Feszülten vártam, hogy a kocsi megálljon Krisztiánnék háza előtt. Amikor végül megérkeztünk elköszöntem Ákostól és remegő lábakkal indultam el felfele a lépcsőkön. Amikor a lakás elé értem, a lábam földbe gyökerezett. A kérdések, mint a villámok cikáztak a fejemben. Vajon megbocsájt? Szóba áll még egyáltalán velem? Kétségek közt vergődtem, egyszerűen nem volt elég bátorságom. Legszívesebben elszaladtam volna a problémák elől, de tudtam, hogy az nem lenne igazi megoldás. Végül tíz perc álldogálás után erőt vettem magamon. Mivel tudtam, hogy Zita még itt van, nem csöngettem be. Csak felhívtam Zitát.
- Szia! Itt vagyok Tomikáék lakása előtt, kijössz elém?
- Persze – felelte Zita, nem kis meglepettséggel a hangjában. Pillanatokon belül nyílott az ajtó, bentről zongora hangja hallatszott.
- Szia! Hát te? – kérdezte Tomi.
- Krisztiánhoz jöttem, itthon van?
- Hogy ne lenne, nem hallod? – mutatott befele Tomika, gondolom a zongoraszóra utalva. Sejthettem volna, hogy Krisztián játszik. – Menj csak be! – el is indultam a szoba felé, mielőtt inamba szállt volna a bátorságom. Kopogtam, de nem érkezett válasz, gondoltam, hogy nem hallja. Ezért benyitottam. Az ujjai fürgén jártak a zongora billentyűin. Annyira koncentrált, hogy észre se vette, hogy megérkeztem. Türelmesen vártam. Élvezettel hallgattam, ahogy játszott, egyszerűen mesés volt. Libabőrös lettem, amikor énekelni is elkezdett.
Valamit mondhatnál, valamit szólhatnál még
Oly rég, várok rád.
A szíved itt maradt, pár részed velem van még,
Bennem él.

Akkor is várok, ha nincsenek, miértek
Hisz, tudod, bármit megtennék érted.
Nem számít, csak amit érzek,
Hisz minden te voltál.

Hol vagy már?
Mégis merről szólsz?
Merre jársz?
Én maradok még
Hol vagy már?
Elfújt a szél
Én mégis kereslek,
És csak neked mondhatom, hogy szeretlek,
Tudod, hogy szeretlek..
Mondd, hogy tudod, hogy szeretlek,
Mondd, hogy tudod, hogy szeretlek,
Szeretlek.
 
Amikor abbahagyta a dalt, halkan tapsolni kezdtem. Valahogy tudtam, éreztem, hogy ez most nekem szólt. Érdeklődve nézett hátra, hogy vajon ki lehetett az. Amikor megpillantott rengeteg érzelmet tudtam leolvasni az arcáról. Lehet, hogy csak beképzeltem, de mintha egy kis öröm is bujkált volna a szemében.
- Na, mi van, Ákos megint kicseszett veled? – kérdezte maró gúnnyal a hangjába. Szavai tőrként fúródtak szívembe.
- Krisztián, kérlek, hadd magyarázzam meg.
- Mit? Azt, hogy belehazudtál a pofámba vagy azt, hogy megcsaltál az exeddel?
- Ne légy ilyen, nem értheted, hogy mi volt ez az egész!
- Hát, akkor tényleg mond el légy szíves.
- Aznap, amikor szakítottam veled, Ákos eljött hozzánk. Azt mondta, hogy, ha nem akarom, hogy bajod essen, akkor szakítsak veled és legyek inkább vele. Én pedig mivel nem akartam, hogy miattam bármi történjen veled, ezért megtettem, amit kért. Nem volt olyan egyszerű, mint ahogy te azt láttad. Aztán ma este, amikor elmentem Ákossal egy buliba, rettentően éreztem magam. Ákos természetesen hazakísért. Amikor pedig nem mentem bele abba, amit szeretett volna, rájött, hogy én már egyáltalán nem az vagyok, aki régen voltam és már soha nem is válok olyanná. Így már természetesen nem is akartam tőlem semmit. Most pedig itt vagyok és mindent rettenetesen bánok, illetve nem, nem bánom, mert így megvédhettelek és nekem ez a legfontosabb. Persze megértem, ha haragszol rám, fordított esetben én is…- nem tudtam befejni a mondatot, mert Krisztián hirtelen odasétált hozzám és megcsókolt.
- Nem haragszom rád, hogy is haragudhatnék? Tudod mit? Én pedig vállaltam volna, bármi is történjék, csak, hogy veled lehessek.
- Tudom, épp ezért nem mondtam el. Mert én viszont nem vállalnám azt, hogy miattam bajod essen – újabb csók következett, majd újabb és újabb.
- Igaz az a mondás, hogy vita után édes a békülés – nevetett hangosan Krisztián. Zitáék is meghallhatták a szobából kiszűrődő jókedv hangjait, ugyanis pár perc múlva bekopogtak.
- Újra rendbe van minden? – érdeklődött a húgom. Én csak boldogan bólogattam válasz helyett. – Akkor mi nem is zavarunk – kacsintott rám.
- Csak okosan és halkan. Krisztián az ágy meg, ha lehet, maradjon egybe – mondta röhögve Tomika, miközben a testvérem szemforgatva húzta maga után. Krisztián válaszul utána dobott egy kispárnát. Ilyenkor nem azt érzem, hogy két érett férfiról van szó, sokkal inkább, hogy két kisiskolásról.
- Itt alszol velem? – kérdezte Krisztián boci szemekkel.
- Nem hoztam magammal ruhát.
- Adok kölcsön – a szekrényhez lépett és elővett egy pólót valamint egy rövidgatyát.
- Rendben, akkor el is megyek fürdeni.
- Siess vissza – kérte és apró csókot lehelt az ajkamra. Bezárkóztam a fürdőbe. Beálltam a tus alá, és amíg a víz a bőrömet simogatta, elgondolkoztam a mai napomon. Annyi minden történt, hihetetlen, egy brazil szappanoperába beillene. Kerestem egy tiszta törölközőt, felvettem Krisztián ruháit és neki láttam, hogy előkotorjak valahonnan egy fésűt, végül sikerült felfedeznem egyet, a hajzselék közt. Furcsa volt még ez a sok férfi dolog a fürdőben. Mikor sikeresen kibogoztam a hajamat, visszatettem a fésűt oda ahol találtam. Amikor visszaértem Kriszhez, szokás szerint a gép előtt ült. Teljesen bele volt mélyedve a munkába, gondoltam, hogy vagy retusál, vagy pedig a rajongóinak válaszol. Odasétáltam a háta mögé, megpördült a székkel. Végig nézett rajtam.
- Neked jobban áll, mint nekem – bókolt kedvesen. – Megyek én is fürdeni, aztán mihez lenne kedved? Filmezzünk vagy fáradt vagy?
- Igazából, ha nem lenne gond, én inkább aludnék.
- Oké, mindjárt jövök, addig bújj csak bele az ágyba – mondta és elsietett fürdeni. Tényleg nem kellett neki sok idő és már be is bújt mellém. – Látom azért már befoglaltad az én helyemet az ágyban, így az első alkalommal.
- Jaj, bocsánat, helyet cserélhetünk – ajánlottam fel.
- Csak vicceltem, örülök, hogy itt vagy és az legyen a legnagyobb bajunk, hogy melyik oldalon ki alszik – puszilt bele a hajamba. Egymást ölelve aludtunk el rövid időn belül.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés