|
10. rész: Nincs erőm, a múlt a múlt...
Redzsii 2012.03.19. 21:00
Már egy hónapja, hogy legutóbb írtam. A dolgok annyiban javultak, hogy Tomival úgymond kibékültünk, azt mondta, ha nem akarok, ne költözzek hozzá. De kicsit rányomta a bélyegét a kapcsolatunkra az ügy.
Tudom, szörnyű vagyok. Ha nem történik semmi, akkor az a bajom, ha meg igen, akkor az. De most komolyan! Miért ne lehetne jó, ami történik?? Miért mindig rossz?? Talán jobb így, legalább sosem unatkozok...
Mostanában végképp nincs időm unalomra. A húsvéti készülődés még jobban kilúgoz, mint a karácsonyi. Fáradt vagyok, szinte minden nap hajnalig meló, 1- 2 óra alvással, aztán iroda... Szemeim karikásak, arcom beesett. De még mindig jobban nézek ki, mint Emili.
Felmondott a Torreádorban. Nem képes dolgozni sem. Két üveg pezsgőt, három üveg sört, és vagy egy tucat poharat tört össze az elmúlt hetekben. Vele ilyen sosem volt. Ezért inkább otthagyta a munkahelyét. Átmenetileg a lakását is felmondta, visszajött hozzám. Hetente kétszer jár pszichológushoz. Itthon néha főzőcskézik, takarít, de legtöbbször inkább a tévét bámulja. Mert nem nézi, csak bambán les rá. Az sem zavarja, ha elkapcsolom. Mintha nem is itt lenne, hanem egy másik univerzumban...
Beszélgettem Tinával, ő Emili pszichológusa. Szerinte túl nagy lelki trauma érte. Nehezen teszi túl magát rajta... Ha valaha is sikerül neki. Kétségbe ejtő. És így költözzek össze Tomival? Mikor a legjobb barátnőmnek szüksége van rám... Ő könnyen van, nincsenek ilyen gondjai. A legjobb barátjának felesége van, boldog, nyugodt élete. Nem akarom megbántani, mert szeretem őt. Csak lehetne felém nagyobb megértéssel. Ha már elviselem a folytonos koncertjeit, amik miatt alig találkozunk... És szerintem nem az összeköltözés a legjobb megoldás egy ilyen problémára... No, mindegy. Vissza a munkához...
Ilyen kitalációt... Húsvéti buli... Nem vállaltam a szervezését, de Lénárd igen. Vele amúgy minden oké, most egy ari titkárnőnek udvarol a másik osztályról...
Szerelmi életem egyre kuszább amúgy. Tomival távolodunk egymástól... Pedig nem kéne. Az érzéseim iránta nem változtak. Állítólag neki sem. Akkor nem lehetne végre elfelejteni azt a hülye összeköltözős témát?? Már nagyon unom.
Szasza szerint buta voltam. Én viszont nem így gondolom. Neki más a helyzete! Ők mások Krisztiánnal! Bár ők sem éltek együtt, mielőtt összeházasodtak volna... Na, nem mintha Tomival házasságot terveznénk... Aranyos dolog volt tőle a karácsonyi ajándék, de egy gyerek megint más. Most minden más.
hónapokkal később...
Már május van. Hihetetlen, hogy repül az idő.
Mintha évek teltek volna le azóta, hogy legutóbb írtam... Vannak ilyen írói válságaim, vagy mi... Régen azt hittem, hogy író akarok lenni. hogy ez az életem. Aztán végül ide jutottam. Blogot írok, dolgozom... Van egy párom, immáron fél éve. És néhány hét múlva az öcsém elveszi élete nőjét...
Meséltem már, hogy kamaszkoruk óta együtt vannak?? Emma 14 éves volt, öcsém pedig 17, amikor elkezdtek járni. Ki hinné, hogy ennyi ideig együtt tudnak élni, harmóniában, boldogságban, és szerelemben... És június 5-én, amikor éppen 6 éve lesz annak, hogy összejöttek, gyűrűt húznak egymás ujjára... Biztosan gyönyörű lesz az egész. már várom.
Tomi is jön velem, természetesen. Jól megvagyunk amúgy. Szülinapomra kaptam egy nagy fotelt, ami maci alakú. És persze ki trónol most benne? Bolyhoska! Úgy örült neki, mintha ő kapta volna. Még meg kell vennünk Emiéknek a nászajándékot. Azt találtam ki, hogy mi fizetjük a nászutat. Egy két hetes görög utat kapnak. Biztos örülni fognak neki, mivel nem volt pénzük most, hogy befizessenek egy komolyabb útra.
Majd mesélek róla. Most megyek, vacsizunk Tomival.
Végigsírtam tesómék esküvőjét. Emi káprázatos ruhában volt.
Tomi kezét fogtam a szertartás alatt. És legalább egy százas csomag zsepit szipogtam tele.
A nászajándékunktól el voltak ájulva. Már úton vannak görögbe.
Anyumék is sírtak. Apa végig fényképezett. Minden olyan megható volt. Ahogy lépkedett Emi a virágokkal borított boltív felé, a gyönyörű ruhájában... Tesóm álla a földig esett, és olyan szerelmesen nézett leendő nejére! Aztán a végén a hitvesi csók... Mintha mindig is összetartoztak volna! Csodálatos volt minden.
A menü igazi régi stílusú volt, csigalevessel, disznótorossal, de mellette volt néhány modernebb étel is, mint például aszalt szilvával és sajttal töltött pulykacomb, sültkrumpli, ilyesmik. Édesség pedig minden mennyiségben. Nagyon egyszerű, de dekoratív esküvői tortájuk volt
Az ebéd után pedig kezdődött a lagzi. Tesóm volt osztálytársának zenekara játszott. Nagyon jó bulihangulat volt! Még mamámmal is táncoltam egy mulatóst...
Hajnali 5 óra felé már hulla voltam, úgyhogy jöttünk vissza Pestre. Amúgy Tomi kocsijával mentünk, és kivételesen nála aludtam. Ez nem igazán fordult elő az összeköltözős balhé óta. Mindig inkább ő jött hozzám. De most volt kedvem nála aludni. Vagy nem aludni, de az lényegtelen...
Most már persze itthon vagyok. Holnap meló ezerrel. Kaptunk pár diákot, akiket kiközvetítettek, meg van néhány gyakornokunk is. Én nyáron sem tudok unatkozni a munkahelyemen, az egyszer biztos...
Furcsa belegondolni, hogy valamikor én is diák voltam... Nem tegnap volt, ez tény... De nem is nőttem fel hirtelen. Úgy érzem, pont időben örténik minden... Kivéve egy dolgot. Tomi még mindig nem tett le róla, hogy összeköltözik velem. Tudom, azóta eltelt néhány hónap... A véleményem viszont cseppet sem változott. Nem akarok egy ilyen fontos dolgot elsietni. Ha egyszer nem érzem rá készen mgamat, akkor minek erőlteti? Nem értem... Krisztiánnal beszélgettem erről. Emilivel nem tudok, még mindig, Szasza pedig csak Tomi hülyeségét szajkózza... Nagyon egy követ fújnak mostanában... Szóval Krisztián az mondta, hallgassak a megérzéseimre. Ő is mindig ezt tette, neki bevált. Ezért is boldogok Szaszával, mindent a maga idejében tettek. Nem érzik úgy, hogy bármit is elsiettek volna. Bár Szasza már szeretne gyerkőcöket, Krisz napjait egyelőre kitölti az ügynökség, és a fellépések. Főleg mostanában, hogy élőben is fellép. Milyen érdekes, hogy Tomi és Szasza megértése felénk pont egyszerre kezdett csökenni... Furcsa, nem tudom, mi lett velük... Na, rámcsörgött a főnök, mennem kell.
Egyre kevesebb időm van. Nagyon lefárasztanak a diákok. De most muszáj vagyok írni, mert az, amit most érzek, irtózatos...
Emili egy hete elköltözött tőlem. Ez jó hír, mert végre újra talpra állt. Kapott egy tök jó állásajánlatot egy bárban, ami nappal étterem. Ott dolgozik, dupla annyiért, amennyit a Torreádorban kapott. A lakása egy utcával arrébb van, mint az enyém. Gyakran összejárunk a problémákat megbeszélni vagy csak úgy dumcsizni, néha benézek hozzá az étterembe...
Aznap, amikor Emili végleg elköltözött tőlem, valaki más is elment. Dupla fájdalom, de az egyik sokkal nagyobb. És mélyebb. Tudom, hogy egyszer túl fogom tenni magamat rajta, mert erős vagyok és képes vagyok rá. De azt is tudom, hogy ehhez sok idő kell.
Emili emiatt majdnem vissza is költözött, de mondtam neki, hogy nem kell. Jobb, ha nem lakik itt, legalább lesz okom kimozdulni a lakásból a munkán kívül...
Mert mi más dolgom volna még? Ja, hogy nem értitek?
Tomi elment. Szerződést írt alá az USÁban. És elhagyott. Sosem felejtem el, amikor megmondta, hogy elmegy...
Kinn voltunk a Duna-parton, néztük az éppen lemenő Napot. Percekig ültünk így, a vizet nézve... Aztán megszólalt.
"- Azért hívtalak el... - kezdte. - Mert tudom, hogy nem akarsz velem összeköltözni. Én megértem - vágott közbe, mert látta, hogy szólni akarok-, de most kaptam egy olyan ajánlatot, amire képtelen voltam nemet mondani. És szeretném, ha... Velem jönnél.
- Hová??
- Az Egyesült Államokba.
- Az a világ másik vége!!! - ugrottam fel. - És te elvárnád, hogy veled menjek?!? Mi a fenétől vannak mostanában ilyen őrült ötleteid??
- Én csak jól akarok élni! - állt fel ő is. - Azt szeretném, hogy a leendő családom semmiben sem szenvedjen hiányt!
- De közben valami irtózatosan fontos dologról elfeledkezel!
- Miről?- nézett rám döbbenten.
- Hogy van valami, amit pénzért sosem fogsz megkapni!! És ez a szeretet! Hogy akarsz családot, ha folyton mész mindenfelé? Így sosem lehetsz azokkal, akik szeretnek, és ők végül el fognak hidegülni tőled!
- Én nem tudom, hogy te milyen rugóra működsz Jula! Kértem, hogy költözzünk össze, nem jöttél. Most elmegyek, messzire, és te beletörődsz? Inkább szakítasz, minthogy velem légy? Annyi év várakozás után?
- Nem mondtam, hogy nem akarok veled lenni! De fogd már fel, hogy nekem itt a családom, a barátaim, azok, akik fontosak nekem! - kiabáltam tovább.
- Csak én nem vagyok fontos ezek szerint - vonta le a következtetést.
- Fontos vagy nekem. Mindig is fontos voltál, és az is leszel. De nem akarok még veled élni. Ha te ezt nem érted meg, akkor azt hiszem, csomagolj, és menj. Ne nézz vissza! De tudd, hogy én nem várlak már meg. Itt és most mindennek vége, ha felszállsz a repülőgépre - kerestem a tekintetét. Nagy nehezen visszanézett rám.
- Szóval így állunk. Úgy látom, még kapóra is jött neked ez a dolog. Mit akartál? Hogy évekig várok rá, amíg végre velem élnél? Te nem értesz meg engem! - kezdett mérges lenni.
- A francba is, nem vagy még öreg, vagy ilyesmi! Nem sürget senki!
- Én nem akarom, hogy 30 éves korom után legyek apa!
- De én nem akarok ilyen fiatalon gyereket!
- Egy évvel vagy fiatalabb annál a kornál, amikor anyud megszült téged - érvelt tovább.
- Igen! És akkor mink volt? Egy szobás garzonlakásunk!! Én nem akarom ezt!
- Ott az a ház, amit vettem! Direkt ezért! A családomért!
- De még nem is indult be rendesen a karrierem! Egy éve sem vagyok a cégnél! Neked könnyű... De nekem nem! Még annyi mindent nem értem el! Képtelen lennék így családot alapítani! Rengeteg álmomat kéne sutba dobnom, amit nem akarok!
- Akkor ne tedd. És nem lesz közös családunk. Azt csinálsz, amit akarsz. Én holnap felszállok az Amerikába tartó gépre.
- Rendben van. Nem kísérlek ki.
- Nem is kell.
- Oké. Akkor szia!"- és hazamentem.
Azt szerettem volna, ha megállít. Ha azt mondja, szeret, megért és tud várni. Leintettem egy taxit...
Azért, mert ő már teljesítette élete nagy álmait, én dobjam ki őket a kukába?? Ezt nem gondolhatja komolyan!
És mégis. Komolyan gondolta. Másnap titokban kimentem a reptérre. Vártam rá. Nem tudtam, melyik géppel akar menni. Órákig ültem a váróban, amíg megjelent, bőröndökkel a kezében. Először oda akartam menni, lebeszélni erről az egészről. És kérni, hogy maradjon velem. Aztán meggondoltam magamat. Hogy miért? Mert ha maradni akarna, akkor maradna. De, ha magától nem akar, akkor én nem fogom rábeszélni. Kényszerből ne legyen velem.
Tegnap láttam az eladó feliratot a házán. Megvettem, persze névtelenül. Ha neki kellene később, akkor viszaveheti. Nekem igazából nem kell. Jó helyen vagyok itt. Megtaláltam önmagamat, és ez mindennél többet jelent. Még van hátra néhány álmom, amit teljesítenem kell.
Aztán, ha a sors, a végzet, vagy akármi más úgy akarja, újra együtt leszünk.
A könnyeim elapadtak már. Bolyhoska békésen alszik a macifotelemben. A tekim éppen a következő nyári olimpiára készül, körbeúszta már vagy százszor az akváriumot.
Amint újra lesz egy kis erőm, írok. Most úgy érzem, át kell mennem Emilihez.
következő rész->
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Frissítés
Emilinek viszont örülök,hogy jobban van.Ajj...olyan jó lenne ha visszajönne Tomi,és boldogok lehetnének végre!Az előző hozzászólásomban írtam Julára hogy hisztis,ezzel nem azt mondtam,hogy nem bírom a csajt,mert nagyon is....csak a hisztijeitől vagyok rosszul 
Viszont kicsit lazítania kellene mert a végén még depis lesz a sok melótól!Nagyon jó rész lett,váratlan fordulattal...
Óóóó, még mindig nagyon jó a sztori! Nem igazán értettem az előző részben, hogy Jula miért nem jön össze Tomival... most meg ez az Amerikai út! Első lenne, hogy mennék. :D Bár megérthető az ő érvei is. De azért Tomikát ott hagyni! :)))
Várom a folytatást! :) És jöjjenek össze! :)