2 héttel később
Minden remekül alakult az életem minden színterén. Krisztiánnal, Zitával és a munkával is minden rendben ment. A munkahelyemen előléptettek, a jól sikerült szülinapi buli miatt. Zitával nagyon jól megértettük egymást, nem volt semmiféle kamaszkori szeszélye, amit részben Tominak köszönhetek. Krisztiánnal pedig nagyon boldogok voltunk, szinte rózsaszín felhők közt járkáltam, ha a közelemben volt. Minden nap találkoztunk, ha nem is többre, csak pár percre. Mindig nálunk voltunk, mert állítása szerint, az övék egy igazi legénylakás, amit, ha meglátnék, kifutnék a világból a tisztaság mániám miatt. Megígértem neki, hogy majd egyszer segítek kipucolni a házat. Sejtettem, hogy nem tarthat sokáig ez a nagy öröm és ez az érzésem be is igazolódott. Dúdolászva léptem be a lakásba. Amikor beléptem a nappaliba a látványtól, ami fogadott kihagyott egy ütemet a szívem.
- Mit keresel te, itt? – kérdeztem a meglepettségtől és idegességtől akadozó hangon.
- Neked is szia, édesem. Örülök, hogy ennyire szívesen látsz. Kérdésedre válaszolva, a portás engedett be, nagyon kedves volt. Meg sem kellett fenyegetnem, elég volt csak azt mondanom, hogy az unokatestvéred vagyok – mondta Ákos gonoszan mosolyogva.
- Térj a lényegre, miért jöttél – kezdtem kijönni a sodromból.
- Csupán egy dolgot akarok.
- Mi lenne az?
- Vissza akarlak kapni – felelte szemrebbenés nélkül. Amint kimondta, majdnem összeestem az ijedtségtől. Tudtam, hogy amit akar, azt megkapja.
- Egyszerűbb lesz, ha most feladod, nem esel akkorát pofára. Krisztiánt szeretem, és ezen nem változtathatsz – mondtam határozottan.
- Ó, dehogynem. Te is nagyon jól tudod, hogy nem bírod ki kaland nélkül. Unatkozni fogsz, amit utálsz. Különben is nincs nagy jövőtök, meddig bírnál titkolózni mindenki előtt. Mellettem nem kell megjátszanod magad – búgta a fülembe.
- Ákos, hagyj békén, rendben? Nem és kész. Megváltoztam, már nem tudsz hatni rám.
- Sejtettem, hogy nem lesz könnyű rávenni, mindig is makacs voltál. Nem akartam ilyen eszközökhöz folyamodni, de, ha nem dobod ki azt a nyálgépet, beszélek pár haverommal és garantáltan olyan kezelésben részesül, hogy még az anyja sem ismer rá. Megéri megkockáztatni? – kérdezte olyan ördögi mosollyal az arcán, amitől megrettentem. Hogy mondhat ilyeneket? Egyszerűen nem bírnám ki Krisztián nélkül, viszont azt sem tudnám elviselni, ha miattam bármi baja esne.
- Időre van szükségem, de meg kell ígérned, hogy tényleg semmi bántódása nem fog esni – válaszoltam végül a könnyeimmel küszködve.
- A szavamat adom rá. Mennem kell, még van egy kis dolgom. Ne aggódj, még látjuk egymást – adott puszit az arcomra, majd kiviharzott az ajtón. Megriadtam, hisz nem undorodtam ettől a puszitól, sőt ugyanúgy égett az arcomon az a hely, ahol az ajkai érték, mint mikor Krisztián puszil meg. Megrettentem magamtól. Felsejlettek a régi emlékek és én nem tehettem ellene semmit. Borzalmasan éreztem magam. Nem tudtam elképzelni az életemet Krisztián nélkül, mégis muszáj volt megtennem vele. Pár napig, talán egy hétig szomorkodik, aztán szép lassan túl lesz rajta. Jobb, ha a szíve törik össze, mintha bármelyik másik testrésze. Remegve a kezembe vettem a telefont és tárcsáztam Krisztián számát.
- Szia, át kell jönnöd, beszélnünk kell, nagyon fontos – a hangom el-elcsúszott, ahogy beszéltem.
- Valami baj van? – kérdezte Krisztián.
- Csak gyere, kérlek – tértem ki a válaszadás alól.
- Sietek – megnyomtam a piros gombot és ledobtam az ágyra a telefont. Idegesen járkáltam fel-le a nappaliban. Nem bírtam megmaradni. Annyira szomorú voltam, hogy már-már fizikai fájdalmaim voltak. Végül kopogtak, sejtettem, hogy ő lesz az, mielőtt kinyitottam az ajtót hatalmasat sóhajtottam.
- Szia! Mi az? – érdeklődött Krisztián izgatottan.
- Gondolkoztam, szerintem mégsem fog ez menni nekünk. Egyre kevesebbet vagyunk együtt, az életünk egy kapcsolat nélkül is zsúfolt és én nem akarom, hogy ez egyre jobban elharapódzón, míg a végén úgy válunk el, hogy gyűlöljük a másikat. Jobb, ha most szállunk ki ebből a kapcsolatból – mondtam el egy szuszra a mondandómat. Krisztián arcán láttam végig futni a fájdalmat, olyan érzés volt, mintha valaki teljes erőből gyomorszájon vágott volna. A szívem millió apró darabkára tört.
- Ne csináld ezt, bármit megtennék érted, ezt te is tudod. Megpróbálok több időt rád szánni – fogta könyörgőre a dolgot. A szemébe néztem, nagy hiba volt. Láttam, ahogy megcsillan egy könnycsepp a szemében. Elvesztem, nem bírtam tartani a szerepem, és zokogni kezdtem.
- Menj el, kérlek. Nem értheted, de hidd el, érted teszem – suttogtam a sírástól elfúló hangon.
- Magyarázd meg, ne tedd ezt velem. El sem tudod képzelni mennyire szeretlek, hogy mennyit jelentesz nekem – gördült le egy könnycsepp az arcáról.
- Ne nehezítsd meg – kérleltem. Megfogta a kezemet és mélyen a szemembe nézett.
- Te tudod, mit csinálsz – mondta és felállt. Nyílott az ajtó, Tomika és Zita lépett be rajta. Épp edzésről jöttek haza. Krisztián szó nélkül kiviharzott a lakásból, én pedig sajgó szívvel, fájdalmas tekintettel néztem utána, majd amikor elhalkultak a lépései, némán bekullogtam a szobába. Rávetettem magam az ágyra és csak sírtam és sírtam. Vörös szemekkel aludtam el, szinte már könnyem sem maradt.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés