24. rész: Eljött a vég?
2012.01.21. 10:24
Ezek után furcsa dolgok történtek. Richárd letagadta, hogy ismer engem. Erik szintén. Emili hiába hajtogatta, hogy díler vagyok, nem tudta bizonyítani. Mire a rendőrök lefoglalták volna a lakásomban lévő drogokat, valaki eltüntette azokat... Értetlenül néztem a rendőrre, aki közölte velem a tényeket. Amikor véget értek a kihallgatások, egy percet kaptam, hogy beszéljek Ricsivel.
- Miért? - csak ennyit kérdeztem.
- Szeretem a feleségemet.
Már tudtam, hogy mit kell tennem.
A vallomásomat egy az egyben megsemmisítették. Azzal indokolták, hogy még a heroin hatása alatt voltam, csak ezt akkor nem tudták egyértelműen bizonyítani. Elméletileg életemben először használtam kábítószert, ezért mentettek fel. Az én nevemet tisztára mosták. Emili felfüggesztettet kapott droghasználatért. Az ő lakását senki nem tisztította meg... Én pedig teljes békében távoztam a rendőrségről, immár szabad emberként. Jelentkeztem az elvonóra, elintéztem, hogy Richárd családja elhagyhassa az országot. Erik és Ricsi senkit sem árultak el, mindent magukra vállaltak. Engem pedig nem ismerhettek mások. Bár Erik indokait nem értettem, gyanítottam, hogy Ricsi gorillái ráijeszthettek egy kicsit... Az volt a lényeg, hogy végre végleg megszabadultam a drogmaffiától.
Egy pár nappal később Alexával együtt elhatároztuk, hogy elutazunk. Nekem már úgy sincs munkám, ő pedig éppen szabad.
- Pont most akartok elmenni? - kérdezte SP, amikor átjött hozzám.
- Ezt meg hogy érted? - vontam fel a szemöldökömet.
- Tudod te azt nagyon jól - közeledett felém.
- Ha arra a semmitmondó kis csókra gondolsz, akkor elárulom neked, hogy a heroin hatása alatt voltam. Hisz' te is ismered a vallomásomat - mosolyogtam ravaszul. Láttam, hogy nem tetszik neki, de úgy éreztem, ezt kell tennem...
- Ne csináld ezt, Rita! Megfogta a kezem. Belenéztem a szemébe. Ó, istenem! Csak most adj erőt! Ne gyengüljek el!
- Emili tőled terhes - húzódtam el. - Vedd el feleségül, éljetek boldogan.
- Sosem lennék vele boldog - jelentette ki.
- Ne tégy elhamarkodott kijelentéseket. Eddig persze jó volt ő is... Nem értem, mi változott - tártam szét a kezem, de tudtam, választ nem fogok kapni. Helyette felkaptam a táskámat. - Most mennem kell.
- Hová? - érdeklődött, mikor látta, hogy részemről a beszélgetésnek vége.
- A stúdióba. Még maradt ott pár cuccom.
- Elkísérlek. Andris is ott van - tette hozzá, amikor látta, hogy ellenkezni akarok -, Alexát próbálja békíteni.
Hamarosan megérkeztünk, pont egy parázs vita kellős közepébe. Alexa torka szakadtából üvöltözött Andrissal, aki még a karját is maga elé kapta, mintha ütésektől félne, míg Nici könnyes szemmel fogta arca bal felét. Ujjai között vér szivárgott. Kipattantunk a kocsiból. Feléjük rohantunk.
- Mi van itt? - néztem körbe. Klau jött ki éppen. Elsősegély dobozzal a kezében Nici felé tartott.
- Valaki elmondaná végre, hogy... - kezdtem, de Alexa közbevágott.
- Ez a ribanc! Ez a kis... Itt ölelgette Andrist! - ordítozott.
- És te erre...?
- Megpofoztam!
- Kit? - kérdeztük egyszerre Krisztiánnal. Klau megszólalt.
- Láttam mindent - kezdte - Andris éppen megölelte Nicit, amikor Alexa megjelent. Ők szétrebbentek, Andris kapott egy pofont, míg a Nici arcába belekarmolt.
Ekkor vettem csak észre, hogy három mély, vágásszerű, vérző, seb van Nici arcán. Klau, aki eredetileg forgatókönyvíró és egyik nagyon jó ismerősöm, jódot vett elő és azzal kenegette, majd gézlapokat tett rá. Egyébként ő volt az egyik kedvenc íróm, az elején meséltem róla...
- Öregem, húzzunk innen - szólt oda Andris Krisztiánnak.
- Menekülj csak, gyáva alak! Ne lássalak többé! - kiáltott utána Alexa, öklét rázva. - Te pedig rohadj meg! - fordult Nici felé, majd bement.
- Klau, Róbert bent van? - kérdeztem. A lány bólintott, én pedig bementem.
Végigmentem a stúdión. Az ismerős helyszín. Ahol végre éltem. Kreatívkodtam. Boldog voltam... Megrohant ezernyi emlék, szép nap, melyeket itt töltöttem. De nehéz elszakadni... Róbert jött felém, halványan elmosolyodott.
- Már mindent összepakoltunk neked - mondta. - Sajnálom, hogy így alakult. És ez a szörnyűség, amivel megvádoltak...
- Ne is beszéljünk róla.- legyintettem. - Elviszek mindent, nyugi.
- Ez még a tiéd - nyújtott felém egy borítékot. - Ajánlólevél. Csupa jót írtam rólad. Sok sikert!
- Köszönöm - vettem át hálásan, majd a volt irodámba mentem. Két kisebb doboz várt rám. Könnyedén felkaptam őket, a kocsiba pakoltam, majd pedig haza hajtottam. Otthon már két bőröndnyi ruha tornyosult az ágyon. Viszont csak egy bőrönddel rendelkeztem, így kiválogattam a legszükségesebbeket. A bőrönd cipzárjával bajlódtam, amikor csengettek.
- Szóval nem tettél le az utazási terveidről - nézett SP a bőröndre. - Ha megkérnélek, hogy maradj... - kezdte.
- Akkor is mennék. Krisz, én... - sóhajtottam egy nagyot. - Évek óta szeretlek - vallottam be, bár mindenhová néztem, csak rá nem. - De nem tudnék veled lenni úgy, hogy tudom, Emili a te gyerekedet hordja a szíve alatt.- S lehajtottam a fejemet. Krisz az államat felemelve a szemembe nézett.
- Rita, én nem tudok vele lenni, amikor csak rád vágyom - szinte suttogott.
- Sajnálom, Krisz. Menj el kérlek! - könyörögtem erőtlenül. Tudtam, hogy gyenge vagyok, de erősnek kell lennem... Muszáj!
- Nem tudlak elengedni, anélkül, hogy...
Közelebb hajolt, az ajkunk összeért. Próbáltam ellenállni, de végül feladtam. Elolvadtam a karjaiban. Csókja egyre hevesebb lett, nyelvével finoman megkereste az enyémet. Sóhajtottam. Kezem a hajába túrt, miközben a másikkal a vállába kapaszkodtam. Hirtelen, mintha fejbe vertek volna, elhúzódtam tőle.
- Ezt nem kellett volna - mondtam, miközben remegve lerogytam a fotelba. - Menj el, SP.
- Rita...
- Menj el! - üvöltöttem az ajtó felé mutatva. Ő kelletlenül kisétált az ajtón. S akkor azt hittem, az életemből is.
következő rész->
|
Ez is izgalommal teli. rengeteg dolog kavarog a fejemben,de csak te tudod,hogy hogyan fog folytatódni. Szóval minnél hamarabb új részt:)) köszkee