogy ilyen gyorsan, ekkora fordulatot vett az életem a jó irányba. Mindezt Krisztiánnak köszönhettem. Óvatosan végig simítottam a karján. Megijedtem, amikor elkapta szabad kezével az enyémet. Kinyitotta a szemét és megpuszilta a kezemet.
- Jó reggelt szépségem! – üdvözölt egy csókkal összekötve.
- Bocsi, nem akartalak felkelteni – szabadkoztam.
- Ugyan, erre szeretnék felébredni mindig. Amúgy meg, már fenn voltam, csak lusta voltam kinyitni a szemem – nyugtatott Krisztián.
- Fel kellene kelnem, hogy reggelit készítsek – vetettem fel az ötletet.
- A-a, nem mész te sehova – mondta Krisztián és magához szorított.
- Muszáj, Zita még a végén éhen hal – győzködtem. Végül sikerült kiszabadulnom a ’ rabságból ‘. Nyújtózkodtam egyet, majd elindultam ki a konyhába. Legelőször is megfőztem a kávémat. Majd nekiláttam, a rántotta készítéséhez. Igazából már ebédidő volt, de nem volt se kedvem, se energiám, hogy nekilássak a nagy sütés-főzésnek. Ezért úgy döntöttem, hogy összedobok valamit gyorsan, aztán majd később rendelünk valahonnan, ha éhesek leszünk. Előtte bekopogtam Zitához, hogy egyáltalán éhes-e. Tomika ismét nálunk volt. Vicces látványt nyújtottak. Ültek az ágyon és mindketten megbabonázva bámulták a saját laptopjukat.
- Hé, kockák, kértek valamit enni?
- Nem, köszi, már csináltunk magunknak – elmosolyodtam. Az én kicsi húgom, szépen lassan felnőtté válik.
- Ha kell, valami szóljatok.
- Oké – felelték, de a monitorról le nem vették volna a szemüket. Feltörtem a tojásokat és nekiálltam keverni. Hallottam, hogy Krisztián a fürdőben van. Csak akkor ért ki, amikor már elkészültem a rántottával.
- Munkakerülő vagy – piszkáltam.
- Nem is igaz.
- De, amúgy se ér. Te már itt teljes pompádban ragyogsz én pedig kócosan és pizsiben vagyok – nyavalyogtam.
- Ez igaz, csak az a különbség, hogy te így is mesésen festesz – bókolt Krisztián.
- Jaj, te – csókoltam meg ismét. – Te aztán tudod, hogyan kell udvarolni.
- Ez nem csak üres bók, ezt teljesen így gondoltam – tapasztotta most ő az ajkát az enyémre.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés