|
16. rész: Nélküled...
Redzsii 2012.03.28. 19:13
Most az irodából írok. Ágival reggel mindketten arcunk alapozásával indítottuk a napot... Krisz nem gyengén meghökkent, amikor meglátta a fejünket, ahogy beléptünk az osztályra... Halk sziával köszöntünk mindenkinek és elvonultunk az irodáinkba. Kb. egy óra múlva kopogtak... Krisztián lépett be az ajtón, és behúzta maga után.
- Történt valami? - kérdezte félszegen.
- Mikor? És miért? - néztem fel kótyagosan.
- Te és Ági is magatokba roskadva, két kiló alapozóval a fejeteken jöttetek be. Vagy végigsírtátok az estét, vagy... Nem tudom. A lényeg, hogy oka van! - ült le velem szemben.
- Fárasztó volt a hétvége, ennyi - tártam szét a karom.
- Biztos?
- Tuti - hagytam rá. Most pont neki mondjam el, hogy kavartam egy német sráccal?? Pfff...
- Amúgy hallom, az út jól sikerült - terelte a szót.
- Az biztos! Újabb szerződés. Szuper - ujjongtam.
- De valami csak félresikerült, különben nem lenne ilyen fejetek! - kötötte az ebet a karóhoz.
- Miért, milyen fejünk van? - húztam fel a szemöldökömet.
- Mint akiken úthenger gázolt keresztül...
- Valószínűleg azért, mert úgy is érezzük magunkat.
- De mitől? - érdeklődött. Egész kedvesnek tűnt...
- Fájdalmas dolgok ezek, nem szeretnélek terhelni vele...
- Óh, ne csináld már! Tudod, hogy én szívesen meghallgatlak! - és átült mellém.
- Tudom, de ez nem olyan dolog, amiről szívesen beszélnék veled...
- Áh, most esett le... Szóval pasiügy... - forgatta a szemét. Naná, mi más volna?
- Dehogyis! Hogy jut eszedbe? - mondtam.
- Ahha. Azért hazudni nem kell! - állt fel. Láttam rajta, hogy ideges. - Azért, mert köztünk nem lehet semmi, még lehet valakink!
- Köztünk...? Mi?? Miért ne lehetne? - néztem rá csodálkozva.
- Mert nincs értelme... Azt hittem, te is így gondolod. A múltkor...
- Nem is emlékeztem arra a beszélgetésre - vallottam be. - Részeg voltam! Fogalmam sem volt, hogy mit beszélek!
- Akkor honnan... Áh, már értem - csapott a fejére. - Emili elmondta, hogy mit beszéltünk.
- Igen. Mivel nem emlékeztem semmire, tudni akartam, hogy mi történt.
- Figyelj, Jula, én...
- Nem lehetne, hogy ezt nyugodtan megbeszéljük valahol máshol? - kértem.
- Nincs értelme. Ne rajtam keresztül állj bosszút Tomin! - szorult ökölbe a keze.
- Ki mondta, hogy bosszút akarok állni?! Megvesztél?!? - ugrottam fel. - Már nem érdekel Tomi és Szasza! De nagyon úgy látom, hogy téged igen! Na, jó. Menj ki. Nem akarlak látni. Elegem van. Nincs nekem erre szükségem!
- Rendben. Végre belátod te is - mondta és kilépett az ajtón.
Délután a főnök magához hívatott. Ági is ott volt vele. Lehetőséget kaptunk, hogy egy esetleges német leányvállalatot vezessünk. Ehhez pedig ki kell utaznunk oda pár hétre... Ági a nyakamba ugrott, azonnal igent mondott az ajánlatra. Nekem nem volt kedvem és erőm ellenkezni. Valószínűleg így lesz jobb, nekem és Krisznek is. Távol egymástól... Hogy végre ne gondoljak rá többet...
Krisztián szemszöge:
Ahogy kiléptem az irodájából, legszívesebben visszafordultam volna, hogy a karomba kapjam, szorosan átöleljem, és többé el sem engedjem... Miért volt ő Tomi barátnője? Miért kellett Szaszát elvennem? Bár szép éveket töltöttünk együtt, ők fél kézzel barmoltak szét mindent...
Emlékszem, amikor Tomi először mesélt a lányról, akit imád, és akiért bármit megtenne. Akkor még nem ismertem Julát, de Tomi szavaiból azt vettem ki, nagyon kedves, szép lány. Egy ideig jártak is, csak aztán nem sokkal az én sikereim után ő is befutott az országban. Jula ezt nem bírta idegekkel. Másik sráccal kezdett kavarni, egy olyannal, akinek civil foglalkozása volt. Tomika persze kiakadt, amikor megtudta. Emlékszem a balesetre, hisz ott voltam vele. Apró karcolásokkal megúsztam, az ő életéért viszont aggódhattunk... Aztán felépült, és sikeresebb lett, mint valaha. Én elkezdtem az ügynökségnél fotósként dolgozni. Aztán egy napon új marketingesünk lett Jula személyében. Az elején szemtelenül flörtölt velem. Bevallom, tetszett a dolog. De akkor már Szaszával házasok voltunk. Nagy nehezen feltűnt neki a karikagyűrű az ujjamon... Onnantól nagyon jó barátok lettünk... Mekkora volt már az a buli, amin végül is újra egymásra találtak Tomikával! Még mindig mosolyt csal az arcomra, amilyen fejeket vágtak... Azóta eltelt lassan egy év, s én most itt állok, lecövekelve Jula ajtaja előtt. Nem merek visszalénpi, nem merem neki megmondani, hogy mióta azon az estén megláttam miniszoknyában, beléestem. Viccesen hangzik, de tényleg akkor döbbentem rá az érzéseimre. Szeretem őt. Talán szerettem már akkor, amikor először találkoztunk, de azt hittem, hogy azok az érzések hamisak, tévesen ítélkeztem, Szaszára pazaroltam a kedvességem, azokat az éveket, amiket mással, akár Julával is tölthettem volna. Egy előnye van: még több dalt tudok írni a készülő albumomra. S lesz egy, amit Julának szánok. Talán valamikor rájön, hogy neki szól... Addig is epedve várom, hogy újra lássam őt...
Ismét Jula:
Megérkeztünk Berlinbe. Délben már volt is egy tárgyalásunk. Jók a kilátások. Van egy újonnan felépített irodaház, az első szint lehetne a miénk. Hát nem óriási?
Az érkezésünk hírére Gregor lemondott egy újabb fotózást. Boldog mosollyal az arcán fogadott, amikor leszálltunk a gépről, és ma elmegyünk kettesben vacsorázni.
Gondoltam én amúgy, hogy a főnök nem véletlenül küldözget minket mindenfelé, valami terve volt... Most már legalább tudom, hogy mi. Krisz amúgy cseppet sem örült a hírnek. Én már nem igazodok ki rajta! Azt mondta, hogy nekünk nincs értelme összejönni, aztán mégis szomorú lesz, mert elutazok hosszabb időre. Amúgy szeretnék elsején már otthon lenni. Haza is kéne utaznom, temető, miegymás...
Ági persze most nagyon boldog. Ő azt mondta, hogy most már biztosan itt marad, ha beindul a vállalat, ha nem. Egyenesen Jonasékhoz ment. Én maradtam a szállodai megoldásnál. Túlzás lett volna Gregorral együtt lakni... Persze édes a srác, kedves, és főleg jóképű... De nem érzem a bizsergést... Azt otthagytam Pesten egy irodában...
A vacsora jó volt. Egy nagyon hangulatos étterembe mentünk, ahol istenien főznek! Rengeteget beszélgettünk. Mondtam Gregnek, hogy nekem régen nagy álmom volt a modellkedés, és felajánlotta, hogy a következő fotózására kísérjem el... Simán beleegyeztem! A mi ügynökségünknél erre sosem volt lehetőségem. Egyrészt, nekem rengeteget kellett dlgoznom, másrészt, én csak marketinges voltam, sosem jutottam a stúdió közelébe sem...
Ma nincs különösebb programom. Készülök a hétfőre, két fontos tárgyalásunk is lesz. Az egyik a lányvállalat miatt, a másik az iroda miatt... Remélem, jól fognak sikerülni.
Túl vagyunk az első tárgyaláson. A főnök ugrált örömében, amikor felhívtam, és elmondtam, hogy indulhat a project. Ági is majd kibújt a bőréből, ebédkor felhívta Jonast, hogy 100%-osan marad. Mellette volt Gregor is, hallottam, hogy rólam kérdez...
- Szóval maradtok? - hallottam a hangját.
- Maradunk!!! - visította Ági.
Én semmiben sem vagyok biztos. Egyrészt egy vállalat vezetése komoly felelősség, másrészt hosszú távon szerintem ki sem bírnám, hogy ne lássam a családomat... Egyelőre nem beszéltünk meg semmi konkrétat Gregorral. Mondtam neki, egy a biztos, hogy 30-án hazarepülök, mert elsején ki akarok menni a temetőbe. Ezt elfogadta, bár már annak sem örült, hogy ennyi ideig nem láthat...
- Azért ugye visszajössz?
- Hiszen dolgozni fogok!! Itt kell lennem - mondtam.
- Miattam már nem is - szomorodott el.
- De, miattad is - és megcsókoltam.
Engem különösebben nem keserít el a dolog, hogy hazajövök. Inkább csak félek újra találkozni Krisztiánnal. Úgy érzem, egyre kínosabbá válik a helyzet... És nem tudok vele mit kezdeni.
következő rész->
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Frissítés
Ajjj ez jó kis rész volt!!!!
Krisztián szemszögét tényleg nagyon eltaláltad! Már nem is tudom elképzelni, hogy mi lesz tovább..... remélem találkoznak és Krisztián észhez tér, ha tudomást szerez Gregorről :-)