- Megérkezett? - nézett rá csodálkozva Alexa. - Miért, várta valaki?
- Nem. Épp ez az! Most Krisz és ő ordibálnak, úgyhogy inkább bejöttem hozzátok, ha nem baj - mondta Andris. Kisvártatva Düki is benézett. Négyesben beszélgettünk teljesen ártatlan témákról. Míg...
- És amúgy miről beszélgettetek, amikor bejöttem? - kérdezett rá Andris. Alexával egymásra néztünk. Vártuk, hogy majd a másik kitalál valami okosat... Ekkor rontott be SP.
- Emili összeesett - közölte.
Mindannyian megijedtünk. Mentőt hívtunk, a kocsiba csak SP szállt be, mi taxival hajtottunk a kórházba. Nem akartam álszentnek tűnni, hogy itt aggódok, de azért szívtelen sem voltam. A fiúk lementek kávézni, amikor kijött az orvos.
- Önök Kis Emília hozzátartozói? - nézett ránk. Hevesen bólogattam.
- Nos, az a helyzet, hogy a kisasszony vérében a heroin összetevőit találtuk meg. Minden valószínűség szerint ez a szer okozhatta a hirtelen rosszullétet.
Minden gyanúm beigazolódott. Még nem engedtek be hozzá minket, ezért lementünk a fiúkhoz. Látták az arcunkon, hogy nagy a baj. Erőt vettem magamon, és döntöttem. Tudtam, hogy most meg kell tennem. Felelősséget éreztem mindenért...
- SP! Kijönnél velem a parkba? - néztem rá esdeklőn. Bólintott. - Alexa, kérlek, te addig mondd el a többieknek, hogy mi történt Emilivel.
Azzal SP és én elindultunk a kórház parkjába, s leültünk egy padra. Nagyokat sóhajtottam, gyűjtöttem az energiát. Ő várakozva, kissé türelmetlenül nézett rám. Egy utolsó, hatalmas sóhaj kíséretében végül a szemébe néztem, és belekezdtem.

- SP. Emili drogozik - bumm, bele. Ezt csak így lehetett. - Már akkor rájöttem, amikor Alexa elmesélte, hogy újabban milyen tüneteket produkál és az orvosok még nem jöttek rá, hogy mitől lehet. Nem tudom, eddig mit szedett és mit nem. De most heroint találtak a vérében. Egyelőre senki sem mehet be hozzá.
Lehorgasztotta a fejét. Láttam rajta, hogy lesújtott rá a tények éles pallosa.
- Még valamit szeretnék elmondani, s arra kérlek, hogy hallgass végig.
Újra rám nézett, és én remegő gyomorral néztem bele a szédítően csillogó szempárba. Ez sokkal nehezebb lesz...
- Díler voltam - jelentettem be. Közbeszólt volna, de leintettem. - Már nem vagyok az, közöm sincs az egész drogüzlethez. Annak idején szörnyű csapás volt nekem, hogy többé nem hívtak forgatni. Rettenetesen nagy adósságaim voltak. Képtelen voltam fizetni a lakást, a kocsit, mindent egyszerre. Félő volt, hogy utcára kerülök - vázoltam fel nagyjából a múltat. - Ekkor ismertem meg a volt főnökömet. Nagyon rendes ember volt. Alapjáraton sosem jutott volna eszembe azt feltételezni róla, hogy drogkereskedő. Ő vezetett be ebbe a világba. Legális vállalkozást is működtetett, oda bejelentett engem, ahogyan sok más munkatársát. Nagyon jól ment minden, és sokat kerestem, sosem buktam le. Egy arany ember kezei alatt dolgoztam, akit a mai napig tisztelek, imádok. Ő segített abban is, hogy kilépjek. Amit nem tettem volna meg egyébként, mert minden tök jól működött, ahogy már mondtam. Egészen addig, amíg egy lány meg nem halt. - Ekkor SP szemei tágra nyíltak. - Nem én tehettem róla - nyugtattam meg. - Egy srác adott neki drogot, pedig tudnia kellett volna, hogy az a lány amúgy is beteg. Szívproblémái voltak. Az extasytól túlpörgött, én találtam rá sápadtan, aléltan egy mosdóban. Csak azért nem derült ki, hogy drogozott, mert a betegsége miatt nem vizsgálták ki. Megállapították, hogy leállt a szíve, nem bírta tovább, és kész. Csak mi, a szervezet tagjai, tudtuk, hogy az a srác tehet róla. Én ekkor besokalltam, és ki akartam lépni. A főnököm segített nekem, különben nem tehettem volna meg. Esküt kellett tennem, hogy sosem fedem fel a kilétét, nem buktatom le őket. Különben meghalhatok. Alexa már tudja az egészet - tettem hozzá. - S most már te is. De, ha bármelyikünk elszólja magát, az az életünkbe kerülhet. Én megúsztam, mert nem mentem a rendőrségre - néztem rá jelentőségteljesen.
- Szóval azt kéred, hogy hunyjak szemet? - kétkedés és felháborodás vegyült a hangjába.
- A saját érdekedben és másokért is. Úgysem tudnál mit mondani. Be akarsz köpni engem? Vagy Emilit? - érveltem.
- Jól van - mondta -, én nem teszek semmit. -ígérte meg. - De remélem, nem hiszed, hogy ezt jó szemmel nézem - azzal felállt. A keze után nyúltam. Mi ütött belém? Nem tudom...
- Krisz, kérlek! Próbálj megérteni! - könyörögtem.
- Nem tudlak, Rita - és kezét elhúzva elindult befelé.

Emilihez még napokig nem engedtek be senkit. SP-ék nem mondták meg az orvosnak, hogy mi nem is vagyunk rokonok, így nyugodtan ott lehettünk, és bármilyen kérdésünkre válaszoltak. Rendőrségre senki nem telefonált. Egyébként nem sokat szóltunk egymáshoz. Bár Andris és Düki nem tudtak a múltamról, Alexa csak Emili állapotáról beszélt nekik. Valahogy mégsem volt mit mondanunk egymásnak. Krisz néha beszólt, hogy milyen jól tudok hallgatni... Alexa ilyenkor csak a fejét rázta. Bár ő sem értett velem egyet, mert nehéz is, ha nem vagy benne a dolgokban, azért nem piszkált semmivel. Ilyen fagyos hangulat mellett nem tudtam érdemben dolgozni. Pedig a forgatás nem állt le. Csak a "sztárok" most nem szerepeltek. Direkt olyan jeleneteket vettek fel.

- Nagyon szét vagy szórva - jött be az irodámba Róbert. - Tudom, hogy nehéz, de próbálj már meg koncentrálni! - kérte.
- Igyekszem - sóhajtottam. - Mindjárt megyek.
- Az jó lesz, mert új színésznő jött. Ralf testvére.
- Ajjaj! - kiáltottam fel akaratlanul is.
- Nyugi! - pisszegett le Róbert. - Teljesen normális a csaj. Gyere velem, bemutatlak neki.
- Rendben van - adtam meg magamat, de remegő térdekkel indultam a stúdióba. Egy nagyon extrém kinézetű csajt pillantottam meg. Hajában szőke és kék tincsek virítottak, s bár nem volt az a tipikus modell alkat, szimpatikusnak tűnt. Arcán barátságos mosollyal nyújtotta felém jobbját.
- Szia! Én Nici vagyok. Rini Nicolett, Ralf húga.

Súgó 1 hozzászólás

Új hozzászólás Frissítés

1

2012.01.09. 15:46 Moncsi21 Végre megtudtam a titkos múltat :) azért sajnálom Emíliát :S de jó lett :D