|
4. rész
2014.07.16. 17:33
- Egészségesen fejlődik mind a két magzat - mondta az első kontrollon dr. Kovács Nóra, a nőgyógyászom. - És az apuka hogy fogadta a hírt? - kérdezte, miközben mindent előkészített az ultrahangvizsgálathoz.
- Jól. Kicsit aggódott, hogy egyszerre két gyerek lesz, de boldog volt.
- Akkor gondolom, tervezték a babát? - kérdezte és ilyen ragacsos valamit nyomott a hasamra...
- Igen, már pár hónapja. Bár, nem pont így...
- Nézze! - mutatott a képernyőre a doktornő. - Ott vannak! - és két kis pontot pillantottam meg.
- A gyerekeim! - a szám elé kaptam a kezemet. Könnyes szemmel figyeltem a monitort.
- Legközelebb hozza el az apukát is! Biztosan szívesen látná őket! - javasolta Nóra. Vigyorogva indultam haza, kezemben az ultrahangos képekkel.
- Szia Drágám! Képzeld, itt van néhány kép... - kezdtem volna, de ekkor megláttam, hogy Atti éppen csomagol.
- Elmész? - néztem rá döbbenten.
- Igen - mondta, miközben ingeket tett el. - Turnéra megyünk Angliába. - közölte. Leültem.
- És mikor akartad elmondani? Amikor a gépen ülsz?- már sírtam.Odajött és átkarolt.
- Most mondom. Reggel telefonált Zsolti...
- Szép! Ő is baromi kedves! Akkor nem jössz velem a legközelebbi vizsgálatra?
- Hát, nem. Egy hónap múlva hazajövök, és...
- Ó, remek! Annyi ideig távol leszel???
- Muszáj, édesem! De ha itthon vagyok...
- Leszarom!! Ha érdekel még, hogy mi van velem, majd szólj! - mondtam és ledobtam a földre a kicsik képeit. Atti felvette és utánam jött.
- Ez mi? - lobogtatta a képeket. Hátat fordítottam.
- Nem ez, hanem ők. A gyerekeid, ha érdekel.
- Jesszusom - ekkor nézett rá először a fotókra. Megfordulva láttam, hogy könnyes a szeme...
- És te itt akarsz hagyni minket egy teljes hónapra.
- Ne haragudj, Egyetlenem! Bárcsak itthon maradhatnék! Ó! A fiaim! - sóhajtott.
- Vagy lányok. De az is lehet, hogy vegyesen - mosolyogtam.
Atti átkarolt. Ekkor lépett be a konyhába Kari Ádival.
- Sziasztok! Mizújs?
- Ezt...Őket nézzétek! - mutatta nekik Atti a képeket.- Az első képek a gyerekeinkről! - és vigyorgott a büszkeségtől.
- Ó, istenem! - hatódott meg Kari.
- Látod? Te mikor leszel terhes? - karolta át őt Ádi.
- Majd egyszer - somolygott Kari.
- És te mit szólsz ahhoz, hogy elutaznak? - tudakoltam.
- Én is itt voltam reggel, amikor Zsolt telefonált. Le is ordítottam a fejét, de semmit sem ért.
- Szuper. Egy hónapig egyedül leszek.
- Dehogy leszel! Itt leszek én is!
- Jaja! És majd elkísér kontrollra! - kontrázott Atti.
- Oké. Mikor indultok? - néztem rájuk.
- Holnap reggel. Kikísérsz Ferihegyre? - guggolt le elém.
- Ki - mondtam.
Egész éjszaka forgolódtam. Valami nagyon nyugtalanított, rossz érzésem volt. Magam sem tudtam pontosan,hogy miért.
A rossz érzéseim csak erősödtek, miután a fiúk elutaztak.
Amúgy jól teltek a napjaim. Karival sokat sétáltunk, moziztunk meg ilyesmi.Eljött velem a dokihoz is. A magzatok szépen fejlődtek, sosem volt velük probléma. Egy héttel a 3. kontroll előtt hívott Attila.
- Szia! Hogy vagy? - szólt bele a telefonba.
- Jól. Szépen fejlődnek a kicsik! De majd meglátod!
- Öhm, igen. Szóval...az a helyzet, hogy...óriási sikerünk van. Eszméletlen, el sem hiszem.
- Ez szuper! - lelkendeztem.- Gratulálok! Ha hazajöttél, mindent elmesélsz és ünnepelünk! Vasárnap jöttök?
- Izé...nem. Még négy hétig maradunk. - bökte ki.
- Micsoda??? - döbbentem le. - Ezt nem teheted! Aztán még négy hét és így tovább... Az unokáidat azért majd szeretnéd látni? - már ordibáltam.
- Tudom, kicsim! És akarom látni, a gyerekeimet is! De tényleg csak négy hét az egész!
- Jó. Majd szólj, ha hazafelé tartasz! - és lecsaptam a telefont. Kimentem a konyhába. Akkor jött ki Kari is.
- Ezt nem hiszem el! - csapott az asztalra. - Még négy hét!
- Áh, csak nem Ádi hívott? - ültem le.
- DE! Azt hittem... Ááá! Ha átnyúlhattam volna a telefonon, esküszöm, megfojtom! Viszont Zsoltot is meg fogom verni! Nem gondol ránk? - háborgott barátnőm.
- Szerintem direkt csinálja. Távol akar minket tartani a fiúktól. Utál minket.- szomorodtam el.
- Ezt azért nem hiszem. Ajj, na, hát ez van. Akkor én kísérlek továbbra is a dokihoz.
- Olyan jó, hogy te mellettem vagy! Máshogy ki sem bírnám! - öleltem meg.
A következő hetek nyomasztóan teltek. Sajnáltam, hogy csak úgy lecsaptam a telefont, de nagyon mérges voltam. Persze ő próbált békíteni: sms-ek, levelek, és küldött After Eight-et is...
- Mikor akarsz megbékélni? - kérdezte Kari, miközben vett egy csokit a dobozból. - Én azóta már kétszer is beszéltem Ádival.
- Az te vagy. Én terhes vagyok. Az ő ikreit várom. Azt hol van? Londonban! - és én is elmajszoltam egy csokit.
- Olyan hisztis vagy! Majd beárullak a dokinál.
- Nem fogsz. Holnap egyedül megyek. - jelentettem ki.
- Ne duzzogj már! - pirított rám Kari.
- Ez nem duzzogás. Most tudom meg, hogy milyen neműek. Eredetileg családi programnak szántam a dolgot, de mivel Atti nincs itt... Szeretnék a gyerekeimmel lenni. Na, érted?- néztem barátnőmre.
- Oké. De hívj fel, ha végeztél. Eléd megyek.
- Rendben van!
Másnap.
- Jó napot! Hogy van? - fogadott Nóra.
- Fogjuk rá. Izgulok egy kicsit. - ültem le.
- Csak nyugalom! - és már láttuk is a képernyőn a piciket.- Nézze csak! Látszik, hogy ő itt lány... és ő pedig... kisfiú!
- De édesek! - hatódtam meg. Közben már a neveiken gondolkoztam. Hazafelé tartottam, amikor eszembe jutott, hogy nem hívtam fel Karit. Gyorsan tárcsáztam.
- Szija!- szóltam bele a telefonba, amikor felvette.
- Na, mesélj! Fiúk? Lányok? - tudakolta.
- Egy fiú és egy lány! - lelkendeztem.
- Fel kéne hívnod Attit! Amúgy megyek érted.
- Öhm, már mindegy, hamarosan hazaérek. Bocsika!
- Semmi gond. Vigyázz magadra! - tette le a telefont.
Úgy döntöttem, majd otthon felhívom Attit. Végül is tudnia kell róla... Ahogy így gondolkoztam, nagyon boldognak éreztem magamat. Közben nem figyeltem. Leléptem a járdáról, és már csak annyit éreztem, hogy valami nekem jön... Egy csattanás...repültem... Mindenem fáj... Villogó fények... Hol vagyok?
következő rész
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
Nagyon tetcik az új története
Remélem nem zárod be az oldalt mert szeretem az írásaidat! Puszi Betti