Hirtelen jött az egész. Ott álltam a stúdióban, kezemben a csíptetős táblával, rajta utasítások, számok, nevek. Hirtelen megakadt a szemem ezen: Richárd. Mit keres ő itt? A rendező elkiáltotta magát: „Rita drogos!”, mire hirtelen több száz ember nézett rám egy tér közepén. Ujjal mutogattak, s közben azt skandálták: Gyilkos, gyilkos, gyilkos! Próbáltam menekülni, de csak a nagy feketeség fogadott, majd egy hirtelen villanó kék szempár. Krisztián nézett rám vádlón, s maga mellé mutatott. A koporsóban Emili feküdt, sápadtan. Halottnak nézett ki, mégis, ahogy közeledtem felé, hirtelen felült, és ekkor… Sikítva felébredtem.

Fogalmam sem volt, hogy mi ez az egész. Hiszen nekem semmi közöm ahhoz, hogy Emili drogozik. Valószínűleg valahol mélyen még az a lány lehet bennem, aki amiatt a szemét miatt halt meg. Vajon mikor fogom ezen túltenni magamat? Remélem, egyszer igen, mert, ahogy belenéztem a tükörbe, egy halálosan sápadt, karikás szemű lány nézett vissza rám. Reszkettem, és csak nagy nehezen sikerült rávennem magamat, hogy lezuhanyozzak, majd egyek valamit, s bemenjek dolgozni. Nyakamban az azonosítómmal, fülemben a headsettel és kezemben a csíptetős táblámmal beléptem a stúdióba. A kávéautomatából vettem egy hosszú feketét, majd lassan kortyolgattam, miközben a táblát néztem… Majdnem eldobtam mindent a kezemből. Hirtelen Richárd nevét olvastam! Nem, az nem lehet! Szinte már hallottam is a skandálást, amikor rádöbbentem, hogy Nici filmbeli neve lesz Renáta, és azt olvastam félre. Tök ciki… Még jó, hogy időben észrevettem, és nem kezdtem el ordibálni. Ez az egész kezd az agyamra menni. Elhatároztam, hogy pszichológushoz fordulok, még mielőtt rossz vége lenne a dolognak. Ebédszünetben bejelentkeztem egy neves szakemberhez.
Másnap fogadott is. Nagyon kedves volt, teljesen feloldódtam nála. Csak úgy dőlt belőlem a szó. És ő végre nem szajkózta azt, hogy menjek a rendőrségre. Inkább próbálta elérni, hogy leküzdjem a rémes lelkiismeret-furdalásomat, ami azóta gyötört, hogy az a lány meghalt. Nem mondtam el senkinek, hogy hová járok munka után. Úgy éreztem, ez az én dolgom, a magánügyem. Miután a legjobb barátnőm is elfordult tőlem, nem volt más választásom.
Egyébként természetesen nem mentek el. Forgattak tovább. Érdekes jelenetek következtek. Nicinek el kellett játszania, hogy szerelmes Andrisba. Bár, ahogy elnéztem, ez nem esett nehezére. Csak Alexa nézett úgy rá, mint a véres rongyra. Amikor pedig szóvá tettem, hogy nem kéne úgy viselkednie, mint Emilinek, lehurrogott.
- Mit tudod te? Védjed csak a kis barátnődet! - vágta oda.
- Semmi ilyesmiről nincsen szó. Csak nem kéne alaptalanul vádaskodnod, és csúnyán nézned. Ez színészet, Nici pedig jól játssza a szerepét – mondtam, de a béke nem állt helyre. Viszont észrevettem, hogy Nici a forgatáson kívül is nagyon jól el van Andrissal. Mindig találnak közös témát, sokszor látom őket egymással üldögélve az étkezőben vagy kint sétálva a parkban. Ha nem tudnám, hogy Andris imádja Alexát, rosszra gondolnék…
- Kezd elegem lenni – jött oda hozzám egyik nap Alexa. – Tüntesd el ezt a csajt! – utasított.
- Nem tehetem – ráztam meg a fejemet. – Egyrészt nagyon jó színésznő, tehetséges, és rá van szükségünk. Másrészt Ralf testvére. Elég bajom volt már vele, nem teszek neki keresztbe - jelentettem ki.
- Mi? Kis protekciós! – háborgott.
- Ne feledkezz meg róla Alexa, hogy te sem lennél a filmben, ha nem Andrissal járnál – mondtam minden gúny nélkül. – Az a tény drágám, hogy az ő hátán kapaszkodtál fel a ranglétrára – folytattam –, s neki köszönheted, amit elértél. Nem mondom, hogy nem vagy szép csaj és tehetséges, de ne feledkezz el róla, hogy honnan jöttél - azzal újra a kezemben lévő papírokat kezdtem el tanulmányozni. Ő csak tátogott, nem tudott megszólalni. Hápogott, hebegett-habogott… Egy értelmes szót sem tudott kinyögni.
- A legjobb barátnőm voltál Alexa - néztem fel újra -, és akkor hagytál cserben, amikor a leginkább szükségem lett volna rád. Nem foglalkoztál velem. Most itt vagy, de olyan, mintha fényévekre lennél. Én pedig pszichológushoz járok, hogy végre fel tudjam dolgozni a múltamat – vallottam be neki. Még jobban leesett az álla, de ezúttal furán csillogott a szeme. Álltunk egymással szemben. Tudtam, hogy ettől a pár mondattól még nem változik meg semmi, mégis mélyen, belül azt hittem, talán mégis… Szinte már éreztem, ahogy átölel, pedig nem történt meg. Továbbra is csak álldogáltunk, amikor a rendező szólt:
- Folytassuk!
A varázs elmúlt, a meghitt pillanat tovaillant. Én pedig munka után ismét pszichológushoz mentem.

Súgó 3 hozzászólás

Új hozzászólás Frissítés

1

2012.01.12. 14:27 Egy lány álmai Szia. Végre feltudtam jönni elolvasni a részeket, amelyekről lemaradtam :-) nagyon izgalmas volt mindegyik, remélem hogy a mai is legalább ilyen jó lesz és holnap ha elolvasom hosszabb véleményt írok. Pénteken megyek haza és én is írok majd, már nagyon hiányzik....

2012.01.11. 13:55 bogi Nagyon jó rész lett, bár hiányoltam, hogy nem volt Krisztián benne, de várom a továbbiakban mik fognak történni

2012.01.11. 13:20 Moncsi21 jó lett, nem gondoltma volna h ilen fordulat lesz benne :)

1