Békésen sétáltam az utcán, nem tudtam merre tartok, csak jól esett sétálni egyet a friss levegőn. A sokk, csak ezután jött. Krisztián a földön feküdt, körülötte minden csupa vér.  Odaszaladtam hozzá, ám az utcán senki nem volt, akitől segítséget kérhettem volna.  Egyszerűen ne tudtam, hogy mit kellene tennem. Szólítgattam, de nem válaszolt. Én pedig csak ültem mellette sírva, tudtam, hogy már minden hiába. Az arca olyan békés volt, mintha csak aludna, de én tudtam, hogy ebből az álomból már soha nem fog felkelni. Az egész testén mély vágások éktelenkedtek elcsúfítva azt.  A mellkasára dőltem és csak sírtam, míg fehér ingét már nem csak a vér, de könnyeim is eláztatták. Egyszerűen nem kaptam levegőt a sírástól, én sem akartam már nélküle létezni. Hirtelen lépések zaját hallottam, nem akartam felnézni. Valaki nevetésben tört ki, ekkor a kíváncsiságom győzött. Érdekelt, hogy ki az a borzalmas embernek nem nevezhető lény, aki egy ilyen szituáción nevetni tud. Fél szemmel felsandítottam és Ákossal néztem farkasszemet. Szeme olyan szintű gonoszságot sugallt, hogy tudtam, ez az egész helyzet csak is miatta következhetett be.  Nem kaptam levegőt, a mellkasom szorítani kezdett. Felriadtam. Zihálva körbe néztem. Beletelt pár percbe, mire tudatosult bennem, hogy Krisztián szobájában vagyok, akinek szerencsére semmi baja, mellettem alszik. Óvatosan, hogy fel ne keltsem, felültem. Megpillantottam a digitális óra kijelzőjét, ami 6:30-ot mutatott. A torkom még mindig össze volt szorulva ettől a túlságosan is valósághű álomtól. Fáradtan dőltem vissza a párnára. A szemem előtt lebegett Krisztián élettelen testének képe, és a könnyeim akaratlanul is utat törtek maguknak. Halk szipogásommal, sikerült felébresztenem Krisztiánt is.
- Mi a baj? – kérdezte fáradtan, miközben ő is felült mellém.
- Semmi, csak egy rossz álom, aludj csak – mosolyogtam rá és simítottam végig az arcát.
- Gyere te is feküdj vissza mellém – mondta ásítva és húzott le maga mellé. A fejem a vállán pihent, ő pedig nyugtatóan simogatta a hátamat. Krisztián vissza tudott aludni, én azonban nem mertem megkockáztatni az újabb rémálom lehetőségét, ezért csak feküdtem mellette. Mivel tudtam, hogy sosincs ideje rendesen enni, ezért óvatosan kikeltem az ágyból és halkan elindultam a konyha felé, hogy készítsek a többieknek reggelit. Valószínűleg Zita és Tomi bevásároltak, mert a hűtő, most nem kongott az ürességtől, mint általában. Kivételesen még volt is miből reggelit készíteni. Tudtam, hogy mindenki imádja a bundás kenyeret, ezért neki is láttam az elkészítésének.  Felvertem a tojásokat, felraktam a tűzhelyre az olajat és vártam, hogy felforrósodjon. A kenyereket belemártogattam a tojásba és szép egyesével kisütögettem őket. Főztem teát és megcsináltam Krisztián ízlése szerint. Töltöttem egy bögrébe, egy tányérra pedig raktam pár kenyeret és egy tálcán bevittem a szobába. Amint beértem az ajtón, megérezte az illatot és kinyitotta a szemeit.
- Hihetetlen vagy – mondta. Felült, én pedig az ölébe raktam a tálcát. – Gyere, feküdj vissza mellém – paskolta meg a helyet maga mellett. Mivel úgyis fáradt voltam, belebújtam az ágyba. – Ez isteni, te még ezt is jobban csinálod, mint mások – áradozott. – Te nem eszel? – nyújtotta felém egy szeletet.
- Nem, köszi – mosolyogtam. Pillanatok alatt befalta az összeset.
- Hova szeretnél ma menni? – érdeklődött.
- Legszívesebben elmennék vásárolni, de akkor még csak hozzád sem érhetek, hátha észreveszi valaki – fintorogtam. Krisztián rám nézett a fáradt, kék szemeivel. Láttam rajta, hogy mennyire bántja a helyzet. – Picit azért beugorhatnánk és, ha szeretnél, utána átmehetnénk hozzánk DVD-t nézni.
- Ez egy jó ötlet, vehetnénk ki valami régebbi filmet.
- Benne vagyok, de előtte mindenképp haza kell mennem. Mégsem mehetek a te ruhádba nyilvános helyre.
- Miért nem? Szerintem így is eszméletlenül jól nézel ki – adott egy puszit az arcomra.
- A megszállott rajongóid, pedig észre sem vennék, hogy a te kedvenc pólódban vagyok – viccelődtem vele.
- Nem hát.
- De.
- Nem – nem szóltam vissza.
- Okos enged, szamár szenved – öltöttem ki rá a nyelvem.
- Szamár? Ezt még visszakapod – szólt és elkezdte csikizni a hasam. Csapkodtam, rugdalóztam, kapálóztam és sikongattam. Nem sokára nyílt az ajtó. Tomika nyitott be, szinte még aludt.
- Bármit is csináltok, nem lehetne csendesebben, hajnali 10 van, valaki még aludni szeretne – mondta csukott szemmel. Amikor meglátott minket, perverz mosolyra húzódott a szája.  – Ó, nem is zavarok – be kell, vallanom, tényleg elég félre érthető pózban voltunk. Krisztián rajtam feküdt én pedig alatta kipirulva, pihegtem. Kívülről nézve én is rosszra gondoltam volna.
- A konyhába van bundás kenyér, szólj Zitának is – kiabáltam utána.
- Oké, köszi – kiáltott vissza Tomika. Fel akartam kelni, hogy elkészüljek és felöltözzek. Ám Krisztián visszahúzott.
- El kell kezdenünk készülni, ha valahova menni akarunk – csak mélyen a szemembe nézett és már nem is akartam annyira elindulni. Végül aztán egy-két csók után elindultam, felvettem a tegnap esti buliszerkómat, kifésültem a hajam és megmostam az arcom, hogy ne nézzek ki úgy, mint egy múmia. Nem sokkal később, Krisztián is elkészült. Elköszöntünk Zitáéktól, akik éppen elfogyasztották a megmaradt reggelit és a kocsiba szállva pár perc múlva le is parkoltunk a lakás előtt.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés