Csendes kisvárosban élek, ahol szinte sosem történik semmi. Békében vagyok önmagammal, a világgal, szeretek olvasni, tévézni, és hatalmas Éder Krisztián rajongó vagyok. Úgy ám, az a srác, akiért tinilányok ezrei vannak oda. Van mindenféle cuccom, persze a posztereken és cikkeken túl. Tehát törölköző, kitűző, bögre, sapka, póló... Nagy részét én csináltattam. Minden, ami SP! De igazából nekem ő nem csak egy srác, egy előadó, tetszik is, nem kicsit... Az édes mosolya, a csodálatos szemei, huncut fekete hajtincsei... Mindent imádok rajta! Szeretném ha átölelne a karjaival, szorosan, mintha sosem akarna elengedni, s csókjaival borítana el... Persze, ez csak álom marad. Hiszen ő messze van, sosem érhetem el. S azt hiszem, ez az elérhetetlen szerelem fog engem a sírba vinni.

Ilyen gondolatokkal sétáltam hazafelé, amikor szinte beleütköztem egy plakátba. Felpillantottam rá... És azt hittem, elájulok. Nem, ez nem lehet... Ilyen csak a mesékben van! A srác vigyorgott rám, mikrofonnal a kezében... Igen, fellépnek a fővárosban! Az nem lehet, hogy ezt kihagyjam! Amint hazaértem, mentem a netre, és előre megváltottam az első sorba a jegyemet. Igen, ott kell lennem, közvetlen közelében! Izgatottság lett úrrá rajtam, nem hittem volna, hogy ilyen csoda létezik... Az álom, amit kergettem, már kezd valósággá válni... Számoltam a napokat a koncertig.
Egy héttel a nagy esemény előtt már alig ettem, és sokszor álmatlanul forgolódtam az ágyamban.
Már csak három nap... S hirtelen csörgött a telefonom.
- Rita, ezt nem fogod elhinni! Nyertem két VIP belépőt az SP koncertre!- ordított a telefonba barátnőm, Alexa.
- Ezt tényleg nem hiszem el! Áááá!- sikítoztam, majdnem szegény Alexa füle bánta.
Most már tényleg a hetedik mennyországban éreztem magamat! Nem elég, hogy az első sorban lehetek, még élőben, közvetlenül is találkozhatok vele! Azt hiszem, sokan fognak irigykedni rám!

Eljött a koncert napja. Kedvenc csőnadrágomat vettem fel, egy nagyon feszes, rövid ujjú pólóval, tornacipővel és a piros táskámat vettem magamhoz. Abban lapult a koncertjegy, a VIP belépő, ajakfény, púder, zsepik, lakáskulcs és persze a mobilom. Az utolsó pillanatban a digitális fényképezőmet is beleraktam, sokkal jobb képeket csinál, mint a telefonom, és több fér bele. Alexát a kapujuk előtt vettem fel, az én kocsimmal mentünk, bár féltem, hogy annyira fogok izgulni, esetleg még vezetni is elfelejtek. Szerencsére ez nem következett be, épségben megérkeztünk a koncert helyszínére. Az izgalmam tovább fokozódott, amikor megláttam a tömeget a koncertterem előtt. Előre furakodtunk Alexával, hiszen nekünk VIP belépőnk volt. A sok kislány persze fel akart lökni, csak kevesen vették először észre, hogy a jegyünk a nyakunkban lóg. Ott álltunk a többi rajongó irigykedő pillantásainak kereszttüzében, amikor is végre kinyílt az ajtó és mindannyian bemehettünk. Eszméletlen jól nézett ki a terem! Középen egy nagy zongora figyelt... A fények, az egész színpadkép, minden csodálatos volt! Sajnos egyelőre még az előzenekar hangosított, de ők csak fél órát töltenek a színpadon, úgyhogy addig simán megkérdeztük a biztonsági őröket, hogy bemehetünk- e most SP-hez. Sajnos azt mondták, csak a koncert után tehetjük meg. Szóval ezek után a találkozót még jobban vártuk a koncertnél.

És elkezdődött! Igen!
"Vártam, hogy megmaradsz
Nyeltem a sok panaszt
Jónak már nyoma sincs
Magas lett a fal.
Kár volt a hisztikért
Csak harcok a semmiért
A tested, az meseszép
De a lelked mit sem ér."
"A nevem SP, lehet nem ismerős neked
A nevem SP, lehet csak két betű neked
A nevem SP, lehet a barátnőd szeret
Srácok, hé, a szoba nem tőlem meleg!"
Végigtomboltuk a műsort! SP legalább százszor felém nézett! Jó, oké, tudom, a teremben lévő több száz csajt is biztosan ugyanígy megnézte, mert hát hová nézzen, ha nem a közönségre, de akkor is! Mivel az első sorban álltunk, sikerült nem egyszer kezezni is vele! Alexával együtt ugráltunk, énekeltünk, és persze fényképeztünk ezerrel! Aztán eljött a pillanat... Eljátszották a visszatapsolás utáni utolsó dalt is! Az adrenalin szintem elkezdett emelkedni, a pulzusom az egekbe szökkent, a szívem ezerrel vert, szinte látomásként éltem meg, ahogy jön felénk két biztonsági őr, átsegítenek a kordonon, miközben több száz sikítozó, irigy rajongót tessékel ki a többi őr... Egy folyosón mentünk keresztül a fiúk öltözőjéig. Az őrök megálltak az ajtó előtt, amíg mi bementünk hozzájuk.
- Sziasztok! - köszönt Andris. - Bizonyára ti vagytok Rita és Alexa. Gondolom, minket ismertek, de azért elmondom, hogy én vagyok Orosz András.
- Én pedig Tran Duc Ahn, vagyis Düki - vette át a szót a srác, miközben vele is kezet fogtunk. Majd pedig...
- Éder Krisztián vagyok - és eszméletlenül vigyorgott rám. A lábam hirtelen megremegett, s alig bírtam kinyögni:
- He-helló. Én vagyok... Öh, Rita. Ő pedig a legjobb barátnőm, Alexa. Lényegében neki köszönhető, hogy itt vagyunk most. - kezdtem magamhoz térni. - Még most is alig hiszem el, hogy itt vagyunk! Csodálatos volt a koncert, végig énekeltünk! - áradt meg hirtelen a nyelvem.
- Örülünk nektek, mindig szívesen találkozunk a rajongóinkkal! - vigyorgott Andris is. Még pár pillanatig zavarban voltunk, de aztán már ment minden folyékonyan. Miután csináltunk egy pár közös képet, még jobban feloldódtunk.
- Iszonyú jó volt a koncert! Annyira átjött, hogy élvezitek ezt az egészet! - nevettem.
- Szívesen állunk a színpadon. Olyankor egy külön világban vagyunk.
- Látszik, mennyire átélitek a dalokat! - lelkendezett Alexa is.
- Hiszen mindben közrejátszottunk. Düki koreografált, Krisztián írta a szövegeket...
- Van olyan dal, ami különösen közel áll hozzátok? - kérdeztem.
- Talán a Ne add fel - morfondírozott Andris.
- Nehéz kérdés amúgy, mert mind egy kicsi rész belőlünk - magyarázta Düki. SP végig egy kicsit hallgatag volt, néha furán végigmért minket. Pedig nem gondoltam volna, hogy ilyen. Párszor benyögött két szót, aztán újra csak figyelt minket.
- Filmek közül mit szerettek? - vigyorogtam. Alexa majdnem leesett a székről, úgy nevetett. Egyik kedvenc kérdésem volt. Innentől már jöttek a poénok, az érdekes sztorik, vicces témák... A fiúkkal sokat nevettünk. Andris a térdét csapkodta, a könnye is majdnem kifolyt, s amikor Alexával összenéztek, csak még inkább nevetniük kellett.
- Szeretem a Jim Carrey filmeket - szólalt meg SP.
- Tényleg? Én is - mondtam, s ekkor hirtelen felkapta a fejét, mélyen a szemembe nézett... Mindez csupán másodpercekig tartott, de azt hittem, hogy közben megállt az idő...

következő rész->

Súgó 2 hozzászólás

Új hozzászólás Frissítés

1

2011.12.20. 22:09 Martina10 Pirossal sokkal jobb!!!!!!  *************************************** Oké :D

2011.12.20. 22:08 Martina10 Szia. Nagyon örülök neki, hogy új sztorit kezdtél el írni, vagy is tudom, hogy átírat, de nekem attól még új  A dizájn is nagyon szépre sikerült, megnéztem a fotókat is és hát szemrevalóak  a linket is elolvastam, sok igazság van benne, tetszett. Bár én szerintem jó kritika író vagyok... tudom, a legnagyobb erényem a szerénység, mondták már! Mielőtt még azon gondolkoznál el, hogy nem szoktam negatív dolgokat írni, az csakis a te hibád, mivel túl jól írsz!!! A sztori első része tetszik, szimpatikus Rita, olyan kis tini rajongónak tűnik, de cuki. Kíváncsian várom, hogy több dolog derüljön ki róla, hány éves, ki ő? ilyenek. Krisztiánt az ismerjük, nem kell bemutatni. Ja és egyből levettem a hallgatásának az okát.... de nem lövöm le a poént, mások előtt. Nagyon várom a folytatást, mivel írtad, hogy több időd lesz a napokban, gondolom lesz még folytatás  ************************************* Háhá,ne is lődd le :P. Egyébként,aki olvasta az eredeti sztorit,úgyis tudja,h mi lesz. Bár lesznek benne új dolgok,ebben most nem igazán volt. De a későbbiekben szükségessé válik majd, hiszen át kell formálni,h SP-s legyen :D. Örülök,h tetszik, igen, jó a meglátásod,Rita most nagyon tinirajongós :D. Nem véletlenül akartam pont ezt a történetet átírni... Holnap teszek fel majd új részt :). Igyekszem a másikkal is,de most ott nagyon szomorú részek jönnek :(. Hangolódnom kell...