|
14. rész: Játék volt csupán...
Redzsii 2012.03.26. 15:25
- De mit mondott? Vagy mi volt? - faggattam egyre idegesebben.
- Szóval, eljött a Winterhouse-ba, hogy együtt ebédeljünk. Beszélgetni kezdtem vele a péntek estéről...
"- Jó kis este volt, nem? - kérdezte Emili.
- Ja, nem volt rossz. Bár nem kellett volna annyit innom - csóválta a fejét a srác.
- Áh, azért én meg Jula sem voltunk teljesen lemaradva...
- Az biztos. Nem hittem volna, hogy...
- Mit?
- Hát, hogy Jula ekkora ribanc - bökte ki.
- Micsoda?!? - esett le Emili álla.
- Ott kellette magát nekem, aztán mikor odajött az a pár srác, máris rányomult egyre... Pedig azt hittem, hogy akar valamit tőlem...
- Félreérthettél valamit! A srác nyomult Julára... - magyarázta a lány.
- Mindegy. Ő hagyta magát, ez a lényeg. Aztán meg csak úgy lelépett.
- Rosszul volt, és sétálni akart...
- Azért ment haza? Úgy kellett utána vinni a cuccait!
- Csak véletlen volt! Fáradt lehetett már, hajnal volt...
- Ne védd már ennyire őt! - kezdett begurulni.
- De hát tetszel neki!! - tárta szét a karját Emili. - Veled akart összejönni egész este! A fiúkat én vittem oda, hogy ezzel tegyelek téged féltékennyé, mert az egyik srácnak megtetszett Jula... Ezek szerint rossz ötlet volt. Ne legyél már ilyen marha! - vágte fejbe a srácot, aki erre még mérgesebb lett.
- Mindegy, hogy ki miatt volt ez az egész.
- Ne csináld már! Én csesztem el, nem kellett volna!
- Beszélgettem utána Julával.
- Igazán?
- Igen. Mondtam neki, hogy szerintem nincs értelme, hogy összejöjjünk, meg úgy érzem, hogy csak Tomiékon akar bosszút állni. Én pedig nem vagyok a játékszere.
- És mit mondott?
- Nem mesélte el? - nézett rá gyanakodva.
- Öhm... Nem.
- Csodálom... Na, mindegy. Azt mondta, hogy egyet ért velem, de ő nem akar Tomiékon bosszút állni, mert már nem érdekli őt Tomi. Én erre, hogy: Na, persze... Aztán le akart kapni, de elfordultam..."
És ennél a pontnál majdnem lefordultam a kanapéról. Jézusom!!! Elfordult... Nem akar tőlem semmit... Kész, teljesen kiborultam. A szememből folyni kezdett a könny... És csak folyt, folyt, egyre nagyobb cseppek, egyre több... Nemsokára már Emili vállán zokogtam.
Hogy miért viselt meg így a dolog? Egyrészt, amiket most Krisz gondol rólam, az nagy jóindulattal sem nevezhető jónak, tehát leírtam magamat előtte. Ráadásul vissza is utasított... Felért egy arculcsapással. Ezek után hogy tegyek úgy, mintha minden rendben volna? Ez... Szörnyű!
Jobb lett volna, ha emlékszem is minderre, akkor nem csinálok hülyét magamból.
- Úgy sajnálom... Én csesztem el! - mondta Emili, amikor már kicsit lenyugodtam.
- Ez hülyeség - ráztam a fejem, majd letöröltem a könnyeimet. - Szerintem nem tette túl magát még Szaszán. Inkább a saját hülyeségét vetítette rám. Ő biztos szívesen állna bosszút rajtuk... Én nem. Engem már nem érdekel az egész Tomi ügy... Csak szeretném megtalálni azt a srácot, aki boldoggá tesz...
- Meg fogod találni, hidd el!
- Köszönöm, hogy mellettem vagy! Nélküled már elvesztem volna! - és megöleltük egymást.
Tegnap este érkeztünk meg Ágival Bécsbe. Végre összejött ez az út! A szállodánk kényelmes, a kaja szuper és tök jól megvagyunk. A szobáink egymás mellett vannak. Nem akartunk közöset, azért annyira még nem vagyunk jóban, meg futja rá, hogy saját szobánk legyen...
Krisszel azóta nem beszéltem. Már alig mertem ránézni, amikor az irodában voltunk, és amikor csak lehetett, elkerültem őt. Jól is jött ez az út, mert Emili megint találgatózott, hogy menjünk bulizni, stb. Leintettem, emlékeztettem rá, hogy elutazok és ezzel lezártam a témát. A jövő hétvégén Németbe megyünk, szóval akkor sem lesz semmiféle buli. Nincs is kedvem hozzá. Épp elég cinkes, amikor a cégnél találkozok vele. Hogy még együtt is bulizzunk? No, thanks!
Az egyik tárgyaláson már túl vagyunk amúgy. Egész jó eredménnyel zárult. Szerintem sikerül új befektetőket találnunk, és külföldön terjeszkednünk. Biztosan elégedettek lesznek a munkánkkal.
Este lesz valamilyen fogadás, amire el kell mennünk. Protokoll, brr... De muszáj. Egy vörös estélyit választottam erre az estére, Ági pedig fehérben lesz. Remélem, jól fogjuk érezni magunkat.
az estély után:
Csodálatos volt! Eszméletlen, egyedi és megismételhetetlen! Beséteáltunk a hatalmas aulába, és majdnem elájultunk! Óriási csillár lógott le, csodálatosan feldíszített asztalok és egy nagy, kör alakú tánctér fogadott bennünket. Minden asztalnál kis kártyák voltak, hogy tudjuk, ki hová ül.
Mi egy hatszemélyes asztalnál kaptunk helyet, ahová rajtunk kívül még két nő és két úr ült le. Ők úgy vettem észre, hogy helyiek. Leültünk a helyünkre, és már az előételt hozták, amikor a szomszédos asztalhoz letelepedett két srác. Egyértelműen németeknek tűntek, az akcentusuk és szóhasználatuk alapján. Nem is zavartatták magukat, hogy késtek, nyugodtan nekiálltak a levesnek...
Mi Ágival leesett állakkal néztünk rájuk, aztán gyorsan észbe kaptunk, hogy azért nem kéne úgy bámulni őket, és mi is enni kedtünk. Isteni vacsora volt! Utána pezsgőspoharakkal teli tálcákkal rohangáló pincérek jelentek meg, akik egész este felszolgáltak a szomjas népnek. Mi nem sokáig bírtunk magunkkal, rávetettük magunkat a táncparkettre, és elkezdtük ropni. Aztán persze mások is csatlakoztak, pár órán belül pedig megtelt a tánctér.
Éjfél körül kicsit leültünk pihenni. És akkor odajött a két srác!
- Sziasztok! Leülhetünk egy kicsit hozzátok? - kérdezte a hosszabb hajú. Megkerestem a szememmel az eredeti asztaltársainkat, és láttam, hogy még a táncparketten lejtenek...
- Persze, csak tessék - mutattam a mellettem lévő székekre. Nyomban helyet is foglaltak.
- Ti honnan jöttetek? - kérdezte a másik férfi. Egyébként németül beszélgettünk, természetesen.
- Magyarország. És ti? - bár már sejtettem, de kíváncsi voltam, hogy jól tippeltem - e.
- Németország. Hogy tetszik az estély?
- Káprázatos! - lelkendezett Ági - Ritkán járok ilyen eseményekre, de állítom, hogy ez eddig a legjobb!
- Egyet értek! - mondta .- Megkérdezhetem amúgy, hogy kik is vagytok?
- Jaj, hogy mekkora bunkók vagyunk! Jonas vagyok - mondta a rövidebb hajú - ő pedig a legjobb barátom, Gregor.
- Szuper! Az én nevem Jula, ő pedig Ági. Ti munkatársak is vagytok?
- Nem, nem. Gregor csak elkísért engem. Nem volt kedvem egyedül jönni. De nehéz volt őt meggyőznőm, annyit tud készülődni... Ezért is késtünk - magyarázta Jonas.
- Most miért égetsz be a hölgyek előtt? - méltatlankodott Gregor, de közben mosoly bujkált a szája szegletében - Még azt hiszik, hogy piperkőc vagyok.
- Nem kell ettől tartanod - néztem rá. A tekintete elkápráztatott, elvesztem csodás barna szemeiben, de minduntalan eszembe jutott Kriszt... El is komorult kicsit az arcom, de csak Áginak tűnt fel. Ezután még sokáig beszélgettünk, táncoltunk, jól éreztük magunkat. Aztán a fiúk felkísértek minket a szobáinkba. Az ajtó előtt Gregor megint a szemembe nézett, azt hittem, ott esek össze, aztán belegondoltam, hogy ő elkap, átkarol és megcsókol... De amikor felriadtam a mélázásomból, csak az arcomora kaptam egy puszit, majd elváltunk egymástól.
A tegnap este után ma kicsit rosszab kedvvel keltem, mert belegondoltam, hogy holnap már megint az irodában kell ülnöm. Eddig még sosem voltam ennyire kedveszegett a gondolattól, hogy be kell mennem dolgozni...
Belegondoltam, hogy ha itt maradnék, milyen jó lenne... De nem lehet. Egyenlőre legalábbis biztosan.
Mily' furcsa az élet! Amikor anno Tomi felvetette, hogy éljünk együtt külföldön, eszem ágában sem volt ilyet tenni, még a gondolata is riasztó volt számomra. Most pedig simán megtenném...
Ilyen gondolatokkal a fejemben indultam le reggelizni. És amint beléptem az ebédlőbe, mosolyra húzódott a szám: Ági Jonas-szal és Gregor-ral beszélgetett az asztalnál... Egyből odamentem hozzájuk és máris jobb kedvvel álltam neki a reggelimnek. Kedélyesen elbeszélgettünk, aztán elmentünk sétálni. Kelemes napsütés volt, és mi így négyen sétálgattunk egy csodálatos parkban.
- Szóval ma mindannyian hazautazunk - álapította meg Jonas. Úgy láttam, ez a tény eléggé elkeseríti.
- Igen, sajnos - mondta Ági. Na, na! Ezek ketten? Csak nem?? Rájuk volt ám írva minden... Aztán valami beugrott.
- De jövő hétvégén Németbe megyünk! - kiáltottam. Ági, mint akit álmából ébresztettek, úgy riadt fel, és hirtelen felragyogott az arca. Jonas szemében is remény csillant. Kutatva néztem Gregor-ra, de őt mintha nem is izgatta volna különösebben a dolog...
- Tényleg! Akkor akár össze is futhatnánk! - ajánlotta fel Ági.
- Persze, hogyne! Elkérhetném a számodat? - kérdezte Jonas.
- Igen - és kicsit el is pirult a lány.
Ági és Jonas tehát számot cseréltek. Úgy tűnt, Gregor semmi hajlandóságot sem mutat afelé, hogy esetleg elkérné az enyémet, úgyhogy én nem is erőltettem a dolgot.
Hamar eljött a délután és egyben az utazásunk pillanata. Én már rég a kocsiban ültem, Gregor három puszija után, amikor Ági és Jonas még félszegen búcsúzkodtak egymástól. Amikor kb. huszadjára mondtam, hogy mostmár tényleg indulni kéne, mert holnap meló, és ki kéne aludnunk magunknak, akkor Jonas megcsókolta végre Ágit. Ő pedig felhők közt lebegve szállt be mellém a kocsiba. Egész úton más témája sem volt, mint Jonas... Szerintem mire hazaértünk, már jobban ismertem őt, mint magamat. A szellemes, kedves álompasi... Bezzeg Gregor... Hiába volt jóképű, eléggé hűvösnek tűnt. Szerintem egyáltalán nem érdekeltem őt, csak a legjobb barátja kedvéért lógott velünk. Meg, hogy ne unatkozzon. Mit mondjak, nem esett jól az önérzetemnek. Egy hét alatt két kosár... Kicsit sok... Irigylem is Ágit. Bár nem jósolok nagy jövőt a dolgonak, de ki tudja. Ha tényleg ők az igazik egymásnak, akkor szerintem meg fogják tudni oldani a dolgokat.
Én meg holnap melózhatok. Most nem tudom munkának hívni. Kínkeserves lesz. Bele kell néznem Krisz szemébe, Ági vigyorgó arcába... De mint annyi mindent, ezt is túl fogom élni.
következő rész->
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Frissítés
Ááá hát ezt nem hiszem el.....Jula nem ribanc!!!Hogy mondhatott,és gondolhatott róla ilyet Krisztián??Kíváncsi leszek a német útra ,mi fog történni...nekem Gregor nem szimpi....Áginak örülök,hogy sikerült pasit találnia,remélem tartós kapcsolata lesz! :) De Krisztiánon nagyon le vagyok döbbenve...
Várom a következő részt :)