Gyorsan felszaladtam a lépcsőn, Krisztián pedig még mindig álmosan csoszogott fel utánam. Végül szép lassan ő is felért, megvártam az ajtó előtt. Egyenesen a szobám felé tartottam. A szekrény előtt szokás szerint tanácstalanul álltam meg.
- Nem maradhatnánk itthon, inkább mégis? – kérdezte Krisztián ásítozva, miközben bevetődött az ágyamba.
- Olvasol a gondolataimban. Én is épp erre gondoltam. Van, egy csomó DVD-m majd maximum nézünk valamit azok közül. Most viszont, ha nem haragszol el megyek, rendbe szedem magam.
- Miért, így mi a bajod magaddal?
- Úgy nézek ki, mint egy 5 napos vízi hulla – foglaltam össze röviden. Krisztián válaszul csak megtekerte a fejét. – Sietek – pusziltam meg az arcát, majd rohantam is a fürdőbe. Gyorsan letusoltam és hajat mostam. Jó alaposan megdörgöltem a törölközővel, befújtam a kedvenc hajspray-mmel és kifésültem, nem akartam az időt húzni a megszárításával. Felvettem egy kényelmes szürke mackónadrágot és egy topot. A szobába visszaérve láttam, hogy Krisztián elaludt. Óvatosan betakargattam. Kimentem a nappaliba, a telefonom kíséretében. Jól tettem, hogy nem hagytam benn a szobában, Krisztián feje mellett, mert szegényt felkeltette volna, ugyanis alighogy kiértem a nappaliba megcsörrent. Peti volt az.
- Szia Dorci, figyelj, a te környékeden van dolgom, nem lenne gond, ha felugranék hozzád? – kérdezte.
- Nem, dehogy, csak itt van Krisztián is, ha neked nem baj, akkor nekünk sem.
- Végre megismerhetem, remek – örvendezett. – Negyedóra és ott vagyok, ha nektek jó.
- Persze, itthon leszünk. Csak kérlek, ne csöngess be, mert Krisztián alszik, hátha felkelted.
- Rendben, majd kopogok, vagy telefonon megcsörgetlek.
- Oké, szia.
- Szia – köszönt el ő is. Kicsit izgatott voltam, a jelenlegi legjobb barátom és a szerelmem első találkozása miatt. Mihez kezdek, ha nem bírják egymást? Krisztián azt sem tudja, hogy találkoztam Petivel. Peti pedig mit sem sejt, Krisztián foglalkozásáról. Bár, ha már itt tartunk, én sem tudom, hogy Peti hol dolgozik. Alig kezdtem el olvasni a könyvet, amikor a telefonom ismét csörgésbe kezdett. Mikor láttam, hogy Peti az, fel sem vettem, elindultam a bejárati ajtóhoz. Ő telefonnal a kezében állt, és mosolyogva tette zsebre, amikor megpillantott. Vidáman ölelt meg és miután mindketten kaptunk a másiktól két-két puszit, beinvitáltam. Leültünk a kanapéra. – Mesélj, hogy békültetek ki! – érdeklődött szinte egyszerre. Örültem, hogy ennyire kíváncsi arra, hogy mi történt.
- Ákos rájött, hogy már sosem leszek olyan, mint régen, hiába próbálkozik és elengedett. Én pedig egyenesen Krisztiánhoz mentem, rövid győzködés után, meg is bocsájtott.
- Na, örülök, hogy megoldódott, de nem furcsállod kissé, hogy Ákos ilyen hamar feladta?
- Erre nem is gondoltam – vallottam be, őszintén. Kicsit aggasztani is kezdett a dolog, hisz Ákos tényleg nem ilyen típus, ő nem adja fel. Peti láthatta rajtam, hogy aggódom.
- Bár, lehet, hogy tényleg megjött az esze és rájött, hogy esélye sincs egy ilyen jó csajnál – bökött kedveskedve oldalba, hogy jobb kedvre derítsen. S lám a rosszkedvem amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan távozott is. Éppen javában beszélgettünk, amikor kinyílott az ajtó és Krisztián lépett be rajta, nem kicsit gyűrötten. Rápillantott Petire, teljesen le volt döbbenve.
- Dó, azt nem mondtad, hogy a Kölyök, a barátod – nézett rám vádlón Peti.A folytonos becézései, pedig egyrészt jól estek, más részt viszont az agyamra mentek.
- Nekem sem említette, hogy mostanában a Puskás Petivel barátkozik – vetett rám Krisztián is rosszalló pillantást.
- Honnan a fenéből ismeritek egymást? – kérdeztem nem kicsit meglepődötten.
- A legjobb haverok vagyunk, sokat lógunk együtt, bulizgatunk meg ilyenek – mondta Krisztián két ásítás között.
- Te is ismert vagy? – néztem kétségbeesetten Petire.
- Igen, énekelek és színészkedem – felelte. Nem haragudhattam rá, amiért nem mondta el, hisz nem is kérdeztem, sőt szó sem volt ilyenekről, de mégis rosszul érintett, hogy az hittem, végre lesz egy ugyanolyan hétköznapi barátom, mint amilyen én vagyok és végül kiderült, hogy az egész környezetemből csak én vagyok „civil”. – Haragszol?
- Nem, dehogy. Csak elég furán alakultak a véletlenek. Én meg még attól tartottam, hogy majd nem jöttök ki jól – nevettem legfőképpen saját magamon.
- Még nem is mesélted, hogy hol ismerkedtetek meg – vetette fel Krisztián a témát.
- Hát, én csak belefutottam Dorkába – kezdett hahotázásba Peti.
- Igen, ez szó szerint így történt, elmentem egyet futni és volt egy ütközésünk Petivel – magyaráztam meg, Krisztián értetlen arckifejezését látva. Innentől kezdve csak úgy ömlöttek a jobbnál jobb beszédtémák. A csacsogásnak végül az vetett véget, hogy Petinek el kellet indulnia egy színházi próbára. Alighogy becsukódott az ajtó Peti mögött, Krisztián a hátam mögé lépett és átölelte a derekamat, majd szembe fordított magával és szenvedélyesen megcsókolt.
- Milyen filmet nézzünk? – kérdezte, amikor ajkaink elváltak egymástól.
- Nekem mindegy, csak ne akciófilmet vagy valami háborúsat. Leginkább egy romantikus vígjátékhoz lenne kedvem, de gondolom, azt meg te nem szeretnéd.
- Nekem az is teljesen megfelel – egyezett bele. Végül a Nászajánlatra esett a választásunk. Krisztián kiment, hogy csináljon pattogatott kukoricát, én pedig beállítottam, a lejátszót. Az egész filmet végig nevettem, legnagyobb meglepetésemre, Krisztián sem unottan nézte, hanem talán még élvezte is a filmet. Mikor vége lett a filmnek, Krisztián megint hatalmasat ásított.
- Mi van veled, álomkóros lettél? – csipkelődtem.
- Nem tudom, de nem akarunk aludni? Az éjjel te sem sokat aludtál. Csak egy kis délutáni szundi – győzködött.
- Rendben van, aludjunk – egyeztem bele. Krisztiánnak sem kellett több, hanyatt vágta magát és el is helyezkedett az alváshoz. Magához ölelt és már le is csukta a szemeit.  Én nem mertem elaludni, féltem a látványtól, ami álmomban várt.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés