Hazaérve ideges rúgtam le a cipőimet. Szinte potyogtak a könnyeim a tehetetlen dühtől. Sosem szerettem, ha valaki irányít és most pontosan ez volt a helyzet. Nem lehetett saját akaratom, nem lehettem azzal, akivel lenni akartam, akit szerettem. Végül sikerült átvennem az irányítást, hogy ne kapjak hiszti rohamot. Úgy ítéltem meg, hogy egy levendulás forró fürdő, sokat tehet az idegeim érdekeiben. A biztonság kedvéért főztem magamnak még egy kamillateát is, hátha a fürdő nem válik be.  Nagyon jól esett a meleg víz érintése, a hűvös reggeli levegő után. Teljesen ellazultam a kádban ülve. Arra figyeltem csak fel, hogy már kezd kihűlni a víz, ezért kénytelen-kelletlen kikeltem a kádból. Megtörölköztem és felvettem egy kényelmes, otthoni ruhát, aztán rájöttem, hogy vásárolni kellene mennem. Felvettem hát inkább egy farmert és egy pólót. Felkaptam a bőrkabátomat, a táskámat és egy kényelmes cipőt. Elvezettem az egyik közeli szupermarkethez. Hosszú ideig nézelődtem. Ráértem és vásárlás közben legalább nem jár annyit az agyam, mint otthon ülve. Végül, amikor már nem húzhattam tovább a dolgot, telepakolt bevásárlókocsival beálltam a sorba. Unottan pakoltam be a vásárolt dolgokat a táskákba és fizettem ki őket.  Kifele menet, hátra pillantottam, már nem tudom, miért, talán megérzés volt. Azt hittem, hogy hallucinálok, hogy csak annyira látni akarom őt, hogy oda képzelem.  Ellenőrzésképpen megint hátra tekintettem, ő is ugyanolyan halálra vált arccal nézett rám, mint amilyennel valószínűleg én rá. Másodperceket alatt hatalmas gombóc keletkezett a torkomban. Csak álltunk és néztük egymást, mintha szellemet látnánk. Tudtam, hogy muszáj lesz most megszakítanom a szemkontaktust, ha nem akarom, hogy még mélyebb sebeket okozzak magamnak és neki is. Minden érzelmet, ami benne volt, próbáltam belesűríteni egy bocsánatkérő tekintetbe. Elkaptam a szemem az övéről és rohamléptekkel igyekeztem az autóhoz. Bedobáltam az autóba a táskákat és bepattant a vezetőülésbe. Remegő kezekkel kitolattam és indultam el hazafele. Egyre csak Krisztián arcát láttam a szemem előtt. Nem kellett sok ahhoz, hogy visszaforduljak és odarohanjak hozzá bocsánatot kérni. Az az egy gondolat vigasztalt, hogy jobb neki, ha semmi köze nem lesz hozzám.
- Van itthon valaki? – kiáltottam be a lakásba, amikor hazaértem.
- Aha – kiáltott ki Zita a szobájából. Elrendeztem a dolgokat, amiket vettem és nekiláttam az ebéd elkészítéséhez.
- Hogy-hogy ilyen korán hazaértél? – érdeklődtem, amikor Zita kijött hozzám a konyhába segíteni.
- Nem volt benn a matek tanárom és elmaradt az utolsó két órám. És te?
- Semmi kedvem nem volt ma bemenni, valahogy nincs se kedvem, se energiám a sok nyavalygást hallgatni – magyaráztam. Felcsíkoztam a húst és beledobtam a forró olajba.  Felraktam a zöldséget is párolódni, majd leültem a húgommal szembeni székre. – Tomi merre van? – furcsa volt, hogy hetek óta először nem nálunk tanyázik.
- Otthon maradt, lelki segélyt nyújt Krisztiánnak, szüksége van rá – sandított rám, féltő szemekkel a testvérem. A szívem szokás szerint összerándult az Ő nevének hallatára. Fájt, hogy el kellet hagynom, fájt, hogy fájdalmat kellett okoznom neki.
- Arra kérlek, hogy, ha Tamás el is ítél, mert a legjobb barátjáról van szó, legalább te állj mellettem.
- Hé, én veled vagyok, csak nem értem, mi volt ez a hirtelen váltás – simította meg a vállam, kedveskedve. Némán felálltam és inkább tovább főzőcskéztem. Csendben megebédeltünk, szokás szerint a délután közepén. Elvonultam a szobámba. Zita szólt, hogy elmegy Tomiékhoz. Amikor hallottam, hogy záródik a bejárati ajtó, már tárcsáztam is Peti számát.
- Szia! – szólt bele meglepetten.
- Szia! Remélem nem zavarlak, csak annyira szeretnék beszélgetni valakivel, viszont a tesóm kicsit elfogult, a barátja, Krisztián legjobb haverja és nem hiszem, hogy teljesen megértene. Persze, ha nincs rám időd, azt teljesen megértem.
- Ne viccelj már, persze, hogy van időm, mond csak, hogy mi történt – elmeséltem neki mindent, hogy mit éreztem, amikor megláttam, hogy milyen belső csata zajlik most a szívem és az eszem között. Felemelő érzés volt, hogy milyen szívesen meghallgat engem és ad tanácsokat nekem.
- Köszönöm. Azt hiszem, hogy tényleg egy igaz barátra leltem benned. Remélem, tudod, hogy te is bármikor hívhatsz engem.
- Ez teljesen kölcsönös, örülök, hogy beléd futottam – nevetett bele a telefonba és végre nekem is igazi mosolyra húzódott a szám. Viszont amint az órára pillantottam ez le is hervadt.
- Mennem kell, készülni, tudod, este Ákossal kell mennem.
- Ha bármi olyannal próbálkozik, amit te nem akarsz, hívj és én ott termek, hogy szétverjem – ajánlotta fel.
- Kedves vagy, köszönök mindent. Szia!
- Vigyázz magadra! Szia! – búcsúztunk el egymástól. Kivasaltam a hajam, felkaptam egy fehér egész szoknyát, barna kiegészítőkkel, natúr sminket dobtam fel. Meg sem lepődtem, hogy Ákos nem érkezett időben. Mikor már kezdtem reménykedni, hogy még sem megyünk sehova, megszólalt a csengő. Azonban az ajtóban nem Ákos állt.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés