|
6. rész
2014.07.19. 14:14
Itt ülök az ablakban, rálátok a Gellért-hegyre, magamba szívom a friss levegőt...
Ezt csinálom lassan egy éve. Lélegzek, élek, elvagyok, tanulgatok. Egyedül, a saját lakásomban.
A tétel kihullik a kezemből, már nagyon fáradt vagyok. Éjszaka dolgozni voltam, reggel 8-tól pedig suliban. Felveszem a köteg papírt, és átülök az íróasztalhoz. Papírok, jegyzetek, tételek... Számítógép, monitor, benne a fél életem...
Belépek a saját mappámba, néhány kép, emlékek, amiket nem tudok eldobni magamtól... Atti és én... Az ikreim, akik már nincsenek... Új mappa: Kari és Ádi, megint másikban én és a pszichológusom egy fejtágításos előadáson.
Tíz hónap telt el azóta, hogy egy rettenetes keddi napon Attila kisétált Ádiékkal közös lakásunk ajtaján. Mindent elvitt, az ikreink ultrahangképein kívül. Kari úgy talált rám, hogy két üres nyugtatós doboz mellett feküdtem a földön. Sosem felejtem el barátnőm meggyötört arcát, ahogy állt a kórházi ágyam mellett a gyomormosás után. Úgy éreztem akkor, hogy minden elveszett...
Kirendeltek mellém egy pszichológust, Kari pedig soha egy percre sem hagyott magamra. Pár hét után már elég erős voltam hozzá, hogy elköltözzek. Nem akartam tovább abban a házban maradni, amihez annyi szép emlék fűzött. Továbbra is jártam Jojohoz (Johanna, ő a pszichológusom), közben elkezdtem tanulni. Úgy döntöttem, ilyen segítő szervezeteknél fogok dolgozni. Jojo rengeteget segített, együtt dolgoztuk ki a tételeket. A szakdolgozatomat már előre elkezdtem, az abortuszt választottam témának. Remélem, meg fogom tudni csinálni. És segít túllépnem mindenen.
Kari és Ádi továbbra is nagyon boldogok. Jó nekik. Én azóta nem jártam senkivel, nem is akartam.
Túlságosan nagy veszteség ért. Először a gyerekeim, meddő lettem, majd Atti is elhagyott. Ő többé nem keresett. Nem is találkoztunk azóta, még véletlenül sem. Valószínűleg nem bírtam volna elviselni a látványát, hogy ott van, de nem érhetek hozzá, nem csókolhatom...
Hetekig tőlünk volt hangos a sajtó.
"Rita és Atti - vége a románcnak"
"Rita elvetélt - Atti elhagyta"
"Hazugságok és szakítás"
"Atti újra szabad préda!"
A legtöbb újság mellettem állt, de néhány bulvárlap kéjesen cikkezett arról, hogy mekkora szenvedést okozott nekem Atti. Esküszöm, hogy élvezték, más örömük sem volt, mint az én káromon nevetni, gúnyolódni... Így még nehezebb volt. Elköltözésem után többé az utcára se mentem szívesen. Kari segítségével leváltottam a kocsimat, most zöld Suzukim van, semmi extra nincs rajta, napszemüveg nélkül bele sem ülök.
A depresszióból lassan kilábaltam. Most már csak szimplán szomorú vagyok, kicsit kedvetlen, de tanulásban és munkában nagyon lelkes. Most ez éltet, hogy minél nagyobb sikereim legyenek. Más már nem maradt nekem.
Múlt héten olvastam az egyik bulvárlapban, hogy valószínűleg feloszlik a PSB. Atti új párt talált magának, a fiúk többé nem jönnek ki egymással... Semmi sem olyan, mint régen, mint egy éve...
Én is idősebb lettem. Hamarosan ünneplem a 21. születésnapomat. Kari nagy bulit akar, hogy jókedvű legyek, vidám, kedves, mint anno. Nem fogta még fel, hogy már többé semmi sem lesz ugyanolyan...
- Rita! Gyere már, az istenért, ha lekéssük az előadást, én megnyúzlak!
Természetesen Jojo ordibált velem. Már megint elaludtam. Talán nem kéne annyit éjszakáznom, de olyan jól fizet...
- Megyek mááár!- ordibáltam ki. Gyors mosdás, felkapok egy farmert, pólót, pulcsit, magamhoz veszem a táskámat, kirobogok az előszobába.
- Kávét, vagy valamit? Mert én iszok, különben elalszok.
- Jó, egy kávé, de akkor 120-al fogunk menni!!
- Rajtam nem múlik, tudhatnád!- mosolyogtam. Amióta saját lakásom van, kb. azóta vagyok képes újra kocsit vezetni, és jól ki is használom! Imádok gyorsan vezetni, Jojo nem nagyon bánja, inkább a többi vezetőtől félt...
- Na, menjünk! - mondta, miután megittuk a kávét. Az előadásra épphogy odaértünk, de jó helyen tudtunk ülni. A mai téma a családon belüli erőszak volt. Csiptetős jegyzettartóval a kezemben ültem, végig figyeltem az előadóra és, amikor tudtam, én is hozzászóltam. Nagyon tetszett, bár kényes téma ez... Szerencsémre nem történt velem sosem hasonló, de együtt érzek azokkal, akikkel igen. Ezek az előadások amúgy részben terápiák is, mindig van néhány ember, akik saját élményeiket mesélik el. Sokat lehet ám tanulni belőle.
Előadás után beültünk a Mekibe.
- Nem tudom, miért mindig ide jövünk - csóváltam a fejemet.
- Mintha félteni kéne az alakodat drága! - mosolygott Jojo.
- Nem azért, de baromi jó kis pszichológus vagy, egészséges étrend nuku!
- Hé, ne szólj bele, hogy mit eszek! Amúgy meg sok jó pasi flangál erre...
- Ja, hogy pasilesőben vagyunk? Szóljál, és itt hagylak...
- Ne marháskodj már! Rád férne már, hogy újra randizz!
- Rááám? Meg vagy veszve? Hiányzik is nekem egy pasi, váá, inkább ne emlegesd!
- Így sosem fogod végleg elfejteni Attit!
- Ki mondta, hogy végleg el akarom őt felejteni???
- Tovább kell lépned, különben felemészt ez az egész!
- Ezt úgy mondod, mintha nem emésztett volna fel... Hidd el, jobb ez így nekem. Amúgy is, hogy kezdhetnék úgy komoly kapcsolatba, hogy sosem lehet már gyerekem?
- Létezik örökbefogadás...
- Az nem olyan... Ne is feszegessük tovább a témát! Fölösleges.
- Jó, rendben. Ahogy gondolod. Attól én még pasizhatok! - és szemérmetlenül rávigyorgott az egyik srácra a szomszéd asztalnál...
Jojo már csak ilyen. Szeret pasizni. Engem is próbál belevonni, de sosem sikerül neki.
Az elején ugyebár csak a pszichológusom volt, aztán mikor jobban voltam, elkezdtünk együtt szórakozni járni, majd előadásokra... Lelkileg nagyon sokat segített. Karinak ugyanis meg volt a saját baja... Mostanában pedig még inkább megvan... Este elmentünk vacsizni.
- Jaj, ma is elaludtam, képzeld! Én már nem változok! - mondtam.
- El is hiszem... - somolygott Kari.
- Veled mi van drága!
- Megvagyok... De Ádi... Azt hiszem, végleg vége.
- De miért? Én ezt nem értem.
- Valahogy már nem értjük meg egymást. Egyre inkább Atti mellé áll. Velem alig foglalkozik, hetente egyszer, ha látom... Akkor is csak veszekszünk. Már nem látom értelmét, hogy együtt legyünk. A hétvégén lesz a búcsúkoncertjük. Ott akarom neki elmondani. Velem jössz?
- Ez csak természetes.
- De ott lesz...
- Tisztában vagyok vele. Már nem érdekel. Elhívom Jojót is...
- Oké, ahogy gondolod...
következő rész
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés