...faragj le mindent a kőtömbből, ami nem elefánt...
Welcome
New Wave
SP-s beszámolók
SP-s történetek
SP-s vendégtörténetek
Alkotásaim
Én
 


Tombolázz!

Oldalak

Látogatók
Indulás: 2008-04-30
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Ne játssz velem - a sztori
Ne játssz velem - a sztori : 33. rész

33. rész

  2015.08.05. 10:22


Úgy tűnt, minden csodálatos. Közeledett már a karácsony is. Mi pedig nagyon készültünk, mert a Crazy még korábban eldöntötte, hogy egy jótékonysági koncertet fogunk szervezni, méghozzá valamelyik árvaház részére. Ezt több okból is tesszük. Egyrészt, mert én, mint meddő, nagyon a szívemen viselem a gyermekek sorsát. Idővel lehet, hogy örökbe is fogadnék egyet. Másrészt, azok a gyerekek, akik ugyan megszülethettek, de nincs otthonuk, legalább ennyivel könnyebb életet éljenek, ne az utcán csellengjenek. A befolyt összegtől teszik függővé, hogy melyik árvaházat fogjuk támogatni. Még az is lehet, hogy mi építenénk vagy vennénk egyet. Az ötlet igazából csak néhány napja fogalmazódott meg bennem, úgyhogy felvetettem Kariéknak.
- Szerintem nem volna hülyeség - gondolkozott el Kari. - Sőt, nagyon jó volna. Valamiféle épületet megveszünk, felújítjuk, berendezzük, alkalmazottakat veszünk fel... Tisztára jól hangzik! - kezdett lelkesedni.
- Ez nekem is tetszik - mosolygott Erika. - Szerintem sok kisgyereknek és fiatalnak tennénk vele jót. Összefoghatnánk egy iskolával is, ahová járhatnának.
- Jah, vagy legyen egyben iskola is! - kontrázott Kari.
- Hé, hé! Csajok, nagyon elragadott titeket a fantáziátok! Azért nem milliárdos összegről van szó! Ahhoz, hogy egy árvaházat és iskolát üzemeltessünk egyszerre, rengeteg minden kell.
- De nem lehetetlen megoldani! Hamarosan elkezdjük a következő lemez munkálatait is. Belevehetnénk az abból befolyt összegeket, keresnénk támogatókat! A Viva mindig támogatja a Tűzoltó utcai gyermekklinikát, reklámozhatnák a mi gyűjtési akciónkat is! - mondta Kari. 
- Még azt sem tudjuk, hogy megérné-e! Lehet, hogy nem is él olyan sok fiatal család nélkül az utcán - akadékoskodtam.
- De mondjuk nem csak erre lehet alapozni. Valakinek meghalhatnak a szülei és ahelyett, hogy bedugnák valahová, itt kapna kész társaságot, sulit, otthont! 0-18 éves korig szerintem be lehetne fogadni őket - érvelt Kari.
- Nagyon nagy meló volna, főleg mindezt felügyelni! És mikor élnénk? - folytattam.
- Volna idő mindenre, hát ez még sokára valósulna meg, nem két perc alatt! - állította Kari. 
- Koncerteznénk az alapítvány javára! - mondta Erika.
- Már itt tartunk? Alapítványt hozunk létre? - nevettem el magamat.
- Ez nem vicces! Hárman az árva gyerekekért, vagy valami frappáns nevet kitalálnánk! Szerintem össze lehet hozni.
- Jó, próbáljuk meg - bólintottam rá. 
Elkezdtük az alapítvány megalapítását. Vagyis kezdtük volna. Még jó, hogy felhívtam az ügyvédemet, aki anno védett Zsolti ellen. Hozott jó pár iratot, amiken átrágtam magamat... Sok jogi blabla, de a lényeget le tudtam szűrni... Alapító vagyon szükséges hozzá. Úgyhogy maradtunk annyiban, hogy szervezzük meg a karácsonyi koncertet, amit azzal keresünk, azt pedig az alapító vagyonba beletesszük. Eddig jutottunk az alapítvány dolgában, de azért közben ötleteltünk.
- Szerintem nem volna rossz ez a suli dolog sem. Ismerem a fiatalokat, hiszen nem rég voltam 18. És a kamaszok nagyon ki tudják nézni maguk közül azokat, akik valamiben mások. Például nincsenek szülei... Szóval szerintem nagyon jó volna ez az árvaház és iskola. Adhatnánk neki valami híres ember nevét például - javasolta Kari.
- Valami olyan kéne, ami ritka és kiemeli az intézményt a többi közül - morfondírozott Erika.
- Harry Potter Általános Iskola, Gimnázium és Gyerekotthon! - vágtam rá. - Szerintem nagyon találó! Tudom, nem lesz könnyű, mert Rowling engedélye is szükséges hozzá. De azt hiszem, sokaknak az érdeklődését felkeltené. És azért is találó, mert Harry a történet szerint elvesztette szüleit, tehát az árvák mintaképe, úgymond. 
- Zseniális ötlet! - lelkesedett. - Egy olyasmi iskolát hozunk létre, amilyen a Roxfort is!
- Azért ne legyen kastély kinézete! - nevettem fel. - De az ötlet szerintem is kiváló. Nagyon sok szervezést fog igényelni. Mégis azt hiszem, hogy teljes mértékben megoldható, idővel.
- Rendben van. Akkor azt beszéljük meg, hogy mely dalokat adjuk elő a koncerten.
- Ezúttal szerintem ragaszkodjunk a lassabb, melankolikusabb, kevésbé táncolós dalokhoz - javasoltam.
- Rendben van. Terveztem csodaszép zöldes árnyalatú ruhákat. Megnézitek? - kérdezte erre Kari.
- Persze! - mondtuk egyszerre Erikával. Nagyon szépek lettek a ruhák, csak ámultunk...
- Kari, stylistnak kéne menned! - nevettem.
- Áhh, jó nekem a Crazy tagjának lenni! De a csapat stylistja szívesen leszek - szerénykedett barátnőm. 
 
A koncert előkészületei jól haladtak, közben már az új dalokon is dolgoztunk. Rengeteg időnket elvette ez, arról nem beszélve, hogy az alapítványhoz szükséges papírokat is be kellett szereznünk, levelet fogalmaztunk Rowlingnak... Ezt Kari és Erika nagyon élvezte, hogy így pezseg az élet körülöttünk. Nekem viszont elég nagy falat volt... Krisztiánnak egyenesen nem tetszett a dolog.
- Már alig van rám időd! - panaszkodott.
- Ne marháskodj! Most is együtt vagyunk!
- Na, ja, mert Kari éppen nincs itthon... Mióta újra felbukkant, én le vagyok ejtve! 
- Most miért mondasz ilyet? Kicsit sok a munkánk, de mindig jut rád időm!
- Persze, pár óra, meg egy gyors numera mindig belefér! - szemtelenkedett, mire felpofoztam.
- Ha neked tényleg ennyit jelent, akkor azt hiszem, jobb, ha most elmész. Gondolkozz kicsit el azon, amit az előbb mondtál és gyere vissza, ha rájöttél, mekkora bolond vagy! - mondtam és ajtót nyitottam neki. 
 
Másnap éppen próbáltunk, amikor Karinak hirtelen beugrott valami.
- Mi lenne, ha az új albumra írnánk egy közös dalt Brasch Bencével? - kérdezte.
- Na, hallod, mostanában nagyon kreatív vagy drága! - mosolyogtam. - Az ötlet nem is rossz, majd felhívjuk és közösen megírjuk - mondtam. Persze, ebből is botrány lett... Krisz felkeresett, amint megtudta a hírt, hogy közös dalt szeretnénk Bencével.
- Ő is fontosabb már, mint én! - reklamált Krisz. - Vele írsz közös dalt. És én?
- Veled írjak dalt? Akár meg is történhet... Még az elején vagyunk a dolgoknak. 
- De Bencét már fel is hívtad!
- Igen, mert Kari ötlete volt, és...
- Nah, megint itt tartunk! Kari, Kari és Kari! Mindig nála lyukadunk ki! Elegem van belőle!
- Nekem meg belőled! - kiabáltam. - Neked is van munkád és nekem is! Nem hanyagollak el, csak úgy érzed, mert féltékeny vagy a sikereinkre, az ötleteinkre! Különben megmondtam, hogy akkor gyere vissza, ha átgondoltad, amit a múltkor mondtál.
- Átgondoltam. Ennyi volt. Elég. Vége.
- Rendben van, ahogy érzed - és ismét ajtót mutattam neki.
 

következő rész->

1 hozzászólás
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
Idézet
2015.08.08. 15:02
Dóri

Annyira jó, ahogy írsz!! Várom a folytatást!!

******************************************************

Köszönöm! Fent a folytatás :)

 


Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    CRIMECASESNIGHT - Igazi Bûntényekkel foglalkozó oldal    *****    Figyelem, figyelem! A második vágányra karácsonyi mese érkezett! Mesés karácsonyt kíván mindenkinek: a Mesetáros    *****    10 éves a Haikyuu!! Ennek alkalmából részletes elemzést olvashatsz az anime elsõ évadáról az Anime Odyssey blogban!    *****    Ismerd meg az F-Zero sorozatot, a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-szériáját! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Advent a Mesetárban! Téli és karácsonyi mesék és színezõk várnak! Nézzetek be hozzánk!    *****    Nagyon pontos és részletes születési horoszkóp, valamint 3 év ajándék elõrejelzés, diplomás asztrológustól. Kattints!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU