|
26. rész
2015.07.07. 09:16
Az elmúlt egy hónapban rengeteg dolgom volt. Készültünk egy nagyszabású, két órás koncertre, közben Krisztiánnal is találkozgattunk. Minden nap ének és - táncpróbáink voltak, mellette igyekeztünk eleget tenni a felkéréseknek, fellépéseknek, interjúknak... Kemény időszak volt. Most, hogy egy hét múlva színpadra lépünk, élőben, már valamivel könnyebb, de még mindig stresszes a dolog. Hiába a sok gyakorlás, beüthet valami gikszer, amit persze egyikünk sem szeretne, de mindenre fel kell készülnünk. Újabban egész jóban lettünk Orsival is. Megértette, hogy min mentem keresztül és a legnagyobb drukkerünk lett.
A koncert után nem sokkal újra kezdődik az iskola is. Jojo most végez, Mila, Kari és én ezentúl levelezőre járunk majd. Sokkal könnyebb lesz így megoldanunk a Crazy dolgait és közben tanulni is. Az előadásokat sem szabad elhanyagolnom. Továbbra sem tettem le róla, hogy másoknak segítsek. Idén még egy karácsonyi meglepetéssel is készülünk... De ez még titok!
- Szia! - hívott fel Krisz. - Este egy vacsi? Most nem érek rá sajnos, de este 8-ra érted megyek.
- Rendben van! - válaszoltam. Még nekem is volt dolgom, nem is kevés. Mennem kellett egy fotózásra a csajokkal, majd pedig a szokásos próbák jöttek... Néha már kezdtem volna unni, de olyankor mindig támadt valami új ötlete Jucusnak. Ma például kitalálta, hogy a Várlak dance verzióját is adjuk majd elő.
- Annyira jó koreográfia ötletem van hozzá! - lelkesedett.
- De az Rita dala! Mi nem is éneklünk benne! - háborgott Mila.
- Felvilágosítanálak, hogy ez egy élő koncert lesz, nem playback. A refrént nyugodtan énekelhetjük együtt - nyugtatta őt Kari. - Szerintem jó ötlet. Egészen sikeres nóta lett.
- Unom már, hogy mindig megvéded Ritát és megmagyarázod a hülyeségeit! - állt neki Mila.
- Neked mi bajod van? Tegyél le te is annyit az asztalra, mint ő és majd akkor pofázzál!
- Mire veri magát Rita? Tud dalt írni, wow! A tánc és a hangmérnökök nélkül sehol sem volna!
- Te meg nélküle nem volnál sehol!
- Elég legyen ebből! - rivalltam rájuk. - Nem unjátok még? Mert én nagyon! Az egész Jucus ötlete volt, de itt már nem is a dal a téma, hanem a ti személyes ellentétetek, amit nem tudtatok hónapok óta rendezni! Hagyjátok már abba! Beszéljétek meg, mi pedig addig Jucussal beülünk valahová. - adtam ki a parancsot, majd távoztunk.
- Tényleg belefáradtam - sóhajtottam, miközben ettem a salátámat. A koncerten fittnek kellett lennünk, így estefelé már nem ettünk nehéz kajákat.
- Te tudod, hogy mi bajuk egymással? - kérdezte Jucus.
- Hogyne. A régi nóta. Mila járt Tibivel, ez bökte Kari csőrét. Mire ő megbékélt volna, Milának felütött a hava, és Karit hibáztatta azért, hogy Tibi végül visszament Laurához.
- Nem mondod?!? De ez milyen régi sztori már!
- Az. Mégsem képesek túllépni rajta. És még én ne éljek a múltba! - háborogtam. Közben hívott Jojo, hogy a közelben van, benézne a próbára, de mondtam neki, hogy jöjjön inkább a kajáldába.
- Történt valami? - ült le velem szemben.
- Mila meg Kari ismét összekaptak - jelentettem be. Jojo úgy tett, mintha beleverné a fejét az asztalba...
- Még mindig a régi nóta? Tibi?
- Mi más? Baromi nehéz így együtt dolgozni velük. Nem tudom, hogy mi lesz a vége, de egyszer végleg megunom, felképelem őket, aztán úgy lépnek fel, ahogy akarnak.
Ekkor csörgött a telefonom. Kari volt a vonalban.
- Mila elhúzott. Ki akar lépni.
Felugrottam. Sietve bocsánatot kértem a többiektől, majd bevágódtam a kocsiba. Közben próbáltam hívni Milát. "Csak ne csináljon semmi őrültséget!" - gondoltam. Természetesen fel sem vette, majd ki is kapcsolta a telefonját. Ekkor Dükit próbáltam elérni, ő se vette fel. Tudtam, hogy próbálnak, meg minden, de reménykedtem azért... Eszembe jutott, hogy van egy hely, ahol megtalálhatom ezt a szédült tyúkot... És ezúttal szerencsém volt.
- Megérte? - léptem mellé. Ott ült, magába roskadva, kisírt szemmel. Tudtam, hogy meg kéne ölelnem, de még nem akartam.
- Fogalmam sincs, miről beszélsz.
- Arról, amiért sírsz. A babáról, Tibiről, erről az egészről. Senki sem tehet róla, egyedül te! - világosítottam fel. - Anno az én hibám volt, hogy elvesztettem az ikreimet. Sosem hibáztattam mást! Próbáltam meggyőzni magamat, hogy mégis csak a motoros tehet róla, de közben tudtam, hogy figyelmetlen voltam. Te pedig buta és felelőtlen! Egy meg nem született életet elveszíteni a legrosszabb dolog a világon! Ha pedig a saját hülyeséged miatt történik, annál semmi sem lehet rosszabb. Most már te is tudod. Próbálj ezen túllépni, önkritikát gyakorolni, hagyd abba kérlek mások támadását - mondtam.
- Ezt te nem értheted. Nem az első abortuszom volt.
Leültem mellé. Kezdtem érezni, hogy itt valami sötét dolog lappang a mélyben...
- Hanem a harmadik.
Kezemet az arcom elé kaptam. Meredten bámultam rá.
- Nem lehet... De hogyan? Miért??? - suttogtam.
- Az első barátom addig vert, míg nem volt más választásom. Aztán tőle megszabadultam. Jött egy édes, kedves srác. Kiderült róla, hogy nős... Most meg Tibi... Úgy éreztem, nem tarthatom meg, nem láncolhattam ezzel magamhoz. Pedig fenn áll a veszélye, hogy többé nem lesz lehetőségem szülni, mégis megtettem. Most már őrülten bánom. Mindent. A második babát meg kellett volna tartanom. És Tibi gyerekét is. Igazad volt, önző voltam. Magam akartam intézni mindent. Közben nem gondoltam bele, másoknak mekkora fájdalmat okozok. Sosem felejtem el Tibi arcát, amikor közöltem vele... - sírta. - Akkor tudta meg, hogy Laura elvetélt... Egy nap alatt két gyereket veszített el. Borzalmas lehetett.
- Én csak azt nem értem, hogy Karival mi bajod?
- Igazából...hülyeség - legyintett. - Tök rendesen viselkedik velem, én meg folyton azt gondolom, hogy biztos csak bájolog, meg a csapat miatt teszi. Közben pedig még mindig vádol engem, amiért összejöttem anno Tibivel.
- Ahogy mondod, ez hülyeség is. Ismerem Karit! Ő nem ilyen.
- Látod, ez meg a másik! Sokszor érzem magamat köztetek kívülállónak. Szinte minden rezdülését ismeritek a másiknak, én meg... Alig tudok valamihez hozzászólni.
- Butaság drága! Nem utazhatsz vissza az időben, hogy akkor ismerj meg minket, amikor mi egymást... Mi szeretünk és nem baj, ha nem értesz mindent. Idő kell hozzá. Na, gyere, menjünk vissza, mert így sosem készülünk el.
- Igazad van. Menjünk! - mosolyodott el.
Feltápászkodtunk, beszálltunk a kocsiba és indultunk vissza a próbaterembe, ahol már Kariék vártak minket.
következő rész->
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés